Bodoky Tamás: Fájlövés

  • 1997. január 23.

Egotrip

Vitába keveredtem valakivel a hálózaton. Ez elég gyakran megesik, tekintve, hogy személyiségem mélyrétegei és az Internet-mentalitás egyaránt konfliktusos gondolkodásmódra ösztönöznek, de efféle támadásra mégsem számítottam mostanáig. Mint arról korábban már beszámoltam a Narancs hasábjain, decemberben részt vettem az Adatkonfliktusok, avagy Kelet-Európa és a kibernetikus tér geopolitikája elnevezésű konferencián, ahol ismertettem a magyar helyzetet. Az információtechnológiai fejleményekkel kapcsolatos számos visszásságra is rámutatva árnyaltam a képet, és végül valami olyasmit találtam állítani, hogy "országomban elég gyakoriak az adatkonfliktusok, de a régió más országaival szemben ezek könnyen túlélhetőnek bizonyulnak". Előadásom olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy miután kipostáztam a megfelelő nemzetközi levelezőfórumon, kisvártatva megkerestek a német cyber-undorgrund fellegvárának számító hamburgi Chaos Computer Club (http://www.ccc.de) illetékesei, lefordították, és rendes évi konferenciájukon ismertették a szövegét.

Vitába keveredtem valakivel a hálózaton. Ez elég gyakran megesik, tekintve, hogy személyiségem mélyrétegei és az Internet-mentalitás egyaránt konfliktusos gondolkodásmódra ösztönöznek, de efféle támadásra mégsem számítottam mostanáig. Mint arról korábban már beszámoltam a Narancs hasábjain, decemberben részt vettem az Adatkonfliktusok, avagy Kelet-Európa és a kibernetikus tér geopolitikája elnevezésű konferencián, ahol ismertettem a magyar helyzetet. Az információtechnológiai fejleményekkel kapcsolatos számos visszásságra is rámutatva árnyaltam a képet, és végül valami olyasmit találtam állítani, hogy "országomban elég gyakoriak az adatkonfliktusok, de a régió más országaival szemben ezek könnyen túlélhetőnek bizonyulnak". Előadásom olyannyira sikeresnek bizonyult, hogy miután kipostáztam a megfelelő nemzetközi levelezőfórumon, kisvártatva megkerestek a német cyber-undorgrund fellegvárának számító hamburgi Chaos Computer Club (http://www.ccc.de) illetékesei, lefordították, és rendes évi konferenciájukon ismertették a szövegét.

Több sem kellett bizonyos John Horvath, pár éve Budapesten élő amerikás magyarnak, aki a Telepolis (http://www.heise.de/tp/) című, német szerveren székelő rangos nemzetközi cyberfolyóirat rendszeres publicistájaként előadásom szövegét elemezve (Data Conflicts and the Hungarian Techno Police State, http://www.heise.de/tp/te/1101/1.htm) akkora lendülettel küldött el a halál faszára, hogy a fal adta a másikat. Cikkében - amelyhez nem csatolta az általam publikált eredeti szöveget - nem kevesebb, mint 22 alkalommal írja le a nevemet, ami a dokumentumot az első helyre rangsorolja bármelyik keresőszerveren, amelyen valaki rám keres. Többek között "magyar politikai és üzleti körök szócsöveként" aposztrofál, és akkor még a fajsúlyosabb sértéseket nem is említettem. Felháborodásának oka "megengedő" attitűdöm a "Magyar Techno Rendőrállam" irányában, amely hazánkat "hanyatt-homlok vezeti a Bradley, Huxley és Orwell által megálmodott társadalom irányába". A dolog annál is érdekesebb, mert Horvath az NIIF (Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Program, http://www.iif.hu) központi szerverén bejegyzett e-mail-azonosítóját (jhorv [at] helka [dot] iif [dot] hu) használva állítja mindezt, amely szervezet az Internet-fejlesztésért felelős magyar állami vízfejként, mint arra a Telepolishoz küldött olvasói levelemben is rámutattam, Horvath terminológiája szerint leginkább a "Magyar Techno Rendőrállam Rohamrendőrsége" titulust érdemelné. Az olvasói levél mellett egy privát levelet is küldtem Horvathnak, amiben felszólítottam, bocsássa nyilvános vitára cikkének szövegét a megfelelő nemzetközi levelezőfórumon, hogy megvédhessem álláspontomat; válaszul privát levelemet az általam megjelölt nyilvános fórumra továbbítva (ez önmagában a hálózati etikett durva megsértése) oktatott ki angol helyesírásom - valljuk be: létező - fogyatékosságairól. Horvath szerint a magyar sajtó ma kevésbé szabad, mint három évvel ezelőtt, intézményes cenzúra őrködik a tömegmédiában és az Interneten publikált információk felett, és a magyar lakosság a románhoz és a bolgárhoz hasonlóan információtechnológiai analfabétának tekinthető.

Horvathról lapzártáig annyit sikerült megtudnom, hogy szabadúszó újságíróként és valamiféle EU-információtechnológiai projekt részeseként tevékenykedik Budapesten a mi hazánk épülésére, nyilván.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.