Több mint félmilliárd forintból taxiztatnák a minisztériumi dolgozókat

  • narancs.hu
  • 2024. december 20.

Belpol

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság mintegy 105 ezer utazással számol a keretszerződés két évében.

Taxiszolgáltatásra írt ki nyílt tendert a minisztériumokat és háttérintézményeiket is kiszolgáló Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF), amely 24 hónapos keretszerződést kötne egy taxivállalattal, az ellátási körébe tartozó tárcák – köztük a Miniszterelnöki Kormányiroda, Kabinetiroda és a Miniszterelnökség – javára.

A Magyar Hang cikke szerint

a főigazgatóság bruttó 565 millió forintos keretmegállapodásban gondolkozik, amelynek 80 százalékát (452 milliót) mindenképpen fel is használná.

A tenderben olyan szolgáltatásközvetítőt keresnek, ami 24 órás rendelkezésre állásra képes, és maximum 6 utas (+ sofőr) szállítására alkalmas járműveket biztosítana a megrendelőnek. A KEF mintegy 105 ezer utazással számol a keretszerződés két évében, a fuvarokat Budapesten és a főváros közigazgatási határától számított 20 kilométeres körzetén belül tervezik.

Mindezek alapján a minisztériumi dolgozók átlagosan napi 143 taxis utazást is bonyolíthatnak, a hétvégéket és ünnepnapokat beleértve. A lap ugyanakkor megjegyzi, ezt legalább arányaiban olcsón tennék: egy utazás ugyanis átlagosan 5384 forintra jönne ki akkor, ha a KEF a keretszerződés összegének 100 százalékát lehívja. A megrendelő egyébként arra is jogot formál, hogy a szerződést legalább egy alkalommal, további egy évvel meghosszabbíthassa, továbbá elvárja a pályázóktól, hogy legalább 300, Budapesten dolgozó személytaxi-szolgáltató partnerük legyen, és hogy az elmúlt 3 évből legalább nettó 40 millió forint értékben tudjanak felmutatni szolgálatközvetítési referenciát.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.