Több mint 1,7 milliárd forint jutalmat osztott ki a Miniszterelnökség 2021-ben

  • narancs.hu
  • 2022. december 21.

Belpol

Gulyás Gergely 35,5 millió forintot keresett. 

12,5 milliárd forintott költött a Miniszterelnökség munkabérekre és illetményekre, a dolgozók pedig 1,7 milliárd forintot meghaladó jutalomban részesültek 2021-ben – számolt be a hvg.hu a napokban nyilvánosságra hozott tavalyi évre vonatkozó beszámoló alapján

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 35,5 millió forintot keresett 2021-ben, amihez 400 ezer forintos jutalom társult. A hvg.hu emlékeztetett a miniszter nemrégiben Fót kormánypárti polgármesterét, Vass Györgyöt kritizálta a kormányinfón, mert a képviselő-testület hatmillió forintos jutalmat tervezett neki megszavazni – ettől végül elálltak. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Neked ajánljuk