Pintér Sándor futhat a pénze után?

  • Böszörményi Jenő
  • 2015. február 3.

Belpol

Vagy csak türelmesen vár? A belügyminiszter kisujja egyelőre bennragadt korábbi vállalkozásában.

Pintér Sándor belügyminiszter még mindig nem kapta meg a Civil Biztonsági Szolgálat (CBSZ) Zrt. 5 évvel ezelőtti eladásából származó, számításaink szerint közelítőleg 3,1 milliárd forint utolsó részletét. A legutolsó félmilliárd forintot már tavalyelőtt, 2013-ban kézhez kellett volna kapnia, ám erre – legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint – még mindig nem került sor.

Pedig a CBSZ-nek – és a CBSZ-t Pintértől átvevő Prostasia Zrt.-nek – nincs oka panaszra: a cég az elmúlt években egyre-másra nyerte az állami megrendeléseket, nettó árbevétele 2013-ban már hajszál híján 11 milliárd volt, s a megelőző években a Prostasiának fizetett osztalék bőven fedezetet nyújthatott volna az utolsó vételárrészlet kiegyenlítésére is.

false

 

Fotó: MTI

Úgy tűnik azonban, a belügyminiszternek nem sürgős a dolog, 500 millió ide vagy oda, a jelek szerint nem oszt, nem szoroz. A vagyonnyilatkozat sem tér ki rá, hogy a miniszter mégis mire számíthat, mikor juthat majd a pénzéhez. (Pintér egyébként igazán gáláns kölcsönadó: évek óta százmilliós kölcsönökkel segíti családját és barátait is, akik tavaly összesen 590 millióval tartoztak neki. De hogy kikről is volna szó, a miniszteri vagyonnyilatkozat nem árulja el.)

Az is lehet persze, hogy a belügyminiszter nem teljesen önzetlenül és nem hiába vár. A Pintér cégeladásaival foglalkozó korábbi cikkünkben a tárcavezető vagyonnyilatkozatait, valamint a CBSZ és a Prostasia mérlegeit vizsgálva arra jutottunk, hogy Pintér eladóihitel-konstrukcióban adhatta el a kizárólagos tulajdonában lévő CBSZ-t a Prostasiának. A konstrukció lényege, hogy a vevőnek nem kell egy összegben kicsengetnie a teljes vételárat, ez akár több évre is elhúzódhat, nem teljesítés esetén azonban az eladónak lehetősége van a céget visszavenni. Mindaddig tehát, amíg az adásvétel az utolsó vételárrészlet kifizetésével le nem zárul, a folyamat visszafordításának lehetősége fennáll.

Pintér vevője továbbra is tartozik félmilliárd forinttal. A cég korábbi beszámolói szerint Pintér máig ki nem egyenlített kölcsönének biztosítéka éppen a CBSZ részvénycsomagja. Ha a Prostasia továbbra sem fizet, az időközben megerősödött CBSZ korábbi tulajdonosához, Pintér Sándorhoz kerülhet vissza.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.