A lélegeztetőgép-beszerzések nyertese után az anyacég is megszűnik

  • narancs.hu
  • 2022. december 21.

Belpol

8,05 milliárd forint osztalékot kaptak a tulajdonosok, a céget eladták, az új tulajdonos végelszámolást indított.

A magyarországi lélegezetőgép-beszerzésben részt vett Fourcardinal Kft. közel 17 milliárd forintos szerződést kötött a magyar állammal a koronavírus-járvány közepette, 2020 áprilisában. A következő év szeptemberében elindult a cég végelszámolása, most pedig a kft.-t létrehozó anyacéget is megszünteti új tulajdonosa – írja az Mfor.

A kormány a koronavírus terjedésekor úgy döntött, lélegezetetőgépeket vásárol, és végül 16 ezer darab berendezést szerzett be, összesen 300 milliárd forintból.

Azt már az idő tájt is firtatták, hogy miért vásárolt Magyarország ilyen sok készüléket, ha a működtetésükre úgysem lenne elég kiképzett szakember.

A beszerzésben több cég is részt vett. A Fourcardinal Kft.-re azért figyelt fel a sajtó, mert ez működtette korábban az egyiptomi kereskedőházat, és – írja az Mfor – közel állt Rahói Zsuzsannához, Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi főtanácsadójához. 2020. április 20-án írta alá a Külgazdasági és Külügyminisztérium a kft.-vel az ezer darab kínai lélegeztetőgép beszerzéséről szóló, akkor 17 milliárd forintos szerződést.

Ugyanazon a napon két ügyvéd, Veréb Balázs és Vámosi-Nagy Zsolt zrt.-t alapított, SRF Silk Fund Holding néven, és még szintén aznap a Fourcardinal Kft. taggyűlése úgy döntött, hogy ez a vadonatúj zrt. 10 százalékos tulajdonrészt vásárolhat a kft.-ben, és a profit 7/8-ad részben nem a kft. főtulajdonosáé, hanem a bejegyzés alatt álló részvénytársaságé lesz.

A Fourcardinal Kft. bevétele és profitja a 2020-as és 2021-es évről szóló beszámolók alapján meg is ugrott. 2020-ban 15,4 milliárd forintot fizetett ki osztalékként. 2021-ben 2,2 milliárd volt a nyereség, de részben az eredménytartalék terhére 2,8 milliárdos osztalékot adott tulajdonosainak a cég, amelynél 2021 szeptemberében végelszámolás indult,  és 2022. május 10-én törölték is a kft.-t.

Az osztalék úgy oszlott meg, hogy a Silk Road Fund Zrt. 15,9 milliárdot kapott, a maradék 2,2 milliárd pedig Nagy Beatrix többségi tulajdonoshoz került.

A Silk Road beszámolójából az olvasható ki, hogy az idei május végi taggyűlés határozata alapján 8,05 milliárd forintot kapnak osztalékként a zrt. tulajdonosai a 2021-es év alapján. 2022. november 16-án a cégbíróságra olyan iratot nyújtottak be, hogy a zrt. száz százalékban a vértesszőlősi Balázs-Hörömpöli Anetté lett. Az új tulajdonos pedig négy nappal a változás decemberi bejegyzése után úgy határozott, jogutód nélkül megszünteti a társaságot. A végelszámolást, mint a Fourcardinal Kft.-nél, Süli Kálmán végzi, 15 millió forint plusz áfáért.

 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.