A Hunvald-ügy hordaléka – 2. rész

Sikerre ítélve

Belpol

Az elszánt koronatanú, Hunvald György sofőrjének vallomása és számos telefonlehallgatás ellenére sem bizonyosodott be a volt erzsébetvárosi polgármester felelőssége az „ingatlanpanamában”. Így született az ítélet.

„Aki a köz bizalmát felhasználva, a köz bizalmával visszaélve a közpénzekre vonatkozó bűncselekményt követ el, azzal szemben a törvény szigorát kell alkalmazni” – mondta Hegedűs István, a Szegedi Ítélőtábla bírája Hunvald György április 24-i tárgyalásán. A szavakat tett követte, a Hegedűs vezette tanács összesen 34 millió forintos kárt okozó hűtlen kezelésért két és fél éves börtönbüntetésre ítélte a VII. kerület 2002 és 2010 közötti szocialista polgármesterét. Sokan szívesen látták volna a törvény szigorát 2014. július 1-jén is, amikor Hunvaldot azokban a vádpontokban, amelyek az „erzsébetvárosi ingatlanpanamaként” elhíresült ügyre vonatkoztak, jogerősen felmentették. (A Hunvald György elleni perek és ítéletek bonyolult sémájáról lásd keretes anyagunkat.)

Az előző részben (lásd: Bizniszházak, Magyar Narancs, 2015. május 21.) megvilágítottuk ezen ingatlanügyletek hátterét, bemutattuk, hogyan szerezte meg 17 erzsébetvárosi ház vagy telek vételi jogát minimális törzstőkéjű, kis cégeken keresztül a kerület jól beágyazott ingatlanvállalkozójához, Nagy Györgyhöz köthető csoport. Láthattuk, hogy friss szerzeményeik egy részét rövid úton, ám annál jelentősebb haszonnal adták tovább külföldi ingatlanbefektetőknek. Nagy, Hunvald és a kerület SZDSZ-es frakcióvezetője, Gál György előzetes letartóztatásával, a vádirat benyújtásával zártuk írásunkat.

Üzleti lehetőség

 

A Központi Nyomozó Főügyészség 2010. október 29-én lezárt vádirata Nagy György önkormányzati kapcsolatrendszerének ismertetésével indít. Nagy cége 1996-ban részt vett az önkormányzati üzlethelyiségek privatizálásában, a vállalkozó így ismerte meg „a képviselő-testület tagjait, az akkori és későbbi polgármestereket”. Bár még nem volt képviselő, Gál György is ebben az időben került kapcsolatba Naggyal, aki ötmilliós kölcsönnel segítette Gál első igazán sikeres üzletét, a kerületi kábeltelevízió megvásárlását. Nagy a 2000-es évek elejére behatóan megismerte az erzsébetvárosi ingatlan vagyont, közös lakásépítő céget is létrehozott az önkormányzattal. Valamikor 2002 folyamán osztotta meg az akkor már az önkormányzat gazdasági bizottságát és a kerületi SZDSZ-t is irányító Gál Györggyel új elképzelését. „Olyan önkormányzati tulajdonú ingatlanokat kell keresni, amelyekben kevés bérlő lakik, ezért az ingatlan egy projektcég nevében forgalmi érték alatt megvásárolható, és kis ráfordítással, jelentős haszonnal továbbértékesíthető” – vázolta a vádirat szerint Nagy, és Gál György ebben „a saját részére is jó üzleti lehetőséget látott”.

Nagy György Kékessy Georges Sándor, Molnár Jenő és Néder Zoltán személyében talált üzlettársakat, ők adták össze a projektcégek egyenként hárommilliós kezdőtőkéjét, illetve Néder – Nagy saját ügyvédje, Vilmányi Ágnes mellett – a cégek bejegyzésében is segédkezett. A több mint tucatnyi projektcégbe a befektetőtársak stróman­jaikat ültették, Nagy érdekeit élettársa, Sz. Piroska képviselte, két cégben Néder Zoltán titkárnője is érintett volt, az ügyvezetők és tagok között kulturális antropológus és irodalomtörténész is felbukkant. Miután kinéztek egy ingatlant, Nagy és Gál György megbeszélte a vételárat, és azt is, mennyi kenőpénzért tudja garantálni Gál a kedvező testületi döntést. A vád szerint Gál házanként 20-30 millió, összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért Nagy Györgytől (a 17 ingatlan közül egyedül a Rózsa utca 18/A-t „hozta ki” ingyen az önkormányzattól, mivel ennél Nagy üzlettársa Kardos Péter kerületi SZDSZ-tag volt). A pénzért Gál két dolgot vállalt: egy bizonyos K. Lajos ingatlanszakértővel elkészíttette a megfelelő összegű értékbecslést, a Nagy Györgytől érkező vételi ajánlatot pedig átvitte a gazdasági bizottságon, majd a végső döntéshozó képviselő-testületen.

Az ingatlanok továbbértékesítése 2003 őszén vett lendületet, Nagy György ekkor ismerkedett meg Polivodáné Dolinay Eszterrel, aki ír és izraeli befektetőket képviselt Magyarországon. Dolinay befektetői az elkövetkező egy év során számos, Nagy érdekeltségébe tartozó projektcég többségi üzletrészét szerezték meg, ezért több százmillió forintot fizettek Nagy Györgynek és üzlettársainak az önkormányzatnak megtérítendő vételáron felül (utóbbi összeg többnyire csak a házban lakó bérlők kiköltöztetését fedezte). A vádirat szerint kilenc továbbpasszolt ingatlanon 603 millió forintot nyertek Nagy Györgyék, és 1,7 milliárdot szakíthattak volna, ha az önkormányzat 2008–2009-ben nem áll el a Király utca 15.-re és 21.-re, valamint a Dob utca 14.-re kötött szerződéstől. További öt ingatlannál (Király utca 23., 25., 27., 29.; Garay utca 48.) konkrét kárt vagy károkozási kísérletet az ügyészség sem tudott kimutatni, de Gál György a 20 milliós kenőpénzt ezekre is elkérte.

Nagy 2004 elején Gálnak és Hunvaldnak is bemutatta Dolinay Esztert, a politikusok ekkor azt mondták az ingatlanközvetítőnek: ha további erzsébetvárosi ingatlanok iránt is érdeklődne, majd Nagy Györgyön keresztül egyeztetnek. Hunvald bűnrészességét a vádirat szerint éppen az alapozza meg, hogy tudomása volt a tőkeerős, érdeklődő külföldiekről, „ennek ellenére támogatta, hogy versenyeztetési eljárás nélkül, a valós forgalmi érték alatti áron a Nagy György és üzlettársai érdekeltségébe tartozó, bejegyzés alatt álló projektcégeknek értékesítsék az ingatlanokat”.

Vesztegetés

 

A bíróságnak három igazán fontos kérdésre kellett válaszolnia: volt-e vesztegetés, áron alul értékesítették-e az ingatlanokat, tudott-e minderről Hunvald György? A döntő szót a Fővárosi Törvényszék 2012. február 4-én kelt elsőfokú ítélete kimondta már, a másodfokú ítélet és a kúriai felülvizsgálat az ingatlaneladások vonatkozásában helybenhagyta a törvényszék meglátásait. A vesztegetést elsősorban Nagy György tanúvallomása támasztotta alá: a vállalkozó részletesen előadta, hogyan egyeztetett Gál Györggyel egy-egy ingatlan vételáráról és a Gálnak a szívességért fizetendő összegről. Azt is bevallotta, hogy az ingatlanonként 20–30 millió forintot az adott ingatlan elidegenítéséről döntő képviselő-testületi ülés előtt, az SZDSZ Dob utcai irodájában fizette meg Gálnak. Nagy György a vesztegetési pénzekről feljegyzéseket is készített a határidőnaplójába; ezek a kívülálló számára értelmezhetetlen kódnyelven íródtak, Nagy a bíróság előtt elmagyarázta, melyik szám alatt mit kell érteni, hogy jön ki a 366 millió forint.

Nagy tanúvallomását két okból is érdemes óvatosan kezelni. Egyrészt majdnem biztos, hogy vádalkut kötött az ügyészséggel, és saját büntetlensége érdekében vallott társaira, ezért kerülhetett ki az ügy vádlottjai közül. Másrészt 2008 elején Nagy György igencsak megharagudott az önkormányzatra és vezetőire, amikor elálltak az öt Király utcai ingatlanra kötött szerződéstől. Hunvald György vallomása szerint Nagy ekkoriban gyakran hangoztatta, hogy „emiatt mindenkit börtönbe juttat”. Ezt megerősítik Nagy lehallgatási anyagai is, 2008. március 19-én például a Király utcai házakra utalva leszögezi: „totális háború lesz”, és ugyanebben a beszélgetésben „aljas gazembernek” nevezi Hunvaldot, akinek „ki fogják törni a nyakát”. Mindezek ellenére a bíróság úgy látta, egyéb bizonyítékok is alátámasztják a Nagy által elmondottakat. Dolinay Eszter is tudott arról, hogy Nagy valamilyen módon kompenzálja Gál Györgyöt a kedvező önkormányzati döntésekért, Vilmányi Ágnes ügyvéd pedig előadta, hogy a projektek „sikerre voltak ítélve”, mivel Nagy komoly pénzösszegeket fektetett önkormányzati tisztviselők megvesztegetésébe. Vilmányi ügyvédjelöltje, K. Viktor „reprezentációs költségként” építette be ezeket az összegeket az ingatlanok fejlesztési dokumentációjába.

A vallomások szépséghibája, hogy minden tanú magától Nagy Györgytől értesült a vesztegetésről, egyedül Dolinay Eszter számolt be arról, hogy Gál Györgytől is hallott erre vonatkozó utalást. Amikor Dolinay elmondta Gálnak, hogy a külföldiek mennyit fizetnek az üzletrészekért, a bizottsági elnök azt válaszolta: „ennek a töredéke érkezik hozzánk”. Persze itt éppúgy gondolhatott a vesztegetési pénzre, mint az önkormányzathoz befolyt vételárra. A bíróságot összességében mégis meggyőzték az egy irányba mutató bizonyítékok, ide értve azt is, hogy 2003-ban és 2004-ben Nagy feltűnően sokat forgott a kerületi SZDSZ-irodában, illetve azt, hogy a kérdéses időszakban Gál György számláin közel 100 millió forint, nettó jövedelmen felüli készpénzbefizetést találtak.

Csalás

 

Az ügyészség a csalás vádját arra építette, hogy Gál György a manipulált értékbecslésekkel megtévesztette az ingatlanokról döntő gazdasági bizottságot, majd Hunvald György segítségével a képviselő-testületet. Az értékbecslések áron aluli voltát ugyanakkor Nagy György vallomása mellett kizárólag azzal igazolták, hogy Nagy és befektetőtársai az ingatlanok továbbértékesítésén jelentős hasznot értek el, egyes esetekben igen rövid idő alatt. A kárösszeget is így számolták ki: a 603 millió az az összeg, amelyet a külföldi befektetők az értékbecslésben meghatározott vételár felett fizettek Nagy Györgyéknek, az 1,7 milliárdos kár­okozási kísérlet pedig akkor jön ki, ha három ingatlanüzletnél – Király utca 15. és 21., Dob utca 14. – a szerződéses árat összevetjük a Nagyék felé tett legmagasabb ajánlattal.

A bíróság Gál és Hunvald védőjének álláspontjával összhangban úgy látta, hogy ez a számítási mód két okból is elfogadhatatlan. A lakók kiköltöztetésének költsége emelhette és több esetben emelte is a szerződésben meghatározott vételárat; ha az ügyészség ebből a ténylegesen befolyt összegből indult volna ki, tízmilliókkal kisebb kárösszeget kap. Továbbá a bíróság leszögezte, hogy a vádlottak büntetőjogi felelőssége „nem lehet egy, az ingatlanok sorsát illető későbbi megállapodás”, tehát a külföldi befektetők által Nagy Györgyéknek fizetett vételár függvénye. A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla hozzátette, hogy Nagy Györgyék akár át is verhették a külföldieket, így is kialakulhatott a magasabb vételár. A bíróság végül akként korrigálta az ügyészség módszerét, hogy kontrollértékbecslést kért a vádban szereplő ingatlanokra, és ezt az árat vetette össze az önkormányzatnak ténylegesen megfizetett (a bérlők kiköltöztetésére szolgáló) összeggel.

Az igazságügyi ingatlanszakértő K. Lajos értékbecsléseiről megállapította, hogy azok sem összehasonlító ingatlanforgalmi adatokat, sem költségalapú értékelést nem tartalmaznak, zavarosságuk szakmai alapon nem magyarázható, felhasználásra nem alkalmasak. K. azzal védekezett, hogy saját becslési módszere, számítógépes programja volt, így alapadatok megadásával 4-5 óra alatt el tudott készíteni egy értékbecslést. A bíróság ezzel szemben bizonyítottnak látta, hogy a becslések Gál György tollbamondásával készültek. Erre utalt az okiratok szakmaiatlansága, a megrendelés és a becslés benyújtása között eltelt rendkívül rövid idő, az, hogy a Nagy Györgyék vételi ajánlatában szereplő összeg gyakorlatilag mindig megegyezett K. értékbecslésével, valamint az, hogy egyes házaknál – például a Király utca 15., 21. – K. egyazon dátumra két becslést is elkészített, ám a végösszegek akár kétszeres-háromszoros eltérést is mutathattak (a második értékbecslésre azért volt szükség, mert Gál irreálisan alacsonynak tartotta Nagy Györgyék első árajánlatát). Jóllehet K. és Gál György is tagadta a bűncselekmény elkövetését, mindketten elismerték, hogy többször találkoztak, konzultáltak egymással, a bíróságnak pedig a többi bizonyítékkal összevetve ennyi elég is volt a vád igazolásához.

Mindezek után némileg meglepő, hogy a kontrollértékbecslés csak négy háznál mutatott hibahatáron felüli eltérést. A Klauzál utca 8.-at a szakértő 282, K. Lajos 67 millió forintra értékelte, a Klauzál utca 10.-nél 477 milliós valós érték helyett csupán 127 millió került az önkormányzat szerződésébe. A hatalmas eltérést az okozza, hogy K. Lajos értékbecslése kizárólag a telek értékét vette figyelembe, mivel a házak lebontásával számolt. A bíróság szerint azonban ezt csak jogerős bontási engedély birtokában lehetett volna megtenni. A hibát utólag súlyosítja, hogy a műemlékvédelem végül nem engedte a házak lebontását, így az értéket képviselő felépítmény is az új tulajdonosoké lett. Hunvaldék szerencséjére a szerződéses vételárnál jóval magasabb összeget, 526 milliót emésztett fel a két épület bérlőinek kiköltöztetése, a bíróság ezt vetette össze a reális forgalmi értékkel, így jött ki a 233 milliós kár. További 719 milliós károkozási kísérletet is megállapítottak, a meghiúsult üzletek közül a Király utca 15.-nél és 21.-nél tért el összesen ennyivel az értékbecslés a reális ártól. Itt az igazságügyi szakértő szerint az volt a baj, hogy lakott ingatlant vett figyelembe a becslés, ám mivel a bérlők elhelyezése a vétel­árat terhelte, a nagyjából kétszeres árat adó beköltözhető értékből kellett volna kiindulni.

Bűnszervezet

 

Sem a 450 oldalas elsőfokú ítélet, sem a felsőbb bíróságok nem válaszoltak érdemben arra a kérdésre, hogy amennyiben az ingatlanok többségénél nem történt áron aluli értékesítés, mégis mi szükség lehetett kamu értékbecslések megrendelésére és vesztegetésre. Még ha a nem ingatlanszakértő Gál György hihette is, hogy forgalmi érték alatti becslést rendel K. Lajostól, Nagy Györgyről nehéz elképzelni, hogy 20–30 milliókat fizetett volna a semmiért. Persze, amennyiben bízott benne, hogy külföldi befektetők a reális ár felett is megveszik tőle az ingatlanokat, önmagában az is sokat érhetett, hogy az önkormányzat nyilvános pályázat nélkül az ő cégeinek értékesíti a szóban forgó házakat. A vád szerint ebben a folyamatban dolgozott Gál és Nagy keze alá Hunvald György polgármester is.

A vádirat meglehetősen keveset beszél arról, miként segítette Hunvald az értékesítést, pontosan honnan tudott a lezsírozott értékbecslésekről és az érdeklődő, tőkeerős külföldiekről. Az ügyészség szerinti döntő momentum az volt, amikor Nagy György 2004 elején bemutatta Gálnak és Hunvaldnak Dolinay Esztert, a két politikus pedig az ingatlanközvetítő értésére adta: ingatlant ebben a kerületben leginkább Nagyon keresztül lehet szerezni. A bírósági tényállásba ugyanakkor az került be, hogy Hunvald 2004. április 24-én ismerte meg Dolinayt egy György-napi rendezvényen, és később is csak a szerződések végrehajtá­sával kapcsolatban küldte Nagy Györgyhöz egyeztetni. Mivel a vádban érintett ingatlanok többségénél 2004 áprilisában már megvolt a képviselő-testületi határozat, e tényállásból az következik, hogy Hunvald maximum a Dob utca 107. és a Dembinszky utca 26. 2004. őszi eladását tudta volna megakadályozni, ha rájön, hogy az önkormányzattól vásárló projektcégek valójában Nagy György érdekeltségei, az ingatlanokat pedig jelentős haszonnal adják tovább Dolinay Eszter befektetőinek.

Vesztegetéssel egyébként az ügyészség sem vádolta Hunvaldot, így azt sem magyarázta meg, mi okból támogatta volna a polgármester saját önkormányzata kifosztását. Azt, hogy Hunvald is kaphatott vesztegetési pénzt, csupán Vilmányi Ágnes tanú vallotta Nagy Györgyre hivatkozva. Nagy vallomásában ugyanakkor ez nem szerepelt, csak annyit állított, hogy a polgármester „közreműködése, jóváhagyása nélkül nem lehetett volna ezeket az ingatlanokat olyan kondíciókkal kihozni, amilyenekkel végül sikerült”. Az ingatlanokkal kapcsolatban G. József, Hunvald egykori sofőrje sem tudott semmi érdemlegeset mondani, pedig ő igazán nem kímélte volt munkaadóját, részletesen beszámolt Hunvald autóparkjáról, illetve a Gál és Hunvald között különböző alkalmakkor vándorló köteg húszezresekről.

Két lehallgatásnak is különös figyelmet szentelt a bíróság. 2008. április 29-én Hunvald Zoltai Gusztáv akkori Mazsihisz-elnöknek panaszolta el, hogy lehallgatják a telefonját. „A Központi Nyomozó Főügyészségen, ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni” – mondja a polgármester, ám a bíróság ezt nem értékelte beismerésként, mivel Hunvald kedvelt szófordulata volt a hogyhívjákolás, mindenféle szövegkörnyezetben használta, akár még a kerület vezetését is érthette alatta. Egy másik alkalommal ismeretlen személynek a Király utcai lakógyűlésekről beszélt. „És az a rohadt Gál, az meg nem jön. Az egész szart ő csinálta, mert ez az ő befektetői csapata, akiket ismert” – vélekedik Hunvald, ám a bíróság szerint ebből csak az következik, hogy 2008-ban tudhatott a Gál és Nagy Györgyék közötti bűnös kapcsolatról, az már nem, hogy az elkövetés idejében – akár hallgatólagosan – támogatta is.

Hunvald bűnösségének kérdése nem csak politikai szempontból izgalmas. Ha ingatlanügyben elítélik, valószínűleg azt is megállapítja a bíróság, hogy Nagy, Gál és Hunvald bűnszervezetben követte el a cselekményeket. Ez kétszeresére emelte volna a büntetési tételkeret felső határát, így a nyolc és fél évre ítélt Gál György is jóval súlyosabb, a 20 évet is közelítő büntetést kapott volna. Elméletben Nagy, Gál és K. Lajos is alkothatott bűnszervezetet (ennek kritériuma a legalább három elkövető), ám a bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy K. tudatában volt Nagy előnyben részesítésének, „azt is gondolhatta, hogy minden alkalommal más érdekét szolgálja az értékbecslés”. Dolinay Eszter bűnszervezetben való részvételére pedig nem is utalt a vádirat, bár erre utaló jeleket is találhatott volna az ügyészség. Sőt, Dolinayt Nagyhoz hasonlóan meg sem vádolták, az ő „nyomozását is elkülönítették”. Azóta több mint öt év telt el, a napokban újra rákérdeztünk a főügyészségen, léptek-e valamit Nagy és Dolinay ügyében, de Nagy Andrea szóvivő csak annyit közölt: nem nyilatkoznak.

Erzsébetváros keleti nyitása

A Kúria 2014 júliusában az ingatlanpanama vádja alól felmentette ugyan, kétrendbeli hivatali visszaélésért mégis egy év letöltendőre ítélte Hunvald Györgyöt. Az egyik esetben a polgármester úgy juttatott egy szobával nagyobb cserelakást Gál György barátnőjének, hogy az illető jogosultságát nem vizsgálta. Gál György további két alkalommal élt vissza a polgármesteri lakáskerettel – menyasszonya és szeretője testvérének is intézett lakást –, de itt Hunvald felelősségét nem állapították meg. A másik bűntett abban állt, hogy Hunvald magyar-moldáv állampolgár barátját, D. Pavelt kérte fel egy társasház nyílászáróinak önkormányzati támogatású cseréjére. Az önkormányzatnál a munka megkezdése után jöttek rá, hogy közbeszerzést kellett volna kiírni, ezért színleg két másik céget is meghívtak a pályázatra, a kiírásban ráadásul felhasználták Pavelék műszaki dokumentációját.

A Kúria tavaly nem bírálta el a Hunvaldra vonatkozó hűtlen kezeléses vádpontokat, az ügynek ezt a részét visszautalta a másodfokra. Ennek folyományaként a Szegedi Ítélőtábla idén áprilisban összesen 34 milliós kárt okozó bűncselekményekért további két és fél éves büntetést rótt a politikusra. Az ítélet alapjául négy színlelt megbízási szerződés szolgált: a polgármester Czibula Csaba korábbi fideszes képviselővel, annak volt feleségével, az SZDSZ-es Kardos Péter egy barátjával és saját litván ismerősével úgy kötött havi több száz­ezres fizetést ígérő megbízási szerződéseket, hogy nevezettektől semmilyen munkavégzést nem várt. A litván munkatárs, Sz. A. Petrovics papíron a FÁK-országokban kutatott testvérvárosi kapcsolatok után, de alkalmazásáról még a testvérvárosokért felelős alpolgármester sem tudott. A megbízási szerződésekből Gál György barátnője sem maradt ki, őt az SZDSZ-frakció foglalkoztatta kisebbségi referensként. Hűtlen kezelésnek minősítette a bíróság azt is, hogy Szabó Zoltán korábbi polgármester mobilszámláját országgyűlési képviselősége alatt az önkormányzat fizette.

Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy Hunvald Györgyöt egy másik büntetőperben is hűtlen kezeléssel vádolták: a gyanú szerint Weinek Leonárd zuglói polgármesterrel évekig keresztbe foglalkoztatták egymás ismerőseit. Ez az ügy idén februárban jogerős felmentéssel zárult, Hunvald védői éppen azzal érveltek Szegeden, hogy amennyiben a zuglói megbízási szerződések tárgyában ártatlannak találta védencüket a bíróság, ugyanolyan cselekményekért nem születhetne ellene marasztaló ítélet. Ezzel valószínűleg futnak még egy kört a Kúrián. De Hunvaldnak akkor sem kell börtönbe vonulnia, ha marad a két és fél év, mert a kiszabandó összbüntetés kevesebb lesz, mint amennyit előzetesben már leült a volt polgármester.

 

Neked ajánljuk