"A 4-es metró úgyis megépül" (Atkári János főpolgármester-helyettes)

szerző
Kecskés Ágnes
publikálva
2001/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: A kormány és a főváros küzdelme során eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el Budapest a metróper elvesztésével. A főpolgármester mégis bejelentette: nem állítják le az építés előkészítését. Vagyis beleölnek 30 milliárd forintot egy olyan vállalkozásba, amelynek befejezésére csak a főváros pénze biztosan nem elég?

Magyar Narancs: A kormány és a főváros küzdelme során eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedte el Budapest a metróper elvesztésével. A főpolgármester mégis bejelentette: nem állítják le az építés előkészítését. Vagyis beleölnek 30 milliárd forintot egy olyan vállalkozásba, amelynek befejezésére csak a főváros pénze biztosan nem elég?a városháza szürke eminenciása, Budapest voltaképpeni irányítója. Mások viszont úgy vélik, az ő szigorúságának köszönhető, hogy a főváros - a kormány egyre újabb és újabb trükkös forrásmegvonásai dacára - pénzügyileg nem fogott még padlót.

Atkári János: Évek óta halogattuk a XI. kerületben a Gellért tér, a Móricz Zsigmond körtér, illetve a Bartók Béla út felújítását, mert szerettük volna összekötni a metróépítéssel. Ám a kormány az első megnyert perünk ellenére sem fizetett, a környék közlekedése viszont teljesen ellehetetlenült. A leendő állomások falai speciális technológiával behelyezhetők a föld alá, így rendezhetővé válik a felszín, a metróalagút fúrásakor nem kell majd újra felbontani az utakat. Ugyanezt tervezzük a 4-es metró vonalát érintő másik kritikus ponton, a Keleti pályaudvarnál, illetve a Thököly útnál. Másodszor: nem tartok attól, hogy a föld alatti építményekre költött pénz kárba vész, bárhogyan alakul is a 2002-es választások után a helyzet. A metró körül politikai csata folyik. Azt azonban a fideszesek is pontosan tudják, hogy enélkül nem lehet javítani Dél-Buda tömegközlekedését, szakmai szempontból pedig ez a legjobb útvonal. Ahol az eredeti terveken célszerű volt módosítani, ott változtattunk is, éppen egy korábbi fideszes képviselő, Cselovszki Zoltán javaslatára: a Kosztolányi Dezső tér helyett a Bocskai útnál lesz az egyik állomás.

MN: Veszélyesnek tűnő utat választott Budapest az idei költségvetés elfogadásakor: nem fogták vissza radikálisan a város mindennapi működésére szánt pénzt, ugyanakkor folytatják a tervezett fejlesztések többségét. Ilyen kormányzati megszorítások mellett ez a megoldás nyílegyenesen vezet a semmibe. Mindent a 2002-es kormányváltásra tettek fel?

AJ: A megoldás, amit választottunk, nem felelőtlen. Elvileg két út állt előttünk, amikor tavaly decemberben szembesültünk azzal, hogy évente 15 milliárd forinttal kevesebb állami forrásra számíthatunk. Átgondolva kiderült, hogy mindkettő ugyanoda vezet. Az egyik lehetőség az volt, hogy a kormányzati megszorításokat egy az egyben ráterheljük a városra. Ez rendkívül drasztikus intézkedéseket jelentett volna: iskola-, kórház- és színházbezárásokat, kisebb közalkalmazotti béremeléseket, s nem tudtunk volna teljesíteni alapvető törvényi előírásokat. Ráadásul pontosan kimutatható, hogy hosszabb távon így sem jutna elegendő pénz a szükséges fejlesztésekre, s néhány év alatt ellehetetlenülne a város. Ehhez képest a másik megoldás még mindig jobb. Próbáljuk fenntartani Budapest normális működését. Folytatjuk a tervezett beruházások előkészítését, pénzügyi kötelezettséget jelentő szerződést azonban csak akkor írunk alá, ha látjuk a fedezetét.

MN: A jelek szerint hosszabb távra tervezi városházi tartózkodását. Ön szerint nem kell lemondania annak az első számú pénzügyi vezetőnek, aki nem szavazza meg az általa benyújtott költségvetést?

AJ: Csalódást kell okoznom Tirts Tamásnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének. A módosító javaslatok miatt valóban nem értettem egyet a költségvetés végső változatával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a közgyűlés döntésének végrehajtását ne tartanám kötelezőnek magamra nézve.

MN: Ezeket a bizonyos módosító javaslatokat a fővárosi koalíciót alkotó SZDSZ és MSZP kéz a kézben szavazta meg.

AJ: A költségvetés elfogadását minden évben éles viták előzik meg, és ez rendjén is van akkor, amikor két, sok szempontból eltérő felfogású frakció próbál közös nevezőre jutni. Elfogadhatatlannak azt tartom, amikor korábbi közös elhatározásokat rúgnak fel követhetetlen napi érdekek miatt. Egy évvel ezelőtt az MSZP szakértőivel kidolgoztunk egy fővárosi finanszírozási modellt. Mindkét fél átvizsgálta szakmailag és politikailag is, majd megállapodtunk. Ezzel a módosító csomaggal a közösen elfogadott modell kapott gellert.

MN: A fővárosi közgyűlésben a 39 szabaddemokrata és szocialista képviselő néhány hiányzó esetén is lenyomja a 22 fideszest és a 6 MIÉP-est. Akkor is így döntött volna, ha az ön szavazatán múlik a költségvetés elfogadása?

AJ: Természetesen. Ezt meg sem kérdezte tőlem az SZDSZ-frakció a döntés előtt, annyira egyértelmű volt.

MN: A szocialisták által kért és az ön által elutasított módosító javaslatok mögé, bár kénytelen-kelletlen, de felsorakozott az SZDSZ. Demszky Gábornak minden retorika ellenére szüksége van a fővárosi MSZP-re ahhoz, hogy kormányozni tudja a várost.

AJ: Most is úgy gondolom, hogy abban a különösen feszült légkörben az SZDSZ-frakció nem jól mérte fel az erőviszonyokat. Erről többször is beszélgettünk azóta a főpolgármesterrel. Nem Budapest lett volna az egyetlen önkormányzat, amelyik nem hoz határidőre költségvetési rendeletet; ettől még működik a város. Ha pedig a szocialista érdekeket végiggondoljuk, hosszabb távon az MSZP-nek sürgetőbb lett volna a költségvetés, mint nekünk. Most viszont olyan döntés született, amit utólag kell korrigálni, s ez mindig nehezebb.

MN: Miért akkora sorscsapás egy 11 milliárdos módosító csomag egy 280 milliárdos költségvetésnél?

AJ: Ez pont ugyanaz a szemlélet, mint amikor a város százmilliárdos tartalékát emlegetik. A fővárosi ellenzék esetében még megértem, nekik politikai érdekük fűződik ahhoz, hogy kihúzzák alólunk a talajt. Elképesztőnek azt tartom, amikor időnként még a városházi koalíciós képviselők is előállnak ezzel. Szabad tartaléka egy fillér sincs a fővárosnak, a meglévő összeg rendeltetéséről már döntöttünk. Szó nincs arról, hogy én ülök a pénzen, és nem engedek változtatni a döntéseken. De végig kell gondolni: ha valaki fel akar vetetni a fejlesztési listára egy beruházást, akkor azt is meg kell mondania, mit húzzunk ki helyette.

MN: Általában átvisznek 30-40-50 milliárd forintot a következő évre, mert a beruházások jóval lassabban indulnak a tervezettnél.

AJ: Igen. Csakhogy a pénzünk döntően a privatizációból származik, tehát egyszeri bevétel. Elkölthetjük bármire, de azt tudni kell, hogy ami most elmarad, arra sokáig nem lesz újabb pénz. Ami ugyanis a hosszú távú fejlesztési lehetőségeinket illeti, pillanatnyilag nem túl rózsás a helyzet. A város folyó bevétele az alkotmányellenesen meghozott decemberi parlamenti döntések, a drasztikus forráselvonás következtében az idén mindössze 4 milliárd forinttal több, mint a napi kiadások fedezéséhez szükséges összeg. Ez azt jelenti, hogy a privatizációs bevételek nélkül csak 4 milliárd forintunk lenne beruházásokra. Egy olyan városban, ahol az infrastruktúra fejlesztésére - közlekedésre, szennyvíztisztításra, városrehabilitációra - szerény becslések szerint kellene 2000 milliárd forint! Ha így nézzük, nagyon is sok 11 milliárd. A tartalékainkból kell fejlesztenünk addig, míg Budapest nem éri el a nemzetközi tapasztalatok szerint kívánatos szintet. Az idei költségvetést tekintve az ideális a 40 milliárdos bevételi többlet lenne. Hát ettől még messze vagyunk. Saját forrásokra van szükség ahhoz is, hogy megkapjuk az Európai Unió bankjától a szükséges fejlesztési hiteleket. Mára sikerült elérnünk, hogy igen kedvező feltételekkel kapjunk kölcsönt: Budapestet a legmegbízhatóbb adósok között tartják számon. Ezt nagyon könnyű elrontani, de a kedvezőtlen tendenciát nagyon nehéz ismét megfordítani.

MN: A legjelentősebb módosítás az a 7 milliárd forint volt, amelyet a hannoveri villamosok megvásárlására szavazott meg a közgyűlés. A használt német "tuják" a fővárosi koalíció eddigi legsúlyosabb válságát okozták. Sokak szerint nem jutott volna idáig a helyzet, ha ön hajlandó lenne szóba állni a vásárlást szorgalmazó szocialista főpolgármester-helyettessel, Vajda Pállal.

AJ: A tavalyi kábelbotrány óta valóban nem érzem szükségét, hogy személyes megbeszéléseket folytassunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a két frakció szakértői ne tárgyalhatnának érdemben. Egyébként szerintem menekül a problémák tényleges megértése elől, aki az okot az akár valóságosan is létező személyi ellentétekre akarja visszavezetni. Akik újságolvasóként-tévénézőként figyelték az eseményeket, azok valószínűleg azt látták, hogy az SZDSZ az utolsó pillanatban állt elő a műszaki kifogásokkal és a közbeszerzési eljárás szabálytalanságával. A helyzet az, hogy nem tudtunk előbb lépni. Korábban ugyanis szó sem volt arról, hogy a főváros használt villamosokat szeretne venni. A közgyűlés nem hozott ilyen döntést. Nem vizsgáltunk meg más lehetőségeket. A szocialista frakció nem jelölte meg, hogy minek a terhére vegyünk villamost. Vajda Pál javaslata bekerült ugyan a fővárosi kabinetülésre, de a szocialisták a teljes előkészítetlenség stádiumában erőltették ki ezt a döntést a közgyűlésben. Nem igaz, hogy sürgetett az idő: a hannoveri közlekedési vállalat ez év júniusáig tartó megbízást adott a közvetítő cégnek. És persze az sem meglepő, hogy Budapest nyerte meg a pályázatot: senki nem gondolhatta komolyan, hogy városok tucatjai állnak sorban 25 éves villamosokért.

MN: Nem lehet könnyű dolga annak, aki megpróbálja önt meggyőzni valamiről.

AJ: Én mindig csapatban dolgoztam. Ha nem vitatnám meg az álláspontomat másokkal, nem tudhatnám, hogy az ő érveikkel szemben helytállók-e az enyémek, s ha nem, miért. Szó nincs arról, hogy adott esetben ne változtatnám meg a véleményemet.

MN: Ha az ön gondolatmenetét továbbvisszük, ez azt jelenti, hogy a fővárosi képviselők között alig talál partnereket az érdemi eszmecseréhez?

AJ: Sajnálatos módon ritkán. Pedig nem igaz, hogy csak az SZDSZ-frakció néhány tagjának a véleményét fogadnám el. Korábban az ellenzéki képviselők között is találtam olyanokat, akikre ma is elismeréssel gondolok. Ungár Klára azóta ugyan SZDSZ-es, de a már említett Cselovszki Zoltán vagy Baán László és Zupkó Gábor maradtak a Fideszben. (Baán most a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára, Zupkó a Külügyminisztérium helyettes államtitkára - a szerk.) Természetesen nem arról van szó, hogy ugyanazt gondolták dolgokról, mint én, de érveik érthetők, logikusak voltak, s ezeket következetesen képviselték. Ilyen alapokon szakmai kérdésekben ki lehet alakítani a közös álláspontot. És főként lényegesnek tartom, hogy valaki kiálljon a saját véleménye mellett. Még akkor is, ha a vele egy pártfrakcióban lévők esetleg mást gondolnak.

MN: Elég sajátosnak tűnik a hozzáállása a napi politikához.

AJ: Szerintem egy politikus hosszú távon gondolkodik. Félreértés ne essék: ez nem jelenti az elfogadható együttműködések elutasítását.

MN: A fővárosi képviselőkről készült tájékoztatóban mindössze hárman vannak, akik életrajzukban feltüntették egykori MSZMP-tagságukat. Az egyik ön. A másik egyébként éppen Vajda Pál.

AJ: Egyrészt nem akartam, hogy bárki azt gondolja rólam, hogy el akarom titkolni, vagy szégyellem. Sok mindent másképp látok azóta, de a pályaív töretlen. Csak az gondolhatja, hogy szégyellnem kéne, aki nem tudja, mit jelentett, illetve mit jelenthetett volna 1969-ben az új gazdasági mechanizmus kiteljesedése Magyarországon. Sokan számítottunk arra, hogy a társadalomban is megindul a demokratizálódás. Úgy tűnt, a kísérletnek van értelme. Ezért aztán igen gyorsan le is állították. Így lett rövid úton vége bölcsészkari KISZ-titkárságomnak és MSZMP-s pályafutásomnak, még 1971-ben.

MN: Hogyan lesz egy angol-magyar szakos tanárból pénzügyi szakember?

AJ: Nem nagyobb ugrás, mint géplakatosból angol-magyar szakos egyetemistának lenni, ahogy ez velem történt. Egyébként már az egyetemen is a gazdaságelmélet és a közgazdaságtan érdekelt. Később a Kossuth Könyvkiadóban dolgoztam szerkesztőként, közben közgazdasági szakkönyveket, tanulmányokat, cikkeket fordítottam. A gazdasággal foglalkozó szakemberek egyre szélesebb körben ismertek. Úgy kerültem 1984-ben a Világgazdasághoz, ahol főszerkesztő-helyettes voltam.

MN: Sajátságosnak tűnik kapcsolata a főpolgármesterrel is. Úgy tűnik, sok esetben még Demszky Gábor sem tud önre hatni, mégis legbizalmasabb emberei egyikének számít.

AJ: Természetesen maximálisan lojális vagyok a főpolgármesterhez. És azokhoz az elvekhez, amelyeket mind a ketten képviselünk. Demszky Gáborral sok közös barátunk, ismerősünk volt, de először 1991 januárjában találkoztunk.

MN: 2002 után is szerepet vállalna a város irányításában akkor, ha a tavaszi országgyűlési választást ismét a Fidesz, az őszi önkormányzatit pedig az SZDSZ nyerné?

AJ: Elvileg nem zárom ki, de természetesen számos körülményt figyelembe kellene venni. Alapvetően azt, hogy kétharmados többséggel rendelkezne-e a Fidesz vezette kormány. Ebben az esetben maximálisan fel tudnák használni a törvényhozást az ellenünk folytatott hadjáratban, tehát esélyünk sem lenne. A város teljes ellehetetlenítését nem nézném végig. Amennyiben viszont csak feles többséghez jutnának, s az egyéb körülmények nekünk kedveznének, el lehetne gondolkodni a folytatáson. Budapestet nem könnyű térdre kényszeríteni. De nem elsősorban ebben a forgatókönyvben gondolkodnék. Szerintem a Fidesznek 2002-től minimum pihenésre volna szüksége.

Kecskés Ágnes

szerző
Kecskés Ágnes
publikálva
2001/15. (04. 12.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra