Egotrip

Avagy tudósítás a lélek állapotáról

Ilyen a magyar gettó - mármint nem az a régi, hanem ez a mostani -, képtelen kiizzadni egy rendes zenekart, egy olyan jó lábszagú gettózenekart, mint amilyenek az óceánon túl vannak, csak éheznek meg rabolnak meg ölnek egész nap, aztán este meg bámulják a tévét ahelyett, hogy megénekelnék a problémáikat. Teljesen igaza volt a Zanáéknak, amikor felkarolták ezt az ügyet, volt ez az űr, a Zana meg már unt cowboy lenni, csináltak gettórockot, nehogy már a nélkül kelljen belépni a második évezredbe. Ez jó, világos, tiszta geciség, ilyet szeretnék csinálni írásban. Ennél már csak az lett volna nagyobb pofátlanság a részéről, ha Tampere külvárosában alakít egy finn népzenekart, bár lehet, hogy odáig nem lehet ellátni a Svábhegyről, meg a taxi is drága.

A rémhír a vicchez hasonlatos kollektív bölcsesség, melyhez három dolog kell. 1) Legyen hihetetlen (ezért nem lehet rémhír, hogy egy taxis Bonyhádot érintve vitt át valakit a Piafból a Picasso Pointba). 2) Legyen újdonság (ezért nem lehet rémhír, hogy mondjuk egy felakasztott gerillavezér három nap múlva megjelenik a mozgalom Politbürójának). 3) Jelenítsen meg a hallgatóság mindennapi életében felbukkanó megfontolásokat (ezért nem lehet rémhír abból, hogy a Boltzmann-állandó egy lebegő asztrahánkucsma formájában jelent meg a TTK-n). A rémhírek attól rémhírek, hogy nem írja meg őket a Pssszt Magazin, ugyanis a kacsalapok rejtélyei par excellence állnak a hiteles diskurzus határain kívül, akárcsak az udvari bolond, aki mondhat akármit, úgysem veszik komolyan. Ha nagyon zavaró, megfojthatja a hopmester. (Az analógia abban a tekintetben is érvényes, hogy az efféle lapok dolgozóit nálunk többnyire nem perbe fogják, hanem megveretik.)

A rendpárti német állam még mártírt csinál a szcientológusokból, a pszichoszekta betiltását fontolgatván olyan magasra adva fel a labdát, hogy a rangos nemzetközi lapok hasábjain, hollywoodi hírességek által fizetett hirdetésekben ízléstelen módon a zsidóüldözéshez hasonlíthatja meghurcoltatását. "A harmincas években a zsidók. Ma a szcientológusok" - állítja a nyílt levél, kihasználva az Internet-cenzúrában is élen járó németek elleni jogos felháborodást. A német állam a kínaihoz hasonlóan felelősnek tartja az Internet-szolgáltatókat az infrastruktúrájukon terjesztett információk tartalmáért, és több esetben gyakorolta már vétójogát: 1995-ben a CompuServe német szerverein elérhetetlenné tettek több mint 200, pornográfnak vagy fasisztának minősülő Internet-levelezőfórumot, tavaly minden szolgáltatót Ernst Zuendel torontói illetékességű holocaust-tagadó hálózati kiadványának, ugyanakkor a szélsőbaloldali oldalakat is szolgáltató xs4all holland szolgáltató teljes webanyagának kiszűrésére kényszerítettek, idén pedig a német államügyészség beperelte a reformkommunista PDS huszonöt éves alelnöknőjét, Angela Marquard ugyanis hálózati homepage-én hyperlinket (mutatót) helyezett el a "terroristagyanús" Radikal magazin weboldalaira.

Hajdú-Biharban, mondja a rádió, rosszak a látási viszonyok, tartja magát a köd. Tényleg, ahogy így kinézek, nem látszik rendesen, hogy egy megfáradt dolgozó pihen-e az ablakom alatt, vagy meg van halva teljesen, pedig a földszinten lakom. Ne induljon útnak, akinek nem muszáj. Na, ez vagyok én, igaz, ha lehetne, se mennék, elég jól ülök. Évek óta egyhuzamban sehova se készülök.

"A magyar sajtó karakter és arc nélküli szörnyetegekkel van tele." Zombie-holocaust a Kiskegyednél? Testrablók inváziója a HVG-nél? Az élőhalottak visszatérnek a Népszabadságba?

Voltak idők, amikor a nyomozó hatóságok kínvallatással kényszeríthették ki a gyanúsítottak vallomását, de a spanyolcsizma és az ujjszorító alkalmazásának az alkotmányos eszmék megjelenésével bealkonyult. A nemo tenetur elve szerint senki sem kötelezhető arra, hogy önmagát vagy hozzáartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolja, vagy ezzel kapcsolatban bizonyítékokat szolgáltasson. Mentességet élveznek azok is, akik bizalmi jellegű foglalkozásuknál fogva ismerhetik meg mások titkait (például orvosok, ügyvédek).

"A szovjet és magyar lobogó alatt haladó űrhajó, az égi Szaljut-6 égi kikötő fedélzetén is használnak magyar műszereket, a Pillét, a Balatont. Utóbbival könnyen mérhető az idegrendszer munkaképessége vagy fáradtsága. Látható, megrendelhető volt a Budapesti Nemzetközi Vásáron is. Talán nemsokára gépkezelőként, autóvezetőként ellenőrizzük vele saját idegrendszerünk reakcióidejét..." - írta 1980 egy meleg pünkösdi estéjén Marx György akadémikus, megannyi népszerű természettudományos mű sokak által kedvelt szerzője.

Bozóki András vette észre, hogy a kommunizmus összeomlásának meglepetésszerűsége miatt nem tudunk másként visszatekinteni a 80-as évek eseményeire, mint az összeomlást előkészítő lépésekre. Ilyeneket gondolunk: Budapest-Prága-Varsó forradalmai mutatták a változások irányát. Aztán: a liberalizáció a gazdaságban és a kultúrában palackból kiengedett bosszúálló szellemnek bizonyult. Aztán: a változások irányát kitűzték a demokratikus ellenzék követelései: jogállamot, szabadságot, magánéletet. Ugyanakkor ha ez mind igaz, akkor miért okozott akkora meglepetést a Fal ledőlése? Gyanítjuk, hogy a nyolcvanas években történt más is, mint a falledőlés előjeleinek gyülekezése. Például nehezen tudjuk elfelejteni azt az ismerős asszonyságot, aki 1988-ban (hiába tett meg mindent érte) nem nyert felvételt az MSZMP-be, mert kedvezőtlen volt az üzemi alapszervezetben a szellemi/fizikai arány. A Társadalmi Szerződés pedig éppenséggel azt mondja (1987), hogy "a szovjet világrendszer felbomlásával számolni a belátható jövőben nem lehet".

Csak foszlányokat kapok el a hírekből, öltözöm, fogat mosok, ilyesmik, nem hallgatom teljes fülszélességgel a Krónikát, háttérrádiózom, keresem a nadrágomat a galéria alatt, aztán szerencsétlenkedem a Béres-cseppekkel, kettétörök egy 500 milligrammos C vitamint. Erőlködik az állami temetéseken edzett bariton, szomorkás tónusban tálalja egy új kártevő megjelenését, ami kifejezetten reverendákat fogyaszt. Megvan a nadrág, jöhetne a cipő, de Rudi bácsi kopogtat, hogy óvatosabban verjük a szögeket a konyhafalba, mert ott futnak a vízcsövek.

Reggel hétkor keltem, mintha valami pre-újhullámos csehszlovák filmben statisztálnék, mentem a fürdőszobába, nagy odaszánással öblögettem harminc másodpercig valami vörös löttyel, aztán félfordulattal a mosdóba köptem, és vártam, hogy megint szétmarja a nyelvem alatt azt a finom kis bőrhártyát, amit anatómiai ismeretek hiányában képtelen vagyok megnevezni, de semmi, lehet, hogy már megszoktam, lehet rámenni extra friss géllel a csontra. Félhomály volt, hiába erőlködött a tükör fölé csavart huszonötös, csak langyos árnyékokat volt képes vetíteni a végrefiú-kék csempére.

Van egy ember a magyar közéletben, aki 1956-ban, azután a bizonyos október után belép az MSZMP-be. Telnek a börtönök, múlnak az évek, emberünk egyszerű KB-, majd PB-tagként, mezei művelődési miniszterként, népfront-főtitkárként tengeti szürke hétköznapjait, majd adott pillanatban, államminiszterként közli, hogy az a történelmi esemény, ami őt addig érdemben nem érdekelte, "népfelkelés" volt. És mivel a totális hazugság korában a félhazugság is revelatív erejű igazság, van nagy vihar a pártjában, a nép ujjong. Ámde mi a hála? Nem politikai kategória. A nép négy igennel rendszert dönt, se közvetve, se közvetlenül királlyá nem koronázott emberünk viszont sértődötten balra el. Haza és szaladás.

Hétfőn a kenyeresek jönnek. Jól nevelt és büszke népcsoport: talpig úriemberek. Biccent mind, mielőtt belevág, vagy felnéz az ablakra legalább, ismerősen konstatál. Nincs rögtönzés, válogatás, korunk célirányos hőse ő. Tervszerű dolgozó, erősen motivált, sikerorientált: az éhség nem ismer kilengést, vicceket. Nem kell a cucc, szakadt trikó, törött játék, csak a hétvégi maradék - ha nincs pékáru, akkor almacsutka, jobb csirkecsont vagy krumplihéj. Tiszták ahhoz képest, méltóság van bennük, csak tíz méterrel arrébb buknak szégyenlős mohósággal rá. Bottal dolgoznak, más poggyászuk nincsen, hiszen az eredményt rögtön elnyelik. Józanok és szótlanok, békés, magányos farkasok, csontsovány arcukban megtört hiúzszemek. A szakma krémje, nem vitás: osztályrészük részvét és tisztelet.

Vitába keveredtem valakivel a hálózaton. Ez elég gyakran megesik, tekintve, hogy személyiségem mélyrétegei és az Internet-mentalitás egyaránt konfliktusos gondolkodásmódra ösztönöznek, de efféle támadásra mégsem számítottam mostanáig. Mint arról korábban már beszámoltam a Narancs hasábjain, decemberben részt vettem az Adatkonfliktusok, avagy Kelet-Európa és a kibernetikus tér geopolitikája elnevezésű konferencián, ahol ismertettem a magyar helyzetet. Az információtechnológiai fejleményekkel kapcsolatos számos visszásságra is rámutatva árnyaltam a képet, és végül valami olyasmit találtam állítani, hogy "országomban elég gyakoriak az adatkonfliktusok, de a régió más országaival szemben ezek könnyen túlélhetőnek bizonyulnak". Előadásom olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy miután kipostáztam a megfelelő nemzetközi levelezőfórumon, kisvártatva megkerestek a német cyber-undorgrund fellegvárának számító hamburgi Chaos Computer Club (http://www.ccc.de) illetékesei, lefordították, és rendes évi konferenciájukon ismertették a szövegét.