Para

Kovács Imre: Én

  • 1997. február 13.

Egotrip

Ilyen a magyar gettó - mármint nem az a régi, hanem ez a mostani -, képtelen kiizzadni egy rendes zenekart, egy olyan jó lábszagú gettózenekart, mint amilyenek az óceánon túl vannak, csak éheznek meg rabolnak meg ölnek egész nap, aztán este meg bámulják a tévét ahelyett, hogy megénekelnék a problémáikat. Teljesen igaza volt a Zanáéknak, amikor felkarolták ezt az ügyet, volt ez az űr, a Zana meg már unt cowboy lenni, csináltak gettórockot, nehogy már a nélkül kelljen belépni a második évezredbe. Ez jó, világos, tiszta geciség, ilyet szeretnék csinálni írásban. Ennél már csak az lett volna nagyobb pofátlanság a részéről, ha Tampere külvárosában alakít egy finn népzenekart, bár lehet, hogy odáig nem lehet ellátni a Svábhegyről, meg a taxi is drága.

Ilyen a magyar gettó - mármint nem az a régi, hanem ez a mostani -, képtelen kiizzadni egy rendes zenekart, egy olyan jó lábszagú gettózenekart, mint amilyenek az óceánon túl vannak, csak éheznek meg rabolnak meg ölnek egész nap, aztán este meg bámulják a tévét ahelyett, hogy megénekelnék a problémáikat. Teljesen igaza volt a Zanáéknak, amikor felkarolták ezt az ügyet, volt ez az űr, a Zana meg már unt cowboy lenni, csináltak gettórockot, nehogy már a nélkül kelljen belépni a második évezredbe. Ez jó, világos, tiszta geciség, ilyet szeretnék csinálni írásban. Ennél már csak az lett volna nagyobb pofátlanság a részéről, ha Tampere külvárosában alakít egy finn népzenekart, bár lehet, hogy odáig nem lehet ellátni a Svábhegyről, meg a taxi is drága.

Most ganxta rap van, jó ez is, megint hiányt pótol, mit csináljunk, ez egy ilyen ország, alig vannak afro-magyarok, a romák meg tök jól elvannak a saját zenéikkel, sebaj, majd Budáról.

El is mentem az E-klubba, Ganxta Zolee és az ÁB Egon Kárbecslői meg valami előzenekar, két tetovált csaj kicsit zavarban, de jó hangosan arról informál, hogy majd dobnak egy hátast, csak az a baj, hogy nem lehet a lépcsőre ülni, mert akkor jön egy baromarcú, és fel kell állni, mert különben. A főprodukció következik, négyen vagy öten a színpadon mikrofonokkal, a zene rendben van, a szövegek is, ahogy kell, szórakoztató, meg minden, ki van mondva az őszinte, mozgás spontánul koreografált, komolyan: egy darab Brooklyn itt a Népliget sarkán, jó, hogy nem kell költeni drága külföldi zenekarokra, meg itt legalább végre érteni is lehet, amit azért már amúgy is sejtettem.

Nézem a körülöttem állókat, hogy élvezik-e, de elég komor arcot vágnak, nem nagyon ér el hozzájuk a dolog humora, illetve egyáltalán, zordan néznek előre, néha kezdődő tetániás görcsöt imitálnak, aztán azt mondják, hogy fakjú, de semmi mosoly, a szemük előtt kendő, ami azért vicces, mert az afro-afro és afro-amerikai homlokcsont némileg szélesebb, illetve magasabb, és úgy kilátni alóla, így meg mindig hátra kell dőlniük, ha nem akarnak átesni egymáson.

Kint sör meg biliárd, felturbózott NB II-es csajok, erős és kevésbé erős emberek járnak körbe-körbe, semmi irónia, ezek tényleg azt hiszik, hogy ami ott fent zajlik, az véresen komoly, pedig, istenem, dehogy. Kinyitom a szemem, fuck you, mi ez, álom?!

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.