Blog
Tom Cruise ezentúl a Warner Bros. stúdiónak készít filmeket
Elkelt az egyik utolsó nagy mozisztár.
Új Star Wars-film érkezik a mandalórival és Baby Yodával
Sorozatban már nagy siker volt, érett hát a nagyvásznas bemutatkozás is.
Novák Katalin és Szijjártó Péter levélben köszöntötte fel az ötvenéves Gáspár Győzőt
A Fidesz-párttag celeb a születésnapi bulijára is meghívta a külügyminisztert, aki sajnos nem tudott ott lenni.
A megújuló Golden Globe az Oppenheimert koronázta meg
Az azonban meglepő, hogy a hollywoodi újságírók csak két díjat osztottak ki a Barbie-nak.
A May December című film mögött valós történet áll, de annak főszereplőjét senki sem kérdezte meg
Díjnyertes filmekkel és több mint 200 vetítéssel érkezik a 10. BIDF
Január 27. és február 4. között országszerte összesen 70 alkotást láthatnak az érdeklődők a Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
A rendező, aki kollégáit is veszélybe sodorta - bemutatjuk William Friedkin életművét
Főszerkesztőt küldtek a főpolgármester ellen
Az Index oknyomozó főszerkesztőjével érdemes óvatosnak lenni: ő volt az, aki a Városháza-ügyet kirobbantotta, hogy aztán a rendőrség is elismerje, kamu volt az egész.
L. Simon László filmkritikában ostorozta a cancel culture-t
Nem, nem a kormány ellenvéleményekkel való viszonyát kritizálta.
A Universal stúdió kiütéssel nyerte a 2023-as évet
Többek között Mariónak és az Oppenheimernek köszönhetően sikerült lenyomniuk a Disney-t és társait.
Öldöklő rém lesz Miki egérből
Micimackó után újabb klasszikus mesefigurából készülhet horrorfilm.
Baán László: "Orbán Viktornak nem igaza van, hanem igaza lesz"
A Szépművészeti Múzeum igazgatója a woke-izmusban látja a kultúrharcot, és mindenben egyetért Orbánnal.
25 remek film 2023-ból
Magyar, román és amerikai, dokumentum- és képregényfilm, dráma és vígjáték – 2023-ban is akadt bőven néznivaló, mutatunk 25-öt, amit nem szabad kihagyni!