Újabb szocialista politikus csapta rá az ajtót az MSZP-re

  • narancs.hu
  • 2017. november 22.

Belpol

Figyelem, dráma van Újpesten!

Kilépett az MSZP-ből és a párttagkönyvét is visszaadta Horváth Imre szocialista parlamenti képviselő – tudta meg az atv.hu. A portál úgy tudja, Horváth azért köszönt el az MSZP-től, mert a szocialisták épp átadni készülnek Horváth körzetét, Újpestet, ahol Kiss Péter halála után tartottak szavazást még 2014-ben, és amelyet Horváth toronymagasan nyert meg.

false

 

Fotó: MTI

Az atv.hu eközben azt is írja, hogy Molnár Gyula pártelnök állítólag kedden azt mondta, ha az újpesti körzet átengedése az ára az országos megegyezésnek a Demokratikus Koalícióval, ezt a gesztust indokoltnak tartaná. Horváth Imre a korábbi nyilatkozatai alapján független jelöltként indulhat Újpesten.

Az lesz csak a szép meccs!

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke az MTI-nek azt nyilatkozta, váratlanul érte őket Horváth Imre kilépése, hiszen még kellős közepén vannak a választási együttműködésről szóló tárgyalásnak és nincs megállapodás. A szocialisták fővárosi elnöke szerint nagyon sok MSZP-s képviselő mond le a körzetéről azért, hogy megszülessen a megállapodás, mert az ország érdeke az első. Hozzátette: az a legjobb jelölt, akiben minden indító párt egyetért.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.