Orbán Viktor nem akarja megmondani, van-e eltitkolt vagyona külföldön

  • narancs.hu
  • 2017. április 10.

Belpol

Nézzék meg, hogyan válaszol.

Megint volt azonnali kérdések órája a parlamentben, ami elől – egyelőre – még Orbán Viktor sem tud elmenekülni, bár az igazságot ettől még persze simán el lehet hallgatni.

Bárándy Gergely MSZP-s politikus például azt kérdezte a kormányfőtől, meghallotta-e az emberek véleményét, visszavonja-e a vitatott törvényeket és lemond-e. Orbán erre nem válaszolt érdemben (jó, ezt megszoktuk), de azt azért elmondta, hogy

„dezinformációs kampány zajlik Magyarország ellen,

a kormány semmilyen egyetemet, így Soros György Közép-európai Egyetemét sem zárja be. A kormánynak az a célja, hogy minden egyetemre azonos szabályok vonatkozzanak és ne legyenek privilégiumok”. Tehát még a tegnapi, 80 ezres tüntetés után is azt próbálják beadni, hogy ők csak a szabályokat szeretnék betartatni.

Vona Gábor arról beszélt a felszólalásában, hogy egy kormányfőt nemcsak a múltjával, hanem a jelenével is lehet zsarolni.

A Jobbik elnöke szerint hatalmas veszélyt jelentene Magyarországra, ha Orbánt zsarolni lehetne a pénzügyei miatt, és bár Vona egyelőre nem állt elő semmiféle konkrétummal, erősen célozgatott külföldi, eltitkolt vagyonra, és szerette volna megtudni, Orbánnak vagy a családjának van-e ilyen. A miniszterelnök egyszerűen nem volt hajlandó válaszolni erre, csupán ennyit mondott:

Később persze a kormányfő sorosozott, simicskázott, de ez már teljesen megszokott.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.