Hvg.hu: Kubai szivarok, vadászpuska – ilyenekért cserébe adta ki a NAV-os főnyomozó Balogh Sándornak az őt érintő kényes adatokat

  • narancs.hu
  • 2021. június 7.

Bűn

Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kér a szökésben lévő Balogh Sándorra, Mager Andrea miniszter volt férjére.

Letöltendő börtönbüntetést kér az ügyészség a vizes-vb egykori gazdasági igazgatójára, a jelenleg körözés alatt álló Balogh Sándorra, aki korábban Mager Andrea közvagyonért felelős miniszter férje volt – hivatkozik a hvg.hu a megszerzett vádiratra. Baloghot többek közt befolyás vásárlásával vádolják.

A lap azt írja: 2017-ben Balogh Sándor, aki ekkoriban a budapesti úszó-világbajnokságot szervező cég, a Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója, illetve a Magyar Afrika Társaság alapítója és vezető tisztségviselője volt, ekkor adott megbízást két magánnyomozónak, hogy derítsék ki, folyik-e olyan eljárás a NAV-nál, ami az ő személyét vagy cégeit érinti, és ha igen, akkor ennek a részleteit tudják meg. Magyarán Balogh arra kérte őket, hogy olyan bűnügyi adatokat szerezzenek meg, amihez a NAV illetékes munkatársain kívül más nem férhetne hozzá.

A vádirat szerint a megbízás megvalósult: a két magánnyomozó közül K. Lajos, aki korábban a titkosszolgálatnál dolgozott, felkereste a NAV egyik kiemelt főnyomozóját, N. Róbertet, aki a kérésére lekérte ezeket az adatokat az adóhatóság VpRobotzsaru rendszeréből. A vádirat szerint N. Róbertnek jól jöttek a K. Lajosnak tett szívességek, ezekért ugyanis egyebek mellett ingyenes vadászatot, kubai szivarokat, egy 150 ezer forint értékű vadászpuskát, vadász vendégjegyet kapott “ajándékba” – írja a portál.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Újabb mérföldkő

  • Harci Andor

Mi lett volna, ha 1969-ben, az amougies-i fesztiválon Frank Zappa épp másfelé bolyong, s nem jelentkezik be fellépőnek a színpadon tartózkodó Pink Floyd tagjai mellé?

Vándormozi

  • - turcsányi -

John Maclean nem kapkodja el, az előző filmje, a Slow West (A nyugat útján) 2015-ben jött ki.

Mi, angyalok

Egyesével bukkannak elő a lelátó hátsó részét határoló cserjésből a zenekar tagjai (Tara Khozein – ének, Bartek Zsolt klarinét, szaxofon, Darázs Ádám – gitár, Kertész Endre – cselló) és a táncos pár (Juhász Kata és Déri András).

Új válaszok

A művészet nem verseny, de mégiscsak biennálék, pályázatok, díjak és elismerések rendezik a sorokat. Minden országnak van egy-egy rangos, referenciaként szolgáló díja.

Mintha a földön állva…

Összegyűjtött és új verseket tartalmazó kötete, a 2018-ban megjelent A Vak Remény a költő teljes életművét átfogó könyv volt, ám az új versek jelenlétét is kiemelő alcím a lírai opus folyamatosan „történő” állapotára mutat, arra, hogy még korántsem egy megállapodott vagy kevésbé dinamikus költői nyelvről van szó.

Vegetál, bezárt, költözik

Az elmúlt másfél évtizedben szétfeslett a magyar múzeumi rendszer szövete. Bizonyára vannak olyan intézmények, amelyek érintetlenek maradtak a 2010 óta zajló átalakulásoktól: vidéken egy-egy helytörténeti gyűjtemény, vagy Budapesten a Bélyegmúzeum – de a rendszer a politikai, s ezzel összefüggő gazdasági szándékokból, érdekekből kifolyólag jelentősen átrajzolódott.