Kedves Olvasónk!
Ez a cikk a Magyar Narancs 2023. december 21-i számában jelent meg. Most ezt az írást ebből a lapszámunkból széles körben, ingyenesen is hozzáférhetővé tesszük.
Részben azért, mert fontosnak tartjuk, hogy minél többen megismerkedjenek a tartalmával, részben pedig azért, hogy megmutassuk, érdemes a Narancsot megvásárolni is, hiszen minden számban hasonlóan érdekes cikkeket találhatnak – és a lap immár digitálisan is előfizethető, cikkei számítógépen, okostelefonon és tableten is olvashatóak.
A magyarnarancs.hu-n emellett a továbbiakban sem csak fizetőfal mögötti tartalmakat találnak, így mindig érdemes benézni hozzánk.
Visszavárjuk!
A szerk.
Magyar Narancs: 2018-ban jelent meg a Hátralévő életem első napja című regénye. Milyen igényből született a könyv, majd öt évvel később a belőle készült film?
Paolo Genovese: Depresszióról, öngyilkosságról, az életről a halálon keresztül mesélni eléggé rizikós vállalkozás, minthogy sajnálatos módon a mai napig tabutémának számítanak. A Hátralevő életem első napja az eddigi legkockázatosabb filmem. A regényen teszteltem, hogy mennyire életképes, amit elképzeltem. Persze nem érdemes összehasonlítani, vannak egyezések a figurákban, a helyszínekben, de nagyon más a kettő. A pandémiával járó bezártságban sokunk élete blokkolódott egzisztenciálisan, pszichésen, betegség, félelem formájában. A járványidők tapasztalatai is rárakódtak a történetre, a hangulatunkra, a hangvételre, de igyekeztem humort, életigenlést csempészni a sorok, a képek közé.
MN: Van személyes érintettsége a történetben?
PG: Előbb-utóbb mindannyian megküzdünk az életünkben sötét, depresszív pillanatokkal. Mindenkinek lehetnek olyan életszakaszai, kilátástalan élethelyzetei, amikor nem talál kiutat, sőt az is megfordul a fejében, hogy véget vet az egésznek. Ehhez a filmhez sokat kutattam, pszichológusokkal beszélgettem, tanulmányokat olvastam. Az életörömmel együtt az életfájdalom is örök emberi tapasztalás, a legmélyebb életfájdalom egyike a depresszió. Az, hogy kiben milyen trauma, érzelmi sokk vagy egyéb hatás mi felé dönti a mérleg nyelvét, sokszor kiszámíthatatlan. Nincs két egyforma fájdalom, és nincs olyan ember, akiben ne vetődött volna fel legalább a gondolat szintjén az öngyilkosság.
MN: Frank Capra Az élet csodaszépben hasonló témát feszeget, de ott az öngyilkosjelöltek múltja van felkínálva visszatartó erőnek, míg az ön filmje a jövőbe is tekint.
PG: Paolo Costella társ-forgatókönyvíróval láttunk egy amerikai dokumentumfilmet. Arról szólt, hogy a Golden Gate Bridge-en követik el a legtöbb öngyilkosságot. A rendező interjút készített túlélőkkel, megkérdezve tőlük, hogy mit gondoltak abban a hét másodpercben, amely elválasztotta őket a vízbe ütközéstől. Szinte mindegyikük azt válaszolta, hogy megbánta a döntését. Innen jött az ötlet, hogy hét másodperc helyett hét napot adtunk a szereplőknek, hogy lássák, hogyan zajlik az élet nélkülük, s némi ízelítőt abból, hogy milyen találkozások várnának rájuk a jövőben. Az életben szerintem mindenki kap egy második esélyt az újrakezdésre. Az már más kérdés, hogy vajon észreveszi-e, vagy elmegy mellette. Mi abból indultunk ki, hogy az újrakezdés nem megy egyedül. Nem hiszek az önmegmentésben.
MN: A Toni Servillo megformálta élőhalott férfi idegenvezetőként viszi az öngyilkosjelölteket a haláluk utáni állapotba, láthatatlanná téve őket megmutatja nekik, hogyan élik meg az elvesztésüket a szeretteik. Ki ez a titokzatos ember?
PG: Mentőangyal. Ki-ki behelyettesítheti a figurát a saját hitrendszere, élményei alapján. Soha nem lehet tudni, hogy ki vagy mi az a valaki, vagy valami, aki megmenthet téged. Nem tagadom, hogy ez a filmem nem nélkülözi a spiritualitást sem, ám csak egy laikus, vallástalan emberét, amilyen én magam vagyok. Szerettem volna megadni az esélyt ebben a filmben az élet folytatására úgy is, hogy valaki már más formában él tovább.
MN: Mennyire játszott rá az emberek primer halálfélelmére?
PG: A saját félelmeimről tudok szólni, és ezek olyankor törnek rám, amikor egy helyzetet kezelhetetlennek látok, amikor elvesztem a kontrollt a történések felett. A cselekvőképesség mindig reményt ad a folytatásra. Egy ponton azt mondja Servillo a filmben, hogy fájdalmas látni, hogy az élet nélkülünk megy tovább. És ez nagyon igaz. De úgy is felfogható, hogy még sok meglepetést tartogat számunkra, értelmet találhatunk benne, ezért hülyeség eldobni, lemondani a ránk váró élményekről.
MN: Rómát és környékét még nem láthattuk olyan szürkének, esősnek, mint amilyennek ábrázolja.
PG: Nem akartam egy bizonyos városhoz kötni a cselekményt. Játszódhatna akár Londonban, Párizsban vagy Budapesten, bármely nagy világvárosban. Az ismert díszletek, a Colosseum, a Piazza Navona, a Spanyol lépcső helyett ingerszegény, jellegtelen helyekre akartam vinni a nézőket.
MN: Az olasz Disney-nek készített sorozata, a Szicília oroszlánjai nagy sikerrel fut a streamingen.
PG: Először foglalkoztam régi jelmezek, díszletek között játszódó nagyszabású, kosztümös történettel. Új tapasztalat nekem az időutazás, pláne abba a korba, amelyik oly sorsdöntő volt Itália jövője szempontjából. A 19. század forrongó évtizedeiben, társadalmi változásaiban az ország egyesítése volt a tét.
