Az iráni újhullám legelismertebb alkotójáé a Cannes-i Filmfesztivál fődíja

Mikrofilm

A cseresznye íze 1997-es diadala óta az It Was Just an Accident a második iráni film, amely elnyerte az Arany Pálmát. Rendezője Jafar Panahi.

Egy iráni film, az It Was Just an Accident győzelmével ért véget a Cannes-i Filmfesztivál, ez vitte haza a seregszemle fődíjának számító Arany Pálmát. A film – melyet a The Hollywood Reporter az iráni autoriter rezsim elleni támadásnak címkézett – feszült thriller, melynek főhőse egy egykori politikai fogoly. Elrabolja azt a személyt, akit volt kínzójának vél, majd más disszidensekkel együtt dönt róla, megölje-e vagy sem. Panahitól egyáltalán nem áll távol ez a típusú, nagyon is direkt politizálás: ő maga is politikai fogolyként ült a börtönben, 2023-as szabadulása óta ez az első alkotása.

A róla szóló cannes-i portré nem véletlenül viseli A világ legelismertebb disszidens filmkészítője címet. Karrierjét Irán egyik legismertebb rendezőjének, Abbas Kiarostaminak az asszisztenseként kezdte; Kiarostami filmje, A cseresznye íze volt az első és a mostani alkalomig az egyetlen iráni film, amely meg tudta nyerni az Arany Pálmát. Panahi már legelső játékfilmjével, az 1995-ös A fehér léggömbbel eljutott Cannes-ba, ahol elnyerte a legjobb bemutatkozásnak járó Caméra d’Or díjat. A kör című, 2000-ben született alkotását a Velencei Filmfesztiválon hat díjjal, köztük Arany Oroszlánnal ismerték el.

Panahi először 2009-ben került összetűzésbe az iráni rezsimmel, amikor megjelent egy olyan diáknak a temetésén, akit a 2009-2010-es „zöld forradalom” tüntetései során öltek meg. (Az 1978-79-es iráni forradalom utáni legnagyobb tüntetéssorozat azután tört ki, hogy a hatalom beavatkozott a választásokba. A tüntetők Mahmud Ahmadinezsád elnök távozását követelték, a zöld szín pedig eredetileg kihívójának, Mir Hoszein Muszavinak a kampányát jellemezte, de később a tiltakozók és az ellenzék szimbólumává vált. A békésnek induló tüntetéseket a hatalom hamar leverte; többen meghaltak, százak kerültek börtönbe – G. Á.) Panahinak megtiltották, hogy elhagyja az országot, majd amikor 2010-ben bejelentette, hogy egy olyan filmet szeretne készíteni, melyben megjelennének a tüntetések, húsz évre szóló utazási és filmkészítési tiltást kapott, valamint hatévnyi felfüggesztett börtönbüntetést – hivatalosan „a rendszer elleni propagandáért”. Emiatt hiába választották be a Berlinale zsűrijébe, nem tudott részt venni a fesztiválon – tüntetésül üresen hagyták a helyét, amely hatalmas médiaérdeklődést váltott ki akkoriban.

Panahi a tiltás és a nehéz körülmények ellenére mindig megtalálta a módot az alkotásra. Miután 2010-ben házi őrizetre ítélték, iPhone-nal, a nappalijában, iguanájával forgatta le Ez nem egy film című esszémoziját. 2013-as, Closed Curtain című filmjét ugyancsak titokban készítette nyári otthonában, lehúzott redőnyök mögött. 2015-ös, Taxi Teherán című filmjét úgy készítette el, hogy kocsiját használta stúdió gyanánt; a 2018-as Három nőt és a 2022-es Itt nincsenek medvéket pedig gyéren lakott vidéki helyszíneken forgatta, a valóságot és a fikciót összegyúrva – ő maga is mindkét filmben megjelenik mint „Jafar Panahi, a híres filmrendező”. Ezekkel a filmjeivel vált nemzetközileg is ismert alkotóvá, az iráni újhullám legelismertebb figurájává. Az USB-ken kicsempészett alkotásait szerte a világon díjazták, az Oscarra azonban soha nem volt igazán esélye.

Legutóbbi filmje, az Itt nincsenek medvék egy rendezőről szól (akit természetesen ő maga alakított); az iráni-török határra érkezve egy szerelmesfilmet akar forgatni, ám az élet és a lehetőségek felülírják a filmkészítést. Sokáig úgy tűnt, ez lesz az utolsó mozija, mivel 2022 júliusában a hatóságok letartóztatták a rendezőt a 2010-es ítéletre hivatkozva. 2023 februárjában szabadult, miután éhségsztrájkba kezdett. Érthetetlen módon az iráni legfelsőbb bíróság végül Panahi javára döntött, és megsemmisítették a korábbi ítéletet, így nem áll már utazási vagy lakhelyelhagyási tilalom alatt. Ennek köszönhető, hogy ő maga vette át az Arany Pálmát és interjút is adott Cannes-ban.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.