"A magyar sajtó karakter és arc nélküli szörnyetegekkel van tele." Zombie-holocaust a Kiskegyednél? Testrablók inváziója a HVG-nél? Az élőhalottak visszatérnek a Népszabadságba?
Nem talált. Lengyel László nyilatkozik.
A Pénzügykutató Rt. vezetője olyan ismert közéleti megszólaló, hogy ha az ÉS vagy a Magyar Hírlap interjút készít vele, oda se kell írniuk az alcímbe, ki az interjúalany és hol dolgozik. Lengyel László közgazda, a Pénzügykutató Rt. elnöke a Magyar Köztársaság Élő Lelkiismeret-díjas intézménye, hetente nyilatkozik valahová valamiről, így természetesnek számít, hogy pl. az ÉS számára másfél kolumnán át érdekes a véleménye médiaügyben.
"Azok az újságírók, akik ´90 és ´94 között sok szempontból szabadságharcot vívtak, hirtelen kormánypártiak lettek", de aztán "egy fél év után kiderült, hogy nem erre számítottak, és az értelmiséggel együtt komoly válságot éltek át a politikával kapcsolatban". A humor forrása itt a nyilatkozó személye és a nyilatkozat tárgya közti diszkrepancia: Lengyel eddig egy miniszternek és két miniszterelnöknek próbált tanácsadni (legtovább még a Horn bírta), mert a mai Magyarországon a közgazda-szocio-polito-holdudvarológus értelmiségi leginkább aktív tanácsadással próbál irányt szabni a hatalomnak. Ez az MH-ban így néz ki: "Úgy gondolom, talán alkalmatlan lettem volna miniszternek, államtitkárnak vagy pártfunkcionáriusnak. Vagy talán túlságosan alkalmas is."
Ily módon belülről megismerve hatalom működése, túlságosan alkalmas is közgazda bármikor megélni abból, hogy külső, kritikus leleplezés.
"Mára könyörtelen egyértelműséggel vált nyilvánvalóvá, hogy ki a tulajdonos, és kitől függ. (...) Az újságírók, akik korábban relatíve szabadon mozogtak, mostanra függelmi viszonyba kerültek" a könyörtelen sajtóprivatizáció előtti állapothoz képest, amikor, ugye, bármikor tényfeltárhattam az MSZMP-t, a Grószt, a Kádárt, elvégre nem volt az olyan vészes időszak, inkább relatíve szabad mozgás.
Bezzeg a mai tulajdonosok. "A politikával összefonódott nagy gazdasági érdekcsoportok (...) gyűjtik össze egymásról a lehetséges támadási pontokat (...), aztán egy adott ponton a dossziét előhúzzák, és egy jóízű ebéd vagy egy társasági parti alkalmával felmutatják a tartalmát. És két kanál étel között kicserélik mindazt az információt, amit egymásról tudnak." Média-keresztapa a Náncsi néniben egy adott ponton felmutat, leszámol, majd két kanál étel között könyörtelen egyértelműséggel nyilvánvalóvá teszi, hogy ő a tulajdonos.
Na most nem azt akarom mondani, hogy én mint Postabank-sajtómunkás bármikor tényfeltárhatnám a Princzet, de ez mindegy, mert majd megteszik vicós, bertelsmannos vagy ezektől is független ÉS-es sajtómunkás kollégáim. Én meg majd az ő tulajaikat oknyomozom, ha olyanom van. Nekem ez így rendjén van. Ami nincs rendjén: "A magyar sajtópiacon ma az a baj, hogy túl sok a szereplő." Mert ha ez baj, akkor mi a megoldás?
Alábecsülnénk Lengyel közgazdát, ha nem tudnánk, hogy igenis tud ő kiutat az újságíró-társadalom számára. A művészek alkossanak remekműveket, irány a mikszáthi karakterleírás. "Ha valaki belülről meg tudná írni ezt a BMW-s világot és a társasági életet, az nagyon érdekes lenne. [az újságírók] képtelenek megrajzolni a vállalkozókat, a bankárokat."
Akkor hát egy igaz ember van e mikszáthi feladatra: a mi jó közgazdánk. Majd ő kívülről-belülről megismer, megrajzol, BMW-zik, megír - és aztán két kanál étel között nyilatkozik. Mindörökké.
