Novák Katalin és Szijjártó Péter levélben köszöntötte fel az ötvenéves Gáspár Győzőt

  • narancs.hu
  • 2024. január 9.

Fekete Lyuk

A Fidesz-párttag celeb a születésnapi bulijára is meghívta a külügyminisztert, aki sajnos nem tudott ott lenni.

Novák Katalin köztársasági elnöktől és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztertől is levelet kapott a napokban Gáspár Győző, aki január 4-én ünnepelte ötvenedik születésnapját – erről a TV2 reggeli műsorában beszélt a Fidesz-párttag, újabban pedig Fradi-drukker celeb.

„Tegnap reggel bementem a postafiókba, és két olyan ember köszöntött engem szülinapomra, amire nagyon-nagyon büszke vagyok. Az egyik a Szijjártó Péter külügyminiszter úr, a másik pedig a köztársasági elnök asszony, Novák Katalin. Ez is nagy dolog” – büszkélkedett a Romantic frontembere, aki a külügyminisztertől kapott, a műsorban is bemutatott levél szerint az 50. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségre is meghívta Szijjártót, aki „az év elejével járó rendkívül sűrű külföldi és belföldi hivatalos programjai” miatt azonban nem tudott elmenni a bulira.

A Telex szerette volna megtudni, hogyan zajlott a szervezés, kiknek küldött még meghívást, Orbán Viktortól kapott-e levelet, de a lap kérdéseire Gáspár Győző csak annyit válaszolt, hogy nem kíván bővebben nyilatkozni, inkább „megélné a pillanatot.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.