Közösen álltak ki Ukrajna mellett az EU külügyminiszterei, Szijjártót helyettesítették

  • narancs.hu
  • 2023. február 22.

Belpol

Elfoglaltsága miatt.

Az orosz invázió pénteki évfordulójára készítettek az Ukrajna melletti kiállásként videót az EU-tagországok külügyminiszterei. Magyarországot nem a miniszter, Szijjártó Péter képviselte, hanem helyettesítették, Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős államtitkára. Így Magyarország lett az egyetlen olyan tagállam, amelynek nem a külügyminisztere szólalt meg a videóban.

 A Népszava azt írja, hogy Szijjártónak Budapesten volt elfoglaltsága hétfőn, így Sztárayt küldte maga helyett az uniós külügyminiszterek ülésére, ugyanakkor a felvételről jó előre tájékoztatták őket. Akadt más is, aki nem ért rá akkor – például az aznap szintén hiányzó osztrák Alexander Schallenberg is, csakhogy ő előre rögzítette a mondanivalóját, így nem maradt le a videóról.

"Oroszország kudarcot vallott, amikor azt gondolta, hogy néhány nap alatt legyőzi Ukrajnát, és továbbra is kudarcot fog vallani" – mondta a felvétel bevezetőjében Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, majd ehhez csatlakoztak a külügyminiszterek egy-egy, szerintük Ukrajnához fűződő szóval, például a bátorsággal, hősiességgel, szabadsággal, egységgel, igazsággal, Sztáray a sokszínűséggel.

(Címlapképünkön: Sztáray Péter)

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

Kozmikus dramaturgia

E csoportos kiállítás nem csupán egy csillagászati vagy mitológiai témát feldolgozó tárlat, sokkal inkább intellektuális és érzéki kaland, amely a tudomány és a művészet határmezsgyéjére vezet.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.