Szabadkőművesek Magyarországon: Mindenkinek falaznak

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2001/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Aszabadkőművesség eredetét egyesek az ősi, középkori kőművescéhek környékén keresik. Mások viszont határozottan állítják, hogy 1717. június 24-én az Almafához címzett kocsmában alapították meg az angol nagypáholyt. A szabadkőműves eszmék hamarosan nálunk is megjelentek (lásd keretes írásunkat), azt követően hol kiterjedt, magas presztízsű, legális páholyhálózat működött az országban, hol meg - különböző ideológiai szempontok alapján - tiltották az egészet.

Aszabadkőművesség eredetét egyesek az ősi, középkori kőművescéhek környékén keresik. Mások viszont határozottan állítják, hogy 1717. június 24-én az Almafához címzett kocsmában alapították meg az angol nagypáholyt. A szabadkőműves eszmék hamarosan nálunk is megjelentek (lásd keretes írásunkat), azt követően hol kiterjedt, magas presztízsű, legális páholyhálózat működött az országban, hol meg - különböző ideológiai szempontok alapján - tiltották az egészet.

A magyarországi szabadkőművesség legújabb kori története 1989-ben indul: az egyesülési törvény megszületését azonnal kihasználták. Pók Attila eszmetörténész (és a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy egyik alapító tagja) szerint 1989 nyarán "budán, a Zichy-kastélyban alakult újjá hivatalosan (ekkor még egyesületi formában) a magyar szabadkőművesség. Szabadkőműves szempontból egyébként nem is lehet megszüntetni a páholyok működését, csupán ideiglenesen felfüggeszteni.

Az újjáélesztés formálisan 1989. december 27-én történt az Intercontinental (ma Marriott) szállóban, ahol több száz külföldi szabadkőműves páholy képviselőinek a jelenlétében újjáalakult a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy.

Két szomszédvár

A János-rendi Szimbolikus Nagypáholy (SZN) keretében előbb négy, majd öt páholy létesült a fővárosban, egy pedig Szegeden. Ezzel párhuzamosan újjáalakult a Magyarországi Nagyoriens (MN) is. E kettősség korábban is létezett: a János-rend és a francia orientációjú Nagyoriens párhuzamosan kezdte honi működését, hogy azután 1886-ban egyesüljenek a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy keretében. 1945-50 között is megmaradt az egység, ám 1989 után mindketten létrehozták saját nagypáholyukat.

Pók Attila szerint a Szimbolikus Nagypáholy létszáma 150 körüli, a Magyarországi Nagyoriens pedig kétszer ennyi taggal rendelkezik. A Nagyorienshez tartozó Márton László úgy véli, hogy mindkét nagypáholy 150-150 taggal rendelkezik, plusz két kisebb (női, illetve vegyes) páholynak egyaránt 40-50 tagja van, vagyis ma mintegy 400 szabadkőműves él közöttünk. Pók Attila szerint a mindennapok szintjén annyi a két nagypáholy közötti különbség, hogy míg a Nagyoriens nyitottabb a külvilágra s közvetlenebbül kapcsolódik a társadalmi problémákhoz, addig a Szimbolikus Nagypáholy arra törekszik, hogy a jó értelemben vett elitjelleget megőrizze. Noha tagadják, hogy létezne valamiféle világhierarchia, a Szimbolikus Nagypáholy számára hagyományosan a londoni nagypáholy elismerése jelenti a legitimitás forrását (az angolok nem nézik jó szemmel a Nagyoriens típusú tevékenységet, s nem ismerik el annak legitimitását).

Márton László, a párizsi magyar Martinovics-páholy egykori elnöke szerint a megosztottság bár nem lényegi, de kétségtelenül létezik, s összefügg azzal, hogy mind 1871-ben, mind 1989-ben alapvetően az emigrációból hazatértek újították fel a működést. 1871-ben Andrássy, Klapka, Türr István a latin (francia, olasz, svájci) szabadkőműves hagyományt, míg Pulszky Ferenc az angolszász tradíciót importálta: ennek megfelelően már akkor két, szertartásrendjében különböző nagypáholy alakult (a Magyarországi Nagyoriens, illetve a Magyarországi Nagypáholy), amelyek tizenöt évvel később egyesültek.

A hosszú együttlét közben megváltoztak a nemzetközi körülmények: szakadás történt a latin (elsősorban a francia, belga) és az angolszász szabadkőművesség között. Ennek kirobbantója és egyedüli felelőse Márton László értékelése szerint az angol fél volt. A franciaországi Nagyoriens törölte szertartásrendjéből a Világegyetem Nagy Építőmesterének említését. A szabadkőművesség addig zömmel deista jellegű volt, és elhatárolta magát az ateizmustól (ahogyan most is). A reneszánsz idejéből származó, s a felvilágosodás idején revitalizált gondolat a nagy órásmesterről, aki beindítja a világ gépezetét (majd magára hagyja az adott törvények keretei között), kulcsfontosságú volt a szabadkőműves gondolkodásban, s amikor a múlt század végén a francia Nagyoriens (a tételes vallásoktól való elhatárolódás szándékával) mintegy fakultatívvá tette ezt az elgondolást, a londoni nagypáholy szerint a lényegétől fosztotta meg a szabadkőműves gondolatot. A londoniak megszakították kapcsolatukat a francia és belga páholyokkal s mindazokkal, akik az utóbbiakhoz kötődtek (a történet teljességéhez tartozik, hogy az említett Grand Orient de France mellett Franciaországban működött a jóval kisebb létszámú Grande Loge de France, amely a szimbolikus rítust fogadta el). Márton László szerint e hitvita tulajdonképpen ürügy volt, amivel mintegy "hivatalossá" lehetett tenni a kétfajta szabadkőművesség (s persze az anyanemzetek) közötti latens különbséget.

A skizma jó ideig nem érintette a magyar szabadkőművességet, s az egység még a földalatti, illetve az emigrációs periódusban is fennmaradt: Márton László értékelése szerint ezt bizonyítja, hogy a párizsi Martinovics-páholy (amely az emigrációban egyedüliként negyven éven át megmaradt magyar nyelvűnek) ötévenkénti ünnepségein mindig megjelent egy hazai szabadkőműves követség, élén a megbízott nagymesterrel. Márton László elmondta: a jelenlegi SZN-vezetőség jó részét a Martinovics-páholy avatta mesterré.

Emlékei szerint a kádárizmus utáni első szabadkőműves-összejövetelt és munkát az ő elnökletével tartották 1989. június 21-én a Vakok Intézetében (amely valamikor szabdkőműves alapítvány keretében épült). Ezzel párhuzamosan a "hazaiak" újjáalapították a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholyt, s eldöntötték, hogy az angol nagypáholy védnöksége alá helyezik magukat; London azt követelte tőlük, hogy az elismerés fejében szakítsák meg kapcsolatukat a Martinovics-páhollyal. (Márton szerint London máig kezében tartja a világ szabadkőművességének majd háromnegyedét azzal, hogy megadhatja, illetve elveheti tőlük a jóváhagyást és ezzel a legitimációt.) Ennek következtében az eredetileg mintegy ötventagú SZN-ből tíz tag kivált, s az ő részvételükkel jött létre 1991-ben a Magyarországi Nagyoriens. A franciaországi Nagyorienstől kaptak alapítólevelet (1871-es elődjük is a franciák támogatásával jött létre), amelyben elismerik jogutódnak az MN-t.

Mások szemében

Márton szerint természetesen fontos a külvilággal való kommunikáció s egy reális kép kialakítása önmagukról, már csak a máig virulens szabadkőműves-ellenes propaganda ellensúlyozására is, de csak egy bizonyos határon belül: nem kívánnak például nyilvánosan tagokat toborozni. Van néhány olyan kulcsprobléma (az egyház és az állam szétválasztásának ügye, a szegénység kérdése vagy az európai integráció), amelyben van fontos mondanivalójuk a társadalom számára is.

A hagyományos, immár több évszázados megosztottság mindenesetre azt mutatja: nem létezik világméretű szabadkőműves-központ és azon alapuló világ-összeesküvés. A Szimbolikus Nagypáholy részéről egy bizonyos gyakorlati kérdésben azonban mindenképpen fontosnak tartanák a két nagypáholy közötti együttműködést: ez pedig a Podmaniczky utca 43. szám alatti páholyház ügye, amelyet már többször elvettek a szabadkőművesektől: előbb a kommün alatt konfiskálták, majd 1919 után a MOVE sajátította ki magának. (Egyes értékelések szerint a titkos, de tűrt, sőt néha támogatott szélsőjobboldali társaságok igyekeztek lenyúlni a szabadkőműves rítusok egy részét és meríteni a szertartások általuk vélelmezett misztikusságából.) Végül 1950-ben az újbóli betiltás után ismét államosították az épületet, majd a Belügyminisztérium (BM) kezelésébe került. A Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy a betiltott előd minden tekintetben legitim jogutódjának tartja magát, így vélekedése szerint indokolt lennne, ha visszakapná a páholyházat. Az épület körül azonban korántsem tiszták a viszonyok: a tulajdonosi láncban a BM után előbb a Postabank következett, amely később eladta az épületet egy izraeli befektetőnek, ez utóbbi azonban nem számolt azzal, hogy egy műemléknek nyilvánított házat spájzolt be. Ezt a befektető csak a műemléki forma megőrzése mellett alakíthatná át, s az izraeli tulajdonosok tervei között aligha szerepel egy páholyház létrehozása. Az izraeliek ráadásul fizettek az ingatlanért, ám a Szimbolikus Nagypáholy nem akarja a saját tulajdonának tekintett páholyházat pénzért visszavásárolni - közben egyre romlik az épület állaga. A jogi ellenérvek (melyek szerint a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy nem egyedüli jugutódja korábban feloszlatott elődjének) esetleg kivédhetők lettek volna, ha a két nagypáholy közös jogutódként jelentkezik az épületért, de az együttműködés végül nem jött létre.

Kanállal a kézben

A szabadkőművesség nagy korszakában, a századelőn a legjobb értelemben vett művelt felső középosztály töltötte meg a szabadkőműves páholyokat: ügyvédek, orvosok, köztisztviselők, üzletemberek, s a tagok között egyformán találunk polgári, illetve dzsentri, sőt nagybirtokosi háttérrel rendelkező testvéreket. Ez adta a szabadkőművesség különleges értékét: olyan emberek, akik az erősen kasztosodott magyar társadalomban amúgy nem álltak szóba egymással, a páholymunka során áthághatták e szociális korlátokat, s megindulhatott a kommunikáció. Ehhez Pók Attila szerint alapvetően három (humanista) alapértékben kellett egyetérteniük: ezek szerint a szabadkőművesség filantropikus, filozofikus és progresszív intézmény. Maga a szabadkőművesség fórumot kíván teremteni, alapvetően kettős célból: egyrészt a tagok tökéletesítése (ne felejtsük: a szabadkőművesség alapgondolata az építés, ahogyan a szimbolika mondja: a durva követ meg kell munkálni), másrészt kifelé meg kell próbálni hatni a társadalomra (de semmiképpen sem a napi politika szintjén), felhasználva a társaság nyújtotta kapcsolatrendszert. A szimbolikus rítusú szabadkőművesek úgy látják: olyan társadalomban élünk, amely tele van megoldatlan kérdésekkel, ráadásul szenved az értékek hiányától, s hiányzik az absztrakció, a fennköltség, a távlati nemes célok. Pók Attila szerint hiányzik az igény, hogy a rövid távú racionális-materiális szempontokon túl működjön az életünkben az "irracionalizmus", a végső, állandó kérdésekről való gondolkodás. Ha nem is határozott, tételes istenhitről, de valamiféle emberen túli létezőben való hit fontosságáról van szó - vallják a szabadkőművesség szimbolikus ágának képviselői, kapcsolódván a klasszikus deista hagyományhoz. A tételes metafizika és a határozott szimbolika hiánya egy szempontból előnyös lehet: sokan kapcsolódhatnak hozzá meggyőződésük feladása nélkül, s az adott keretek között azután már lehetséges a vita és a diskurzus.

A szabadkőművesség belső hármas hierarchiája persze megvan: inas, legény, mester plusz minden páholyban főmester, a nagypáholyban, a páholyok együttesében nagymester, különböző tisztségviselők; ezek tiszteletét már a szimbolika is garantálja. Ugyanakkor ezen tisztségek betöltői gyakran rotálódnak: pontosan azért, hogy mindenki megismerje a felelősséget, a tiszteletet az egyik, az engedelmességet a másik oldalról. A filantrópia terén (ebben Pók Attila és Márton László is egyetért) viszont meglehetősen korlátozottak a maiak lehetőségei: míg az elődök között számos tőkeerős, az akkori üzleti életben kulcspozíciót betöltő, akkori szinten dúsgazdag testvér akadt, addig a mai szabadkőművesség átlagos szociális helyzete alapvetően más. A jelenlegi szabadkőművesek között is akad sikeres üzletember, de mellettük van kisnyugdíjas és pénztelen egyetemista is. Páholyon belül erről nem eshet szó, hiszen ott elvben mindenki egyenlő.

A szimbolikus páholyokon belüli viták nagyon szigorú előírások szerint zajlanak: csak egyszer lehet - korlátozott terjedelemben - hozzászólni; a vita szabad, de fegyelmezett keretek közt folyik. A szabadkőműves munka szertartási rendje szigorúan meghatározott, ám az azt követő informális együttlét során kötetlenebbek a társalgási szabályok. Pók Attila szerint a szabadkőműves páholyok fontos szerepet tölthetnek be az értelmiség szegmentálódásának oldásában, hiszen itt találkozhat és kommunikálhat egymással a bankár, a mérnök, az orvos, a történész, az ügyvéd. A türelmes vitatkozási stílus kialakítására kiváló terepet kínál maga a szabadkőműves szimbolika is, hiszen a középkori kőművestársaságoktól átvett és az egymásra rakódott lovagi, biblikus és ezoterikus-alkimista szimbólumrendszerhez semmiféle kanonikus megfejtést sem csatoltak: ez a szabadkőműves értelmezés szerint így is van jól, mert tág teret ad az interpretációk számára.

Sötétben bujkáló

Kiterjedt legendák szólnak a szabadkőművesek hatalmas társadalmi befolyásáról: ehhez képest Márton szerint eddig egyetlen 1990 utáni magyar kormánynak sem volt szabadkőműves tagja, s a jelenlegi parlamentben is csak két-három szabadkőműves foglal helyet, s nincsenek többen a fővárosi önkormányzatban sem. A politika és a szabadkőművesség viszonyát jelenleg a kölcsönös távolságtartás jellemzi, a kevés számú politikus is kooptálás útján (személyes, társadalmi kapcsolatok révén) vált szabadkőművessé.

A szabadkőműves összeesküvés tematizálása mindenesetre máig is kedvenc szórakozása a honi szélsőjobbnak; ennek nyomai egyaránt megtalálhatók az interneten, a Havi Magyar Fórumban vagy a Pannon Rádióban. Pók Attila - úgy is, mint eszemetörténész - szerint a szabadkőművességre több történeti periódusban is sikerült ráaggatni a bűnbak szerepét; exkluzivitásuk, elkülönültségük, szervezettségük már eleve gyanússá teszi őket a gyakorló paranoiások szemében. A szélsőséges mozgalmak (már csak esetenkénti single issue - egytémájú - voltuknál fogva) hajlamosak a monokauzális magyarázatokra, a bizonyítékok hiányát pedig rendre a titkos működéssel magyarázzák, ami a körben forgó érvelés mintaesete.

Barotányi Zoltán

Páholyok

Az első magyarországi szabadkőműves páholyt lengyel emigránsok alapították Eperjesen 1770-ben. Ehhez hamarosan magyarok is csatlakoztak, majd a mieink is létrehozták a sajátjukat, 1774-ben, Pozsonyban. Az első szabadkőművesek között ott találjuk Kazinczyt, Berzeviczyt és Martinovicsot; utóbbi a honi szabadkőműves-mozgalom egyik első mártírja. A történet első szakasza azzal zárul, hogy 1795-ben a Monarchia egész területén betiltják a szabadkőművességet.

A magyar szabadkőművesség 1867 után éled újjá, amikor az abszolutizmus elmúltával ismét lehetővé válik a legális működés. 1869-ben alakul meg az első magyar nyelvű páholy, 1871-ben a főszövegben említett két nagypáholy, majd ezek egyesüléséből 1886-ban a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy, melynek első nagymestere Pulszky Ferenc lesz, s hamarosan felépül a Podmaniczky utcai páholyház is. A századelőn rendkívül fontos társadalmi szerepet játszott a szabadkőművesség: a páholyok tagja volt többek között Benedek Elek, Kosztolányi Dezső, Benczúr Gyula, Kunfi Zsigmond, Ady Endre, Nagy Endre, Szende Pál, Ágoston Péter, illetve báró Szterényi József, Friedrich István, Rakovszky István, Wekerle Sándor, ifj. Chorin Ferenc, Zwack Ákos. A szabadkőművesek - bár politikai nézeteik korántsem voltak egységesek - többségükben kiálltak a politikai rendszer demokratizálása, az általános választójog mellett, s tevékenységükhöz tartozott a nő-, anya- és gyermekvédelem, valamint a nagypáholy védnöksége alá esett a Vakokat és Süketeket Gyámolító Intézet is. Emellett szabadkőművesek alapították és részben működtették a Galilei-kört, a háborús periódus befolyásos baloldali szellemi-politikai (egyetemista) szervezetét. Ez utóbbi (s exponált szabadkőművesek részvétele az 1918-19-es forradalmakban) már súlyos bűnnek minősült a győztes fehér ellenforradalom reprezentánsainak szemében: előbb 1920 májusában csak a páholyházat kobozza el a MOVE, majd ugyanazon hónapban megszületik a szabadkőművességet formálisan betiltó bizalmas belügyminiszteri rendelet, amelynek indoklása a szabadkőművesek kezét gyanítja a háború elkezdésében és szerencsétlen befejezésében, továbbá a defetizmus, a destrukció tombolásában, valamint a forradalmak és bolsevizmus kitörésében. Ez a stupid történeti interpretáció olyannyira hozzátartozott a Horthy-rendszer önlegitimációjához, hogy a rendelet visszavonására 25 éven át egyszer sem került sor.

A magyar szabadkőművesség - mivel hatóságilag nem üldözték a tagokat - tovább élt: igaz, legális páholyélet hiányában főleg jótékonysági egyesületek és más "profán" szervezetek keretében. Az ország szellemi és üzleti elitjének jó része továbbra is szabadkőműves volt, ám a köztisztviselők a tiltás miatt eltűntek soraikból.

1945 után gyors felfutásnak indul a magyar szabadkőművesség: még folynak a harcok az ország területén, de Budapesten már meg is indul a páholyok szervezése. 1947-48-ra már több mint ezren dolgoznak a szabadkőműves páholyokban, befejeződik a páholyház rendbehozatala is. A Podmaniczky utca 43. alatti páholyházat is sikerül visszaszerezni, és amerikai szabadkőműves segítséggel rendbe hozni. Pók Attila állítja: nem volt magától értetődően szükségszerű, hogy a páholyéletnek abba kell maradnia a kommunista hatalomátvétel után - legalábbis a kortársak számára ez még nem volt egyértelmű. Elvileg ugyanis lehetett volna a szabadkőművességet is egyfajta, a békepapokéhoz hasonló funkcióval felruházni. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a szabadkőművességet már 1919-ben, a kommün alatt is betiltották, azaz elméletileg lehetett elképzelésük arról, mi is következik egy kommunista fordulat után. Benedek Marcell, az utolsó szabadkőműves nagymester - érezvén a készülő kedvezőtlen változásokat - még kiadta a jelszót: Rendületlenül (az aktuális szabadkőműves jelszó kiadása évente történt), de a szabadkőműves vezetőket ezután válaszút elé állították: vagy ők lesznek az együtt haladó polgárok (mintegy a Hazafias Népfront mintájára), vagy abba kell hagyniuk tevékenységüket. Benedek Marcell kellően nagy formátumú egyéniség volt ahhoz, hogy az utóbbit válassza.

A kommunista hatóságok, erőszakszervek és párt nem nézték jó szemmel, polgári csökevénynek tekintették a szabadkőművességet, ám kifejezetten ilyen kapcsolatok miatt senki nem került börtönbe (nem úgy, mint Romániában vagy Csehszlovákiában), és ellentétben mondjuk a Szovjetunióval nem volt explicit szabadkőműves-ellenes propaganda sem. Aminek egyrészt az volt az oka, hogy az egész jelenséget nem tartották kellően fontosnak, másrészt a korábbi tiltás miatt nem kapcsolódott a felszámolni kívánt előző, horthysta politikai elithez. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy Rákosinak voltak szabadkőműves kapcsolatai (Galilei-körös volt), s voltak olyan személyes emlékei is, amelyek alapján úgy gondolhatta: ezek az emberek egyszerűen "fejlődésképtelen polgárok"; nem okoznak károkat, de azért ne hagyjuk őket szervezkedni.

A több mint ezer testvér között valamilyen formában fennmaradt a kapcsolat, Benedek Marcell informálisan megőrizte vezető szerepét a hatvanas évek elejéiig, amikor e "tisztét" átadta Takács Dénes ügyvédnek. A hetvenes-nyolcvanas években néhány idősebb tag "félszervezett" módon fenntartotta a mozgalmat (kávéházi asztaltársaság formájában; ha valaki a megfelelő helyen érdeklődött, úgy a pincér fennhangon tudtára adta, hol is ülnek a szabadkőművesek, mondjuk a Royal Szálló különtermében). Az ideiglenes kürülmények között (társasház padlásán) folytatott kvázi-páholyélet mellett mind a Rákosi-, mind a Kádár-rendszer alatt rendületlenül zajlott az özvegyek anyagi támogatása: ehhez különböző külföldi szabadkőműves forrásokból kaptak pénzt. Alakult egy bizottság is, amely ellenőrizte a pénzek kiosztását; érdekes, hogy a belbiztonsági szervek, bár tudtak a pénzügyi tranzakciókról, egyszer sem szóltak közbe.

szerző
Barotányi Zoltán
publikálva
2001/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra