Belehalt sérüléseibe a fejbe lőtt bűnügyi újságíró

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. július 15.

Bűn

Peter R. de Vriest még hónap elején lőtték meg Amszterdamban.

Belehalt sebesülésébe Peter R. de Vries ismert holland bűnügyi újságíró, akit a hónap elején egy célzott fegyveres támadás során lőttek meg Amszterdam belvárosában.Az újságírót a fején érte a súlyos sebesülés július 6-án este. A 64 éves de Vries éppen távozott egy televíziós stúdióból, ahol egy élő műsorban szerepelt.

De Vries Hollandia egyik vezető bűnügyi tudósítójának számított, és rendszeresen részt vett tanácsadói minőségben bűnügyi eljárásokban, illetve szakértőként és kommentátorként televíziós műsorokban. Jó kapcsolatai voltak mind az igazságszolgáltatás rendszerében, mind pedig az alvilágban, ennek ellenére több bűnüggyel kapcsolatban is kapott már fenyegető leveleket.

Az újságíró halála előtt egy nagyszabású büntetőeljárásban a koronatanú tanácsadójaként vett részt. A per a szervezett bűnözéssel áll összefüggésben. A koronatanú korábbi védőjét 2019 szeptemberében agyonlőtték, szintén Amszterdam utcáin.

A Peter R. de Vries elleni támadással összefüggésben két gyanúsítottat vett őrizetbe a holland rendőrség. A gyanú szerint

az elkövető egy 21 éves holland állampolgárságú fiatalember lehetett. Mellette egy Hollandiában élő, 35 éves lengyel férfit is előállítottak, aki a sofőrje volt a menekülésre használt autónak.

Vilmos Sándor holland király a támadást követően mély megdöbbenését fejezte ki, és a demokrácia elleni támadásnak nevezte a bűnügyi újságíró elleni merényletet. A "jogállamiságunk sarokkövét jelentő újságírás elleni támadás, s mint ilyen, az alkotmányos rendünk elleni támadást jelent" - fogalmazott.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren csütörtökön közzétett üzenetében elszomorítónak nevezte Peter R. de Vries halálhírét, és hangsúlyozta: az oknyomozó újságírók munkája létfontosságú a demokrácia számára. "Mindent meg kell tennünk, hogy megvédjük őket" - fogalmazott.

Charles Michel, az Európai Unió tagállamainak vezetőiből álló Európai Tanács elnöke üzenetében azt írta: szomorú nap ez a sajtószabadság számára. A meggyilkolt újságíróra emlékezve folytatni kell a harcot a szabad sajtó, a tolerancia és a demokrácia érdekében - emelte ki.

David Sassoli, az Európai Parlament elnöke üzenetében kijelentette: "mindig emlékezni fogunk" Peter R. de Vries bátorságára, mellyel a szervezett bűnözés leleplezéséért és a társadalom legsötétebb oldalának megvilágításért küzdött.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.