Magyar Narancs: Miért általános mumus a matek az oktatásban?
Juhász Péter: Tanáriattitűd-kutatások adatai azt mutatják, hogy a tanítási stílus nagyon erősen öröklődő dolog. A tanárok jelentős része lényegében pont ugyanúgy tanít, mint ahogyan őket tanították. És mivel túlsúlyban volt és még ma is túlsúlyban van a frontális oktatás, ezért azon kell intenzíven dolgozni, hogy ebből elmozduljunk afelé: ez ne így működjön. Ez nem lehetetlen.
MN: A tanulók könnyen elveszíthetik a matematika iránti érdeklődést, pedig a fontosságának tudatában vagyunk. Ezt a kognitív disszonanciát könnyű úgy feloldani, hogy egyébként meg ugyan mire jó a matematika?
JP: Van egy mém, amibe belefut az ember, ezzel a szöveggel, hogy „nem tudok megoldani másodfokú egyenleteket, ma sem használtam a megoldóképletet és mégis élek”. Ez elég butuska hozzáállás, mert kíváncsi lennék, hogy tényleg nem használta-e. Lehet, hogy ő nem tudott róla, de használta a telefont, használta a tévét, utazott villamossal, szóval ezer olyan dolog van, aminél az illető nem használta a másodfokú egyenlet megoldóképletét, de ahogy az általa használt eszköz működik, abban benne van a másodfokú egyenlet. Ilyen alapon semmit nem lenne érdemes tanulni, mert nagyjából mindenre, amit tudunk, mondhatjuk azt, hogy fölösleges megtanulni. Például azt is, hogyan lélegzik az ember; mert hát van tüdőgyógyász, ha baj van, majd segít.
Fontos lenne, hogy a sok mechanikus, érdektelen feladat helyett a gyerek érezze úgy, valami olyan kérdést teszünk fel a matematikában, ami lehet, hogy őt is érdekli. Persze nehéz mindig ilyennel foglalkozni, de ha vannak ilyenek, akkor sokkal inkább hajlandók lesznek a gyerekek olyasmin is gondolkozni, ami pillanatnyilag nem tűnik annyira érdekesnek, de attól még hasznos lehet. Közben fejlesztünk valami olyan képességet, ami az érdekes feladatoknál segíteni fog. Sokkal inkább ilyesmit képzelnék el matekórának, mint azt, ami, azt hiszem, még mindig nagyon túlsúlyban van: a tanár felírja a dátumot meg az óra címét, aláhúzza, és utána valami hosszú előadásba kezd, valami nem túl érdekes matematikai levezetést csinál esetleg. A gyerekek arra fognak koncentrálni, hogy mit kell ebből feltétlenül megjegyezni, mit fognak számonkérni, hogyan fogják túlélni, és mi az a kevés, amit megtanulva legalább kettessel túl lehet élni a dolgozatot.
MN: Igen, de ha valakinek olyan tanár jutott, akinek unalmasak az órái, és ezért tanulóként nem érti meg a matematikát, akkor bajban lesz a fizikával és a kémiával is.
JP: A mi osztályunk az intézetben azt kutatja, hogyan lehetne, kellene jól matematikát tanítani. Ez több módon történik, ennek nincs egzakt mérőszáma. Kevésbé hiszek abban, hogy feltétlenül az lenne a legjobb, ha a PISA-teszteken jobban szerepelnének a diákok, tehát nem feltétlenül a jobb tesztszereplésre kellene optimalizálni a matematikaoktatást, persze nyilván jobb lenne jobban szerepelni. Próbáljuk megtalálni a hatékony módszertant. Olyasmit adni a gyerekeknek, ami élvezhető, izgalmas, korszerű és nyújt valami olyan tudást, amelyre tényleg szükségünk van. Ha ez megvan, teszteltük, és ha jól működik, akkor a következő lépés az, hogy azt vizsgáljuk, hogyan lehet a tanárokat meggyőzni arról: az általunk jónak ítélt megközelítést, módszereket alkalmazzák.
Ez azért fontos, mert szerintem az iskolai kudarcok nagy része abból ered, hogy ha valakinek alsóbb osztályban nem jó tanára volt, akkor nagyon nehéz később bekapcsolódni a matematika tanulásába. Később hiába jön jó tanár, mert alsóbb szinten olyan alapok vesztek el, amelyekre állandóan építünk. Ez a többi tárgynál kevésbé van így. Persze tudom, hogy ez fekete-fehéren messze nem igaz. De amikor az emberi sejtek anyagcseréjét tanuljuk, akkor praktikus, ha már tudunk valamit a zárvatermő növények sejtjeinek anyagcseréjéről is.
MN: Milyen lehetne a jó matematikaoktatás?
JP: A társadalomnak az lenne az érdeke így a 21. század negyedénél, hogy viszonylag felszabadultan, kreatívan gondolkodó embereket neveljen. A matematikaóra vagy a matematika tantárgy ennek különösen kedvező környezetet teremthet. Vagyis: legyen ún. privilégiumtudása, hogy valamilyen komplikált problémát meg tud oldani. Ennek egykor nagy értéke volt, de mára elmúlt, mert azokat a problémák, amiket középiskolában megtanítunk, már nagyon könnyű gépekkel vagy a mesterséges intelligencia segítségével megoldani, szóval mechanikus számolási feladatokra kár trenírozni a diákokat. Ez nem azt jelenti, hogy ne legyen tárgyi tudásuk, mert ahhoz, hogy gondolkodni tudjunk, hozzátartozik, hogy bizonyos dolgokat megtanulunk és egyre jobban használunk.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
