Kennelből kiszabadult kutya támadott egy kerékpárosra, akinek sérülései miatt amputálni kellett a karját

  • narancs.hu
  • 2023. március 21.

Bűn

Az akitát tartó nő ellen vádat emeltek. 

Vádat emeltek egy nő ellen, akinek kutyája kiszabadult a kennelből és a nyitott kapun át az utcára kijutva rátámadt egy kerékpározó nőre – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint a tázlári nő kerítéssel körülvett családi háza kertjében tartotta nagytestű kutyáját. Amikor tavaly szeptemberben otthonából távozott, nem csukta be az utcára nyíló kaput, így

a kennelből kiszabaduló akita az utcán feldöntött egy kerékpárost, majd a földön fekvő nő „bal csuklóját leharapta”, az alkarját pedig olyan mértékben roncsolta, hogy amputálni kellett.

A harapás okozta nagyfokú vérveszteség miatt a sértett közvetett életveszélyes állapotba került.

A megvadult kutyát a szomszédok és az időközben hazaérkező tulajdonos fékezte meg.

Az ügyészség a kutya gazdáját gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja és próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza – áll a közleményben.

(Címlapképünk illusztráció). 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."