Népszava: Fonyódi végrehajtó is van a letartóztatottak között
Annak a hét végrehajtónak az egyike, akik az ügyészség szerint komoly összeget fizettek kinevezésükért.
Annak a hét végrehajtónak az egyike, akik az ügyészség szerint komoly összeget fizettek kinevezésükért.
Szijjártó beszélt erről, miközben bejelentette, hogy 200 ezer vakcinát adunk Egyiptomnak.
A miniszterelnök Sopronban standupolt a Hűség napja alkalmából. Elmondta, szerinte annak idején fizikai, ma szellemi a megszállás.
A Károli Gáspár Református Egyetem rektora lehet a volt igazságügyminiszter, aki e mellett megtartaná európai parlamenti mandátumát.
A Völner-ügy kapcsán 35 bírósági végrehajtói álláspályázatot állítottak le néhány nappal az eredményhirdetés előtt.
Facebook-posztban üzent Matolcsynak a főpolgármester.
Sulyok Tamás a kormányváltástól félti az Alaptörvényt.
Több kerületet is le kellene választani a fővárosról a jegybankelnök szerint.
A legnagyobb élelmiszer-áruházakat kötelezik, hogy a lejárat előtt 48 órával felajánlják az élelmiszerárut az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft.-nek.