Hivatalos: Hoppál Péterből kormánybiztos lesz
Fő felügyeleti területei közé hazai és nemzetközi programsorozatok tartoznak majd.
Fő felügyeleti területei közé hazai és nemzetközi programsorozatok tartoznak majd.
A szervezet elnöke 13 hónapja letartóztatásban van, de fel sem merült, hogy más vegye át tőle a tisztséget.
Gulyás Gergely 35,5 millió forintot keresett.
A miniszterelnök veje „valódi értéket” teremtene az egész szektor számára.
Pedig nem tartozott a „lopásérzékenyebb termékek” közé.
8,05 milliárd forint osztalékot kaptak a tulajdonosok, a céget eladták, az új tulajdonos végelszámolást indított.
A miniszterelnök azt is mondta a szerdai kormányinfón, hogy a fiatalok szellemi és lelki egészsége a legfontosabb, a hittan és a testnevelés.
Szabó Rebeka szerint nem lehet felhőtlenül örülni annak, hogy elektromosautó-ipari nagyhatalom lettünk.
A jól értesült lap szerint utódja a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője lehet.
A pedagógus próbaidős volt, és indoklás nélkül szüntették meg a közalkalmazotti jogviszonyát.
Egyelőre az igényelt mennyiség negyedét. De mennyiségi korlátozás már ezeken a helyeken sincs.