Több tankerület sem ad igazán lehetőséget a digitális oktatás folytatására

  • narancs.hu
  • 2021. április 21.

Belpol

Pedig az óvodás és az alsós korosztály 32 százaléka otthon maradt.

Több tankerületi iskolában továbbra sem engedik a pedagógusoknak, hogy azoknak az alsós gyerekeknek, akiket a hétfői nyitás ellenére otthon tartanak a szüleik a járványhelyzet miatt, a minimálisnál több segítséget nyújtsanak - írja a Népszava.

A beszámoló emlékeztet arra, hogy a tanárok és diákok több mint egy évig dolgoztak digitális tanítási módszereken, a szülők közül sokan most is azt említik, hogy hasznos és jó módszerek nyújtottak segítséget. Most azonban a lapnak többen arról számoltak be, hogy hiába alakították is ezeket a gyakorlatokat, nem engedik a tanároknak, hogy a korábbi digitális megoldásokat, online felületeket használhassák az otthonmaradók oktatására.

Szerencsére néhány pozitív példa is akadt,  de a Szülői Hang Közösséghez is rengeteg olyan visszajelzés érkezett, amely arról szól, hogy a pedagógusok nem végezhetnek online oktatást semmilyen formában - írják.

Mindeközben az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfői közlése szerint az óvodások 60 százaléka, az alsósok 75 százaléka jelent meg az intézményekben, összességében pedig 32 százalékuk - több mint 221 ezer óvodás és kisiskolás gyermek – maradt otthon.

 

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

A krétafelkelés

Valaki feljelentette Michal M.-et – az eset nem nálunk, hanem a távoli és egzotikus Szlovákiában történt. Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.