Magyar Nemzet: két hónapon belül vádat emelhetnek Gyárfás és Portik ellen a Fenyő-gyilkosság miatt

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. március 29.

Bűn

Feltéve, hogy addig nem kerül elő új bizonyíték.

Két hónapon belül vádemelési javaslattal befejeződhetnek a Fenyő-merénylettel kapcsolatban zajló nyomozások, amennyiben nem merül fel új körülmény vagy újabb, elutasíthatatlan bizonyítási indítvány - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.

A Nemzeti Nyomozó Iroda  Gyárfás Tamás és Portik Tamás ellen a médiacézár 1998-as megölésére való felbujtás miatt, a Központi Nyomozó Főügyészség Ihász Sándor volt főügyész ellen a Gyárfással kapcsolatos bűnpártolás miatt élhet vádemelési javaslattal.

A lap szerint a KNYF és az NNI nyomozását minden bizonnyal összehangolták, és egy ügyként kezelve kerülhet sor a vádemelési javaslatra, majd a vádemelésre.

Védett tanú és a közelmúltban lefoglalt harminckét papírzsáknyi hangfelvétel, ami alapján megzsarolták a sportvezetőt, is bizonyíthatja az alapos gyanút mind Gyárfás, mind Portik ellen. A Magyar Nemzet úgy tudja, a zsarolás ügyében kétszer tanúskodott Gyárfás Tamás felesége is.

A gyanú szerint Gyárfás azzal bízta meg Portik Tamást, az Energol egykori vezetőjét, hogy ölesse meg Fenyő János médiavezért. Ezt megelőzően Portik is gyanúsított lett az ügyben, mivel a nyomozók szerint a volt olajbűnöző Jozef Rohácnak adott megbízást a gyilkosságra.

Gyárfás tagadja, hogy köze lett volna Fenyő megöléséhez, számos alkalommal elmondta, hogy a gyilkosságot megelőzően már rendezte a vitás ügyleteit a sajtómágnással. A lap szerint Portik egyelőre nem tett vallomást az ügyben, az mindenesetre tény, hogy a rendőrség a közelmúltban hatalmas mennyiségű hanganyagot foglalt le, amelyből az Energol-vezér és Gyárfás rendhagyó kapcsolata körvonalazódik. A Portik által rögzített felvételek arról tanúskodnak, hogy kettőjük közt visszatérő téma volt Fenyő János likvidálása. Az egykori olajbűnöző folyamatosan ezzel az üggyel provokálta, lényegében zsarolta a sportvezetőt.

Gyárfás meggyanúsítása után három nappal a KNYF hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás miatt gyanúsították meg Ihász Sándor fellebbviteli főügyészt, akit az ügy miatt felmentettek beosztásából. Az alapos gyanú szerint Ihász 2017 októberében olyan dokumentumokat vett át a hivatalában, amelyekkel Gyárfást megzsarolták, ám a felmerült bizonyítékot nem adta át a nyomozó hatóságnak.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.