Újabb kilépő: Elhagyja a Jobbikot Hegedűs Lórántné

  • narancs.hu
  • 2019. február 26.

Belpol

Betelt a pohár.

Saját FB-oldalán jelentette be a Jobbikból való kilépését Hegedűs Lórántné, a párt alelnöke. „Posztkommunistákkal történő bármilyen közösségvállalás ellentétes neveltetésemmel és személyes meggyőződésemmel.”

Hegedűs Lórántné azt írta: tekintettel az „áthidalhatatlanná vált politikai stratégiai nézetkülönbségre” való tekintettel az Országgyűlés elnökének bejelentette a kilépését a Jobbik országgyűlési frakciójából, továbbá a Jobbik elnökségének jelezte, hogy lemond a párttagságról, és a pártban betöltött összes tisztségéről.

Hegedűs Lórántné egyúttal azt is közölte, hogy mindenféle nyilatkozattételtől elzárkózik. Távozásával 21 tagúra apadt a Jobbik országgyűlési képviselőcsoportja, amelyet öt tag hagyott el a tavaly tavaszi választás óta. Május végén zárta ki a képviselőcsoportból a pártvezetés Dúró Dórát, október elején pedig Volner Jánost. Utóbbi mellett kiállva távozott a frakcióból Apáti István és Fülöp Erik. A négy képviselő tavaly novemberben jelentette be, hogy létrehozták a Mi Hazánk Mozgalom képviselői csoportját az Országgyűlésben. Az viszont nem valószínű Hegedűsné csatlakozna a Mi Hazánkhoz, Toroczkai László azt írta a FB-n, hogy Hegedűsné kulcsszerepet játszott abban, hogy Toroczkai és Dúró átvegye májusban a Jobbik vezetését.

Figyelmébe ajánljuk

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.

Baljós fellegek

A múlt pénteki Trump–Putyin csúcs után kicsit fellélegeztek azok, akik a szabad, független, európai, és területi épségét visszanyerő Ukrajnának szorítanak.

A bűvös hármas

Az elmúlt évtizedekben három komoly lakáshitelválság sújtotta Magyarországot. Az első 1990-ben ütött be, amikor tarthatatlanná váltak a 80-as években mesterségesen alacsonyan, 3 százalékon tartott kamatok. A 2000-es évek elejének támogatott lakáshiteleit a 2004 utáni költségvetések sínylették meg, majd 2008 után százezrek egzisztenciáját tették tönkre a devizahitelek. Most megint a 3 százalékos fix kamatnál tartunk. Ebből sem sül ki semmi jó, és a lakhatási válság is velünk marad.