Felszámoltak egy budapesti szórakozóhelyet, ahol 52 ezer helyett 1 milliót számláztak ki egy külföldinek

  • narancs.hu
  • 2017. október 20.

Bűn

Erre szokás mondani, hogy a pofánk leszakad.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói tegnap éjszaka egy belvárosi szórakozóhelyen akciót tartottak, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az ott dolgozók az elmúlt időszakban több alkalommal is túlszámláztak – tudósít a police.hu.

A rendőrök a szórakozóhelyen 15 lengyel és 6 magyar állampolgárt fogtak el, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították és csalás gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket.

false

 

Fotó: YouTube/police.hu

Az akciót megelőző nyomozás során kiderült, hogy 2017. október 15-e és október 19-e között az V. kerületi szórakozóhelyen négy külföldi férfitől több mint 2,5 millió forintot csaltak ki, de előfordult olyan eset is, hogy egy vendég a valós 52 360 forintos fogyasztása helyett 1 030 733 forintot fizetett. Az is megtörtént, hogy az alkalmazottak elkábították a vendéget, és amikor a férfi elaludt, elvették a mobiltelefonját, valamint a pénztárcáját a benne lévő készpénzzel együtt.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága az elfogott személyekkel szemben üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmény miatt indított eljárást, akik közül három lengyel nőt és két magyar férfit őrizetbe vettek, valamint előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

21 elkövetőt fogtak el túlszámlázás miatt

A rendőrök újabb szórakozóhelyet számoltak fel a Belvárosban, ahol 21 alkalmazottat elfogtak és közülük 5 személyt őrizetbe is vettek.

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.