Zugló: Horváth Csaba a harmadik a polgármesterjelölti versenyben

  • narancs.hu
  • 2024. június 3.

Belpol

A momentumos Rózsa András vezet, akit viszont kevesebben ismernek, mint a regnáló polgármestert. 

Ha most hétvégén tartották volna az önkormányzati választást Zuglóban, Rózsa András, a Momentum polgármesterjelöltje legyőzte volna a regnáló, a DK, az MSZP és a Párbeszéd támogatásával induló polgármestert, Horváth Csabát – derült ki a ConnectEurope Association nevű szervezet által megrendelt Medián kutatásból.

A kutatást a Telex közölte. A felmérés ezer zuglói lakos megkérdezésével május 29-30-án felvett kutatás eredményei alapján Horváth Csaba a harmadik a polgármesterjelölti versenyben a teljes mintában mért 19, a választani tudó biztos szavazók körében mért 23 százalékos népszerűségével. A sorban a második a Fidesz jelöltje, Borbély Ádám (24 százalék és 31 százalék), míg az első helyen Rózsa András áll (28 és 37 százalék). 

Érdemes megjegyezni, hogy felmérték az indulók ismertségét is, és Rózsát mindösszesen a válaszadók 29 százaléka nevezte meg. A támogatóinak a 47 százaléka hiszi el, hogy nyerhet, a biztos szavazók között pedig 15 százaléknyian vannak így. Horváth Csaba támogatóinak a 72 százaléka hisz a polgármester győzelmében, a biztos szavazók körében pedig 39 százaléknyian tartják győzelemre esélyesnek. 

A zuglói viszonyokkal részletesen foglalkozott a Magyar Narancs. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.