Belpol
Závogyán Magdolna a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatójaként embereket rúgott ki, jól működő országos fesztivált vert szét, és nagyhatalmú fideszes politikusokkal ápolt jó kapcsolatot.
Telex: Nagy János a 2,2 milliárd forintos hűtlen kezeléssel gyanúsított államtitkár
Polt Péter nem akarta elárulni, a lap megszerezte a monogramot a bíróságtól.
Csökkentené a kórházban töltött ápolási napokat az államtitkár
Takács Péter radikális változtatásokat tervez az egészségügyben.
Olyan ostoba volt szegény, hogy még Schadl György sem tudott segíteni rajta
Egy „kibaszott kukkot” sem tudott belőle kihúzni a végrehajtói kar alelnöke, megbukott a szakvizsgázó.
Orbán Viktor 2,1 millió forintot fizetett a családtagjai utaztatásáért
A külügyminisztériumnak
Nem lesz népszavazás az akkumulátorgyárról Debrecenben
A helyi választási bizottság elutasította a Momentum és a Mi Hazánk kezdeményezéseit.
Erdély 31 szórványtelepülésén indít ősztől iskolabusz-programot a Rákóczi Szövetség
A magyar kormány támogatásával.
Fővárosi Közgyűlés: a lakosság egyetértése nélkül ne épülhessen akkumulátorgyár Budapesten
Elvi állásfoglalásban utasították el.
Arra kérik az orvosokat, mondjanak le a béremelésükről
Szolidaritásból. Így megadnák az esélyt, hogy az ápolóknak, a gazdasági, műszaki és háttérszolgáltatást nyújtóknak is emelkedhessen a bére.
Autómosót vesz a közmédia
Amivel akár 15-20 szolgálati autó is tisztára mosható egy nap. Hagy csillogjanak.
Kiemelten közérdekű beruházássá nyilvánítaná a hazai földgáztermelést a kormány
Már aktív fejlesztések és területek válnának nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé.