Pert nyert Márki-Zay egy fideszessel szemben

  • narancs.hu
  • 2022. augusztus 27.

Belpol

A Facebookon szólította fel a párt korábbi városi elnökét, fizesse vissza repülőútjának költségét, mert azt az önkormányzat állta.

Első fokon felmentette a bíróság Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármestert, akit egy 2019. januári Facebook-poszt miatt perelt be Havasi Katalin, a Fidesz korábbi hódmezővásárhelyi elnöke. 

A polgármester azt nehezményezte, hogy 2018-ban németországi úton járt Havasi Katalin a családjával, a repülőjegyet a vásárhelyi polgármesteri hivatal rendelte meg és a biztosítást a város fizette, pedig – érvelt a polgármester – ezt a költséget családnak kellett volna állnia. A 400 ezer forintos tételre fény derült, miután Márki-Zay megnyerte az időközi önkormányzati választást, de aztán téves iktatás nyomán a dokumentáció eltűnt. Havasi Katalin akkor úgy reagált, hogy a költségeket visszafizeti a városnak, ha kiszámlázzák neki, de ez nem történt meg. Az önkormányzat ezek után kiszámlázta a pénzt. Az út másik résztvevője ezt ki is fizette, Havasi Katalin azonban magánvádas és bűnvádi eljárást is indított rágalmazás címén.  A Hódpress két évvel ezelőtti tudósítása szerint a magánvádas ügyben egymillió forint megfizetésére kötelezték a polgármestert, tárgyalás nélkül. 

Az nem derült ki, hogy most pontosan melyik ügyben ítélt a vásárhelyi polgármester számára kedvezően a bíróság. Márki-Zay Péter szombati Facebook-posztja mindenesetre megismétli, hogy „Havasi Katalin családi repülőútjának a biztosítását bizonyíthatóan a polgármesteri hivatallal fizettette ki. Bár az ügyben rejtélyes módon bizonyítékok tűntek el, de az utazási irodával folytatott levelezés megmaradt, amelyből pontosan kiderült, hogy a Fidesz városi elnöke és önkormányzati képviselőjének mely családtagjait érinti ez a sajnálatos ügy.” A Békéscsabán most megszületett ítélet értelmében amit a polgármester állított, megfelelt a valóságnak, és mivel közpénzről volt szó, az azzal kapcsolatos információk nyilvánosságra hozhatók.

A per folytatódik, mert Havasi Katalin fellebbezett a döntés ellen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.