Csak a startpisztolyra vár a magyar gazdaság
Hollik István szerint repülőrajtot vesz majd az ország, amikor az európai gazdaság újraindul, hiszen a birtokában vagyunk mindenfajta válságkezelési tudásnak.
Hollik István szerint repülőrajtot vesz majd az ország, amikor az európai gazdaság újraindul, hiszen a birtokában vagyunk mindenfajta válságkezelési tudásnak.
Van, ahol a polgármester mondott le, máshol pedig a teljes képviselő-testület oszlatta fel magát.
Akik ismerik, kételkednek benne, hogy ki tudná fizetni a kárt.
A Facebookon szólította fel a párt korábbi városi elnökét, fizesse vissza repülőútjának költségét, mert azt az önkormányzat állta.
Az RTL híre szerint harmincan utaztak a kilencszemélyes kocsiban.
Az Action for Democracy küldte júniusban, több ezer adományozótól származik.
A hét főből álló elnökség további tagjai: Angyal Károly Tibor, Szendefy Mária, Keresztes László Lóránt, Kreitler-Sas Máté és Tetlák Örs.
Maruzsa szerint nehézségek ide vagy oda, a magyar köznevelés jól állta a sarat.
Mert "a gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk".
Ígéri a Magyar Turisztikai Ügynökség.
Újabb körben osztogatják civil szervezeteknek a Göd városától elvett Samsung-adóbevételeket. Egyes Fideszhez köthető alapítványoknak, egyesületeknek megint sikerült „ügyesen” pályázniuk, és vannak új befutók is. Ugyanakkor akadnak, akik most kimaradtak a pénzosztásból.
„Nem tartozom magyarázattal” – mondta Rátóti Zoltán rektor az azonnali hatállyal menesztett professzornak.
A tihanyi Tranzit fesztiválon vitázott az egykori miniszterelnök-jelölt és Rétvári Bence.