Közel 20 év – filmklub indul a román újhullám alkotásaival

  • narancs.hu
  • 2024. február 2.

Mikrofilm

A vetítéssorozat a Lăzărescu úr halálával kezdődik.

2005-ben, Cannes-ban mutatták be Cristi Puiu Lăzărescu úr halála című drámáját, amely elnyerte az Un Certaun Regard szekció díját. Ehhez szokás kötni a román újhullám kezdetét; ez az elmúlt évek egyik legizgalmasabb filmes irányzata, és amely most vetítéssorozat keretében elevenedik meg a Román Kulturális Intézetben. Puiu drámája egy idős, haldokló tanárról szól, akit egymás után passzolnak tovább a kórházak, az orvosok nem hajlandóak megműteni, és senki sem képes egyértelmű diagnózist adni állapotáról – mindez a fejetlenség nekünk, magyaroknak is ismerős lehet.

Épp ez az egyik legizgalmasabb a román újhullámban: Közép- és Kelet-Európa olyan jól ismert problémáival foglalkozik, mint a korrupció, a bürokrácia útvesztői, vagy hogy a hatalom malmai hogyan őrlik fel a kisembereket.

A filmekre keresetlen minimalizmus jellemző, jellemzően eredeti helyszíneken, kézikamerával forgatják őket. Mint arra Gorácz Anikónak a Filmvilágban megjelent cikke rámutat, a román film korábban még európai szinten sem volt jelentős vagy kiemelkedő, a csehszlovák, a lengyel vagy magyar filmesekkel ellentétben a románoknál nem voltak jellemzők avantgárd törekvések vagy modern filmes irányzatok, habár Liviu Ciulei 1965-ben elnyerte a legjobb rendezés díját Cannes-ban az Akasztottak erdeje című alkotásával. Ez a gyökértelenség segítette elő azonban a 2000-es években a megújulást: míg nálunk ekkoriban sorra készültek a korábbi nagy mestereket idéző, egyre sematikusabb mozik, szomszédunknál a filmek az adott helyzetre reagáltak: a jelenlévő társadalmi problémákról készültek, kevés pénzből, a forráshiány azonban kreativitásra sarkallta a rendezőket, akik egészen az olasz neorealizmusért mentek vissza inspirációért.

Az újhullámnak a következő lendületet Cristian Mungiu 2007-es 4 hónap, 3 hét, 2 nap című drámája adta, amely Cannes-ban Arany Pálmát nyert és az év egyik legtöbbet éltetett mozija volt. Nagy meglepetésre az Oscaron a legjobb idegennyelvű filmeknél még a rövidlistára sem vette fel – ez pedig nemcsak felháborodást, de reformokat is szült. Létrehoztak egy speciális bizottságot (executive committee), amely kiválasztott három filmet a shortlistre, hogy így mentse meg azokat az ellentmondásosabb mozikat, amelyek nem biztos, hogy elnyernék a közönség ízlését, de mégis úgy gondolják, helyük van a legjobbak között. A pletykák szerint egy rakás későbbi, a filmfesztiválokon agyondíjazott mozi is végül csak a bizottság közbenjárásával kaphatott Oscar-jelölést. A bizottság egészen 2021-ig működött, amikor a legjobb nemzetközi film rövidlistáját 10-től 15 címre bővítették. A román film az Oscaron ugyan még mindig nem a súlyához méltón szerepel, de 2020-ban a Kollektív című dokumentumfilm már jelölést szerzett a nemzetközi és a dokumentumfilmek között is, 2012-ben pedig Mungiu Dombokon túl című filmje rövidlistára jutott.

Az elmúlt pár évben az újhullám ugyan mintha kifulladni látszott volna, de a román filmre ez nem igaz: Mungiu tavalyi R.M.N. című drámája Cannes-ban az Arany Pálmáért versengett, és szerintünk is az év legjobbjai között volt. Vagy ott van a kortárs nemzetközi film egyik legizgalmasabb alakja, Radu Jude, aki a hétköznapok banalitásából hatalmas, önreflexív posztmodern tabukat készít zavarbaejtő címekkel: 2018-ban ilyen volt a Bánom is én, ha elítél az utókor (kritikánk), két éve a Zűrös kettyintés, avagy pornó a diliházban; tavaly pedig a Do Not Expect Too Much from the End of the World, amit néhány vetítéssel a Cinema Niche hoz el a magyar mozikba.

A román újhullám tiszteletére a Román Kulturális Intézet retrospektív sorozatot indít, az elmúlt két évtized legfontosabb, díjnyertes és elismert filmjeit mutatja be. Az első alkalom február 8-án, csütörtökön 18 órakor lesz a budapesti Román Kulturális Intézet Izsó utca 5. szám alatti székházában, ahol a Lăzărescu úr halálát vetítik. A sorozatot Muszatics Péter filmtörténész, a CineFest – Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik főszervezője, a Budapesti Klasszikus Film Maraton kurátora nyitja meg, aki a román újhullámról tart előadást. A tervek szerint ezt majd Cristian Mungiu, Călin Peter Netzer, Radu Jude és mások filmjei követik majd. A belépés ingyenes. További információ itt olvasható.

A román újhullám egyik emblematikus színészével, Bogdan Dumitrachével a Magasmentés című magyar filmmel kapcsolatban beszélgettünk, többek között a román filmről is – ez az interjú ide kattintva olvasható. Tudor Giurgiu rendező pedig a Libertate ’89 – Nagyszeben kapcsán osztotta meg gondolatait velünk arról, a román filmesek miképp néznek szembe a múlttal:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.