Elborzadnak, felháborodnak, majd szavaznak

  • Ara-Kovács Attila
  • 2013. augusztus 13.

Diplomáciai jegyzet

Hiába menekül a magyar fiatal a Fidesz-kormány elől Londonba, Berlinbe, Párizsba, ott akaratlanul is Orbánt látják benne.

Akár szimbolikusnak is tekinthetnénk, hogy az augusztus 24-ére, Fertődre tervezett Visegrádi 4 csúcstalálkozót elhalasztani kényszerültek a szervezők, merthogy aktuálisan döntésképes cseh kormány nem létezik. Ám ott is bajok mutatkoznak, ahol a kormány még stabilan a helyén van. Szlovákiában Robert Fico lopakodva igyekszik teljesen maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást, s bár kétharmada nincsen, olyan intézkedéseket vezet be, amilyenekkel Orbán Viktor kísérletez 2010 tavasza óta. Igaz, sokkal, de sokkal taktikusabban. Lengyelország egyelőre stabil bástyája az európai demokráciának, de mi lesz, ha 2015-ben Jarosław Kaczyński visszatér?

Korrupció, populizmus, a demokrácia visszabontása, nacionalizmus, fajgyűlölet – ki nem apadó tárháza és egyvelege mindannak, amit az európai mivoltára oly sokat adó Visegrádi 4-nek neveztek eddig. És szorgalmas követőik is akadnak bőséggel. A baloldali román kormány alkotmányreformon dolgozik, ami, hogy megnyugtassa a román nacionalisták erőteljes táborát, kifejezetten a kisebbségek – s főleg a magyarság – rovására próbálja átalakítani az állami intézményi szerkezetet, ám mindeközben a magyarországihoz hasonló, centralizált hatalmat épít, s kulcspozíciókkal honorálja hívei és vazallusai lojalitását.

Ognjan Mincsev, a jó nevű bolgár elemző pedig ilyesmiket volt képes leírni legutóbbi cikkében: „Közép-Európa átalakulásának sikere mindenekelőtt annak köszönhető, hogy az ottani rendszerváltásokat emancipáltan demokratikus és független mozgalmak vezényelték le. Ezek a kommunizmust represszív rendszernek tartották, mely barbár módon tiporta sárba a nemzeti méltóságot. Közép-Európában a társadalmi átalakulást belső, patrióta erők határozták meg. Ezzel szemben Bulgáriában nem létezett semmilyen emancipált, demokratikus mozgalom. Az átalakulás liberális doktrínája kívülről érkezett, kozmopolita érveket hangoztatva, és olyan tapasztalatok birtokában, amelyeket más országok demokratikus mozgalmai szereztek.” Mindez túl elvontnak bizonyult, semhogy komolyan vehető demokratikus viszonyokat teremtsen Bulgáriában – állapítja meg a szerző.

A leírás persze pontos, leszámítva azt az apróságot, hogy Mincsev sikeresnek gondolja a közép-európai fejlődést. Hogy mennyire nem sikeres, azzal leginkább a magyarok szembesülnek 2010 óta. De ma már nincs egyetlen V4-es polgár sem, akit ne sokkolna a sikertelenség napi rutinja, a tény, hogy demokráciadeficitünk a Nyugattal szemben gyakorlatilag behozhatatlan. Lehet, hogy van számottevő eltérés aközött, ahogyan egyik-másik V4-es ország kormánya működik és a szófiai kormánypraktikák között, de valamennyi egyre antidemokratikusabb, és szándékaiban gyakran erkölcstelen.

Mincsev érvelése azt is jól tükrözi, mennyire nincsenek tisztában Kelet-Európa népei legközvetlenebb szomszédaik napi valóságával. Különben nem lepett volna meg szinte mindenkit a jelenlegi cseh kormányválság, s az, hogy milyen emésztő e demokratikus mintaállamban is a korrupció. Úgy élünk egymás mellett, mint az idegenek, s körünkben csak a nemtelen eszmék és megoldások cserélnek gazdát, a legalávalóbbak nemzetközisége nevében. Ráadásul roppant sikerrel. Hol túlbecsüljük egymást, ostorozva saját alantasságunkat, hol lekicsinyeljük a másikat, nemzeti nagyságunk biztos tudatában.

2005-ben, amikor a franciák és a hollandok többsége elutasította az európai alkotmányt, tulajdonképpen a bevándorlókkal szembeni, életmódjukat és gazdagságukat féltő aggodalmaiknak adtak hangot. Az afgán, szudáni, román-roma bevándorlók látványa riasztotta meg a középosztályt, méghozzá olyannyira, hogy hirtelen megugrott a nacionalista és radikálisan idegenellenes, jobboldali pártok támogatottsága. 2014-ben uniós választások lesznek, s tekintettel arra, hogy a nyugati sajtó naponta tele van Orbán Viktor viselt dolgaival, és most már a cseh politikai korrupció tényeivel, talán lemérhető lesz az a félelem is, amit a nyugati társadalmakba szabadon bevándorló kelet-európaiak jelenléte okoz. Mert hiába menekül a magyar fiatal a Fidesz-kormány elől Londonba, Berlinbe, Párizsba, ott akaratlanul is Orbánt látják benne. És elborzadnak, felháborodnak, majd szavaznak.

Figyelmébe ajánljuk

Emlékfénybetörés

Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjének nyitójelenetében a főszereplő azon gondolkodik, vajon feltűnne-e bárkinek is, ha egyszer csak összeesne és meghalna. Budapest különböző helyszíneire vizionálja a szituációt: kiterül a Nemzeti Múzeum lépcsőjén, a Blahán, a villamoson, egy zebra közepén, az emberek pedig mennek tovább, mintha mi sem történt volna.

Bácsirománc

Mintha csak időgépben röppennénk vissza a 80-as, 90-es évekbe. Semleges, visszatérő díszletek, élesen bevilágított terek, minden epizód végén fontos leckéket tanuló, mégis ismerősen stagnáló figurák és élőben kacagó közönség.

Nők, tájban

Januško Klaudia (1998) csak tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetem festőművész mesterszakán, mégis izmos bibliográfiával, számos egyéni kiállítással és külföldi ösztöndíjjal büszkélkedhet – köztük az éppen csak „csírázó” életmű és a mostani egyéni kiállítás szempontjából a legjelentősebbel, a 2024-es izlandival, ahol az „ökofeminizmus szempontjából vizsgálta a lokális éghajlatváltozás hatásának és az izlandi nők társadalmi helyzetének metszéspontjait”.

Mari a Covidban

A groteszkre vett darabban Kucsera Viktória (Kárpáti Barbara) magyar–történelem szakos tanár a Covid-járvány alatt a színjátszó csoportjával ír drámát a díva életéről.

Vörösök, proletárok

Annak a fényében, hogy 1990 előtt a párt történetével kizárólag az erre a feladatra delegált MSZMP Párttörténeti Intézet foglalkozott, talán nem meglepő, hogy a kiváló történésznek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára kutatójának most megjelent munkája az első nem „belülről” érkezett összefoglaló a kommunista eszme és gyakorlat sajátos magyarországi karrierjéről.

Itt a norma

Vannak alapvető bizonyosságai a szuverén magyar életnek, az egyik ilyen például az, hogy az anya nő, az apa férfi. A másik meg az, hogy az asszony nem ember. A harmadik, hogy a medve nem játék.

Járványkezelés 2.

Az Aphthovirus nemzetségbe tartozó FMDV vírus által terjesztett ragály, amely még március elején ütötte fel fejét egy kisbajcsi szarvasmarhatelepen, olyan országot talált telibe, amelyben nemcsak a beteg embernek, de a beteg állatnak sem könnyű a túlélés.

„Kiásni a dinoszauruszt”

Az Anya csak egy van című monodrámájáért Antistigma-díjat kapott, amelyet azoknak a művészeknek ítélnek oda, akik sokat tesznek azért, hogy egy-egy mentális problémát kevesebb előítélet övezzen. Ennek kapcsán a tabuk ledöntéséről, a problémák kimondásának fontosságáról és a színház erejéről beszélgettünk.

Apja lánya

Míg Jean-Marie Le Pent, a Nemzeti Front (NF) alapító atyját 1998-ban, nagyjából hasonló ügyben, mindössze egy évre tiltották el a közügyektől, lányát – igaz, egyelőre nem jogerősen, de azonnali hatállyal – rögtön ötre. Marine Le Pen hiába igyekszik középre pozicionálni pártját és önmagát, akárcsak apja, ő is törvénysértés és képmutatás között keresi a hatalomhoz vezető utat.

Gyávák legyünk vagy szabadok

Hivatalba lépése óta a Donald Trump-adminisztráció vámok sorát vezette be – hivatalosan az Egyesült Államok gazdasági és nemzetbiztonságának megerősítésére. Az efféle lépések sikere és megalapozottsága legalábbis kétséges.

Amerikai álom

Orbán Viktor nagy reményeket fűzött Donald Trump elnökségéhez, ám úgy tűnik, Trumpnak egyelőre elegendő annyi, hogy az EU-ban Magyarország tüske legyen a köröm alatt. Ezen a Danube Institute, a Mathias Corvinus Collegium, a CPAC Hungary kiterjedt, drága kapcsolati hálója sem változtat.