Nagy történelmi pillanatokat élhetnek át a tűzijáték nézői este

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. augusztus 27.

Belpol

Ígéri a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Egy kisfiú álmán keresztül a magyar államalapítás utáni történelem nagy pillanatait élhetik át a részvevők a szombati, hagyományos tűzijáték során.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleménye szerint a szombaton 21 órától kezdődő, Tűz és fény játéka nevet viselő, az államalapítás és Szent István előtt tisztelgő hagyományos tűzijátéknak monumentális fényfestés, fény- és drónshow is része lesz.

Mint írják, a tűzijáték kerettörténetében egy kisgyermek álma elevenedik meg a Duna felett. A kisfiú a Szent Korona szellemével találkozva repül végig az államalapítás utáni magyar történelem nagy fejezetein a hódítók korától egészen a 20. századig.

A tájékoztatás szerint az első blokkban az államalapítás utáni történelem eseményei állnak a középpontban, a második rész a Hunyadi-kornak és a nándorfehérvári diadalnak állít emléket, a harmadik szakasz az 1848-as forradalmat és szabadságharcot mutatja be, a negyedik pedig az 1956-os eseményeket emeli ki. A produkció utolsó percei a magyar történelmet, jelenünket és jövőnket állítja párhuzamba.

Az idei tűzijáték és a hozzá tartozó show több mint 4 kilométer hosszan, a Margit hídtól egészen a Petőfi hídig tart. A 40 ezer pirotechnikai eszközt könnyen felismerhető látványos motívumok és alakzatok színesítik, a műsort 600 drónból álló drónshow, fényfestés és fényshow egészíti ki. A hidak és Budapest egyes ikonikus helyszínei külön világítást kapnak, a látványt pedig tovább fokozzák a Duna vizét színező, világító elemek és az égre vetített élő hologramok.

    

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.