Ujjlenyomatot vettek egy átragasztott kormányzati plakátról Pécsen

  • narancs.hu
  • 2021. augusztus 3.

Belpol

Bejelentésre indult nyomozás rongálás miatt. 

Nyomozás indult egy átragasztott kormányzati emojis plakát miatt – írja a Szabad Pécs, amely egy fotót is közöl, amelyen egy rendőrségi helyszínelő éppen ujjlenyomatot vesz egy pécsi, a Kórház tér közelében álló kormányzati plakátról. Átragasztották ugyanis a plakátot, ami miatt nyomozás indult.

A lap rákérdezett a rendőrségnél, hogy milyen okból vettek ujjlenyomatot a hirdetőoszlopról, illetve, hogy milyen jogcímen indult a nyomozás, a válaszból pedig az derült ki, hogy valaki bejelentést tett a kormányzati plakát átragasztása miatt a rendőrségre, ez után indult nyomozás az ügyben. 

Azt írták, hogy „a megkeresésében szereplő eset kapcsán a Pécsi Rendőrkapitányság rongálás elkövetése miatt nyomoz ismeretlen tettes ellen”.

A válasz szerint addig csak erről az egy esetről érkezett bejelentés a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra.

A lap hozzáteszi, feltehetően a Magyar Kétfarkú Kutya Párt akciójáról van szó, amely országszerte több helyen ragasztotta már át a kormányzati plakátoknak mind a szövegét, mind a rajta szereplő emojit. 

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.