Szijjártó szerint eddig is és ezután is sikeres lesz az ország

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. augusztus 27.

Belpol

Mert "a gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk".

A nagy nemzetközi válságkörnyezetben Magyarország úgy, ahogy eddig is, ezután is sikeres tud lenni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a tihanyi Tranzit Közéleti Évadnyitó és Gondolatexpón szombaton.

Szijjártó Péter a rendezvény szombati programjának első előadásában hangsúlyozta: a világban hatalmas bajok vannak, Európában recessziós környezet alakul ki, de Magyarország mögött 12 év sikeres kormányzati stratégia és politika, valamint sikeres nemzeti érdekérvényesítés áll, melynek nyomán az ország mozgástere folyamatosan bővül.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint a kontinentális recessziós környezetben Magyarország lokális kivétel tud lenni.

Magyarország jól áll, mert régóta nevén nevezi a problémákat, őszintén, világosan és tisztán beszél a világgal szemben álló kihívásokról – emelte ki előadásában Szijjártó Péter.

Beszéde kezdetén szólt az Ukrajnában kitört háborúról, mellyel a magyarok, Európa és a világ élete is új dimenzióba került. Napokon belül megindult a menekültek hulláma, jöttek a kérdések, hogy Magyarország szállít-e fegyvert, átenged-e fegyverszállítmányokat. Voltak, akik a magyar katonák Ukrajnába küldését sem zárták ki teljes mértékben és a NATO tanácskozásain is "észnél kellett lenni".

Arra is kitért, hogy a választási kampány – amelynek nem a társadalom- vagy gazdaságpolitikai témák, hanem a háború és a béke kerültek a középpontjába – kihozta, hogy totális ellentét van a magyarországi jobb- és baloldal között, amikor a magyaroknak alkotnak jövőképet.

A kormánypártok választási győzelmét földcsuszamlásszerű sikernek nevezve rámutatott arra: a modern demokratikus Magyarországon soha nem fordult még elő, hogy egy politikai család hárommilliónál több szavazatot kapjon.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: a válságok és veszélyek korát éljük, és az a kérdés, hogy Magyarország meg tudja-e védeni magát nemcsak fizikai, hanem gazdasági szempontból, valamint az értékek terén is.

Előadásában hat veszélyforrást említett: a fizikai biztonság veszélyét, a gazdasági veszélyt, az energiaellátási problémákat, az ellátási nehézségek migrációt erősítő veszélyét, a háborúra adott rossz kontinentális és globális válaszokat, valamint a politikai zsarolásokat.

Szijjártó Péter szerint azért lesz sikeres Magyarország, mert "a gazdasági válságkezelésben világbajnokok vagyunk"; van és lesz is energia, amelyet az ország és a gazdaság normális működtetéséhez fel lehet használni; saját, nemzeti alapú és nem hatalmi központokból diktált külpolitika van; a kormány pedig politikai stabilitással rendelkezik, ebből fakadóan politikai bátorsága is van.

Kifejtette: miközben 2021-ben a koronavírus-járvány miatt az egész világon visszaesés volt tapasztalható, a magyar gazdaság a kommunizmus bukása utáni legsikeresebb évét zárta hét százalék feletti gazdasági növekedéssel, 4,7 milliós foglalkoztatással, 119 milliárd eurós exporttal és 1886 milliárd forint értékű beruházásokkal.

Azt mondta: az is bebizonyosodott, hogy az energiaellátáshoz kell energiaforrás és szállítási útvonal. Ha egy kontinens éves földgáz-felhasználása 400 milliárd köbméter, amiből 170 milliárd egy adott földrajzi helyről származik, az nem lehet pár éven belül kiváltani.

Szijjártó Péter jelezte azt is: a paksi bővítés megépül, a napokban kapta meg az atomerőmű a létesítési engedélyét és az európai szabályok is azt mondják ki, hogy a nukleáris energia nem esik szankciók alá.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.