Roma készülődés a jövő évi választásokra

Masszírozzák egymást

Belpol

A roma önkormányzat elnöke Tusnádfürdőn még kritizálta a kormány politikáját, néhány héttel később viszont bejelentette, hogy 2026-ban nem követik el a négy évvel korábbi hibát, biztosan lesz nemzetiségi listájuk, s az így bejutó képviselő a parlamentben a Fideszt fogja támogatni. Mindeközben alakul egy tiszás roma közösség is.

„Nem 75 ezer ciköszös szavazóért vagyok felelős, hanem a több mint 700 ezer cigány emberért” – mondta Aba-Horváth István, a Magyarországi Romák Országos Önkormányzatának (MROÖ) elnöke Tusványoson egy pódiumbeszélgetésen, amelyen Sztojka Attila társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár is részt vett. A vitának nagy visszhangja volt a hazai roma nyilvánosságban, ugyanis az ott összekapó Sztojka és Aba-Horváth is a kormányoldalon állnak: a két fideszes politikus tavaly júniusban a roma nemzetiségi választáson a Cigány Közösségek Szövetségének (CiKöSz) listáján az első és a második helyet foglalta el. A kétharmados CiKöSz-győzelem után a listavezető Sztojkából végül nem lett országos önkormányzati elnök, hanem kormánybiztosból államtitkárrá léptették elő, az MROÖ vezetését így Aba-Horváth vette át.

Utóbbi, úgy tűnik, ennél is magasabbra törne: a Népszava beszámolója szerint a roma önkormányzat 2026-ban képviselőt küldene a parlamentbe, aki a Fideszt támogatná; és ha lesz roma lista, akkor azt Aba-Horváth fogja vezetni. „Közéleti szereplőként illik őszintén elmondanom: ha az ég a földdel egybeszakad, mi akkor is fideszesek maradunk” – fogalmazott. A Fidesz a következő Országgyűlésben így indulásból két pluszmandátummal számolhatna, ugyanis a másik valószínűsíthe­tően bejutó – német – nemzetiségi képviselő, Ritter Imre is a Fideszt támogatja.

Folytatódó balhék

Az országos roma önkormányzatnak 2019-től tavalyig ellenzéki többsége volt, de a működést folyamatos balhék akadályozták. A Belügyminisztérium (BM) 800 millió forint visszafizetésére kötelezte az önkormányzatot egy 2016-os állami támogatás miatt, ugyanis egy jogerős bírósági döntés értelmében a szervezet nem tett eleget elszámolási kötelezettségének. Abban a ciklusban a mára kegyvesztetté vált fideszes káder, Farkas Flórián Lungo Dromja alkotta a többséget a testületben. A szervezetnek nem maradt pénze, a tartozások halmozódtak, a képviselők nem kaptak fizetést. Belső kavarások miatt az önkormányzat nem is tudott 2022-ben országos listát állítani, így ebben az országgyűlési ciklusban nemhogy nemzetiségi képviselőjük, de még szavazati jog nélküli szószólójuk sincs a romáknak.

Az új nemzetiségi választáson a kormánypárti CiKöSz kétharmados többséget szerzett az önkormányzatban, az alakuló ülésén a szervezet nevet változtatott, elhagyta a rossz hírűvé vált Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnevezést. A viszony látszólag helyreállt a kormány és a kormánypárti MROÖ között, ugyanis szervezet 1,4 milliárd forintot kapott adósságrendezésre. Ám tavaly decemberben kiderült, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tucatnyi volt és jelenlegi roma kép­viselő ellen folytat eljárást az önkormányzat egykori vidéki irodái miatt, és a nyomozásban Aba-Horváth István elnök is érintett. Az ORÖ 2015–2016-ban megyei irodahálózatot hozott létre, de e hivataloknak egy kormányhivatali állásfoglalás szerint nem volt megállapítható a jogi státusuk, nem rögzítették, ki és milyen jogviszonyban végez ott munkát, milyen formában gazdálkodnak. Az ügyet a NAV újra elővette; Aba-Horváth szerint azt feltételezik róla, hogy indokolatlanul nagy összeget számolt el irodabérleti díjként. A gyanúsítás ellen panaszt tett, a vallomást megtagadta. Az eljárás szerinte „óriási veszélyt rejt magában, lejáratja a képviselőket, megingatja a közbizalmat és minden eddigi törekvésünket semmibe veszi”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.