Tiltakozó diákok fogadták Ádert egy budai gimnáziumnál

  • narancs.hu
  • 2022. március 23.

Belpol

Áder rezzenéstelen arccal ment be a gimnáziumba előadást tartani. 

Áder János leköszönő köztársasági elnök szerdán a budai II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumba ment előadást tartani, ahol a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) beszámolója szerint a tanárok kockás ingekkel és szalagokkal várták.

Sőt, az iskolán kívül is felvonultak a tanárokat támogató diákok, itt ugyanis Áder érkezésére kifeszítették a "Tanárainkkal vagyunk" feliratú molinót. 

A PDSZ által is megosztott videó legelején látszik a kifeszített molinó, majd az is, hogy Áder egy morcos pillantással vette tudomásul a feliratot, végül rezzenéstelen arccal bement az épületbe. (A videóban ezután a tiltakozáshullám korábbi felvételei látszódnak.) 

A tanárok egy része március 16-tól határozatlan idejű sztrájkba lépett. A sztrájk első napján több mint húszezer pedagógus sztrájkolt országszerte, a két szervező szakszervezet pedig jelenleg is összesíti a többi napról beérkezett sztrájkadatokat a PDSZ közlése szerint.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.