Szél Bernadett levelet írt az MSZP-nek és a Jobbiknak, hogy üljenek le tárgyalni, különben az LMP sem egyeztet tovább

  • narancs.hu
  • 2018. március 11.

Belpol

Csak színjáték volt az összefogásosdi?

Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje egy vasárnapi sajtótájékoztató végén közölte, hogy levélben fordult az MSZP és a Jobbik elnökéhez, amelyben azt szorgalmazta, hogy március 19-ig döntsenek arról, tárgyalnak-e egymással is a választási visszalépésekről. Az MTI tájékoztatása szerint a politikus megjegyezte: kormányváltás csak a legszélesebb körű együttműködéssel jöhet létre.

Nem folytathatók tovább a kétoldalú tárgyalások, amelyekben pártja az elmúlt két hétben részt vett, az LMP arra törekszik, hogy egy asztalhoz ültesse azokat, akik nélkül nem váltható le a jelenlegi kabinet. Szél Bernadett hozzátette: egyértelmű helyzetet kívánnak teremteni, az MSZP-nek és szövetségeseinek, valamint a Jobbiknak el kell döntenie, komolyan gondolja-e a kormányváltást.

Az LMP eddig nem kapott visszajelzést a megkeresettektől – mondta Szél Bernadett, megjegyezte ugyanakkor: tudomása szerint az MSZP és szövetségesi köre megosztott abban, hogyan viszonyuljanak a Jobbikhoz.

Szombaton az atv.hu még arról írt, hogy az LMP csak abban az esetben hajlandó megfontolni visszaléptetést más pártok jelöltjei javára, ha az adott választókerületekben a 106 jelöltet állító ellenzéki pártok és pártszövetségek mindegyike megegyezésre jut (MSZP-P és DK, Jobbik). Az LMP 2018. március 19-ig mindent megtesz a tárgyalások létrejöttének érdekében. Ezt követően a tárgyalásokat lezártnak tekinti – állítólag ezt fogadta el a párt politikai tanácsa.

Szél Bernadett első útja Moszkvába vezetne, hogy felmondja Paks II. szerződéseit

Az LMP miniszterelnök-jelöltje tisztában van a tét nagyságával, de pártjában szervezkednek a koordinált ellenzéki indulás ellen.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.