Több száz milliós támogatást kapott Márki-Zay szervezete az USA-ból

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 27.

Belpol

Az Action for Democracy küldte júniusban, több ezer adományozótól származik.

Júniusban, tehát jóval az országgyűlési választások után több száz milliós támogatást kapott a Mindenki Magyarországa Mozgalom az Egyesült Államokból. 

Erről Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármester,  az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje beszélt a Gulyáságyú című podcastban – írja a Magyar Hang.

A lap emlékeztet, hogy Márki-Zay Péter korábban többször megígérte, közzéteszik a kampányelszámolásukat. A mostani podcastban arról beszél a politikus, hogy ő már látta a teljes dokumentációt erről, hamarosan nyilvánosságra hozzák, és szerinte ilyen részletes elszámolásra korábban Magyarországon még nem volt példa. Eddig azért is késett ez a bejelentés, mert a június közepén kapott amerikai adományból fizették ki az országgyűlési választási kampány utolsó számláit. Azt, hogy mekkora a teljes összeg, nem mondta, de azt igen, hogy marad belőle mintegy 100 millió forint, és hogy a külföldi támogatás nagyobb összegű volt, mint a magyarországi mikroadományokból összejött 400 millió.

A támogatást az Action for Democracy nevű amerikai alapítvány adta az MMM-nek. Márki-Zay Péter közölte, korábban is segítette a szervezetet az alapítvány, és a közbevetésre válaszolva azt mondta, nem hiszi, hogy Soros György is az adományozók között lenne. Az Action for Democracy segítsége nélkül még ennyire sikeres kampányt sem tudtak volna folytatni. Az MMM a kampánynak azt a részét finanszírozta, amelyre nem költöttek párttámogatást: „ha úgy tetszik, mi voltunk az, ami a Fidesznél a CÖF”.

Az Action for Democracy 2022 elején alakult az Egyesült Államokban, tanácsadó testületének tagja Timothy Garton Ash és Anne Applebaum történész, Francis Fukuyama politikatudós, elnök-igazgatója Korányi Dávid, aki Karácsony Gergely főpolgármester városdiplomáciai tanácsadója, korábban Bajnai Gordon miniszterelnöki főtanácsadója.

A Magyar Hang kérdéseire az alapítvány azt állította, hogy kampánytámogatást nem nyújtott, az MMM-et civil szervezetként segítette, mert elkötelezett a demokratikus elvek és értékek mellett és küzd a diszkrimináció ellen. A szervezet több ezer adományozóról ír. Arra a kérdésre, hogy pontosan mennyi pénzt adott az alapítvány az MMM-nek, egyelőre nem kapott választ a Magyar Hang.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.