Meddig táncolnak úgy, ahogy a Fidesz fütyül?
A választási szabályok módosítása és a rekordösszegű ÁSZ-büntetések után is úgy tűnik, hogy az ellenzék hajlandó Orbán szabályai szerint demokráciát játszani.
A választási szabályok módosítása és a rekordösszegű ÁSZ-büntetések után is úgy tűnik, hogy az ellenzék hajlandó Orbán szabályai szerint demokráciát játszani.
A Mi Hazánk elnöke szerint a Fidesz szívatja őket azzal, hogy rendkívüli ülésen tárgyalja a párt két törvényjavaslatát.
Felsorolja ám az összes magyar ellenzéki uniós képviselőt, akik úgymond felelősek a pedagógusbér-emelés elmaradásáért.
Ne várjanak tanácsokat, találják meg a saját hangjukat – üzente a fiataloknak Tarr Béla a tiszteletbeli díj átvételekor.
Ugyanazért a munkáért jár kevesebb fizetés a cég női alkalmazottjainak, ez pedig Kaliforniában törvénybe ütközik.
A David Holmes: A túlélő megható dokumentumfilm a Harry Potter-filmek főszerepét alakító Daniel Radcliffe dublőréről, aki forgatás közben egy baleset miatt örökre kerekesszékbe került.
A következő hónapok különféle szakadár ellenzékiek nagy bejelentéseiről fognak szólni. Érdemes kicsit elgondolkodni rajta, mik lehetnek a motivációk.
A dubaji rendezvényen egészen szürreális megoldást vett észre Ürge-Vorsatz Diána klímakutató.
Vajon mit hoz a gyerekeknek: megfizethető étkezést, lakhatást vagy esetleg normális oktatást?
Az Altatódal egyszerű, csendes és sallangmentes film. Pedro Almodóvar szerint az elmúlt évek legerősebb spanyol rendezői debütálása.
Az ArteKino fesztivál keretében egész decemberben ingyen látahatók fiatal európai rendezők alkotásai.