Lemondott egyéni képviselői mandátumáról Pápa polgármestere
Időközi választáson indított másik jelölttel plusz egy szavazathoz juthat a DK.
Időközi választáson indított másik jelölttel plusz egy szavazathoz juthat a DK.
A kutatóintézeteket öt éve leválasztották az MTA-ról, de az új hálózat maradt a régi épületekben, ingyen.
A leirata megvan, és a vádhatóság szerint az is bizonyíték, de az érintett Boldog István védője ki akarja záratni az eljárásból.
A köztestület tovább tiltakozik az ellen a törvényjavaslat ellen, amely szerint a jövőben a kirendelt ügyvédek díját azon kollégáik fizessék, akik nem vállalnak kirendelést. Havasi Dezső elnök lapunknak azt nyilatkozta: nincs elfogadható indoka a törvényjavaslatban foglaltaknak, de a tiltakozás részeként nem szólítják fel lemondásra Tuzson Bence minisztert.
Eddig több mint 35 ezret szereltek fel, a panaszok hatására tizenötöt megvizsgáltak, ebből tíz rossz volt.
A Belügyminisztérium szerint nem kötelező megmondani.
A Világgazdaság közleménye szerint csalás történhetett. A szavazók többségének szimpatikus a Tisza Párt elnöke.
„Hogyan viseljük el egyházunk vezetőinek hibáit?” – teszik fel a kérdést a szervezők.
Szentkirályi Alexandra javaslatát Jámbor András gondolta tovább, az igazságügyi minisztérium szerint viszont most is elérhető minden közérdekű adat.
A lány anyja levelet írt a Sándor-palotának, és bejelentést tesz az adatvédelmi hivatalnál.
Semjén Zsolt salátatörvényében nincs indoklás a hatályon kívül helyezéssel kapcsolatban.
A miniszter üvöltöző járókelőket csitítgatott az állomáson, majd íratott egy memót a látottakról.