Kádár Tamás: Reklámocska (Avagy tudósítás a lélek állapotáról)

publikálva
1997/7. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Avagy tudósítás a lélek állapotáról

Elmondható-e, mi a jó ebben az egész reklámos dologban? Vagy hogy mi a rossz?

A legrosszabb, amivel a reklámosnak (kreatívnak) legalább hetente egyszer meg kell küzdenie, az az, hogy bebizonyítsa, ez egy szakma, és ő ért hozzá. A prezentációk jó részén az ügyfél valamiféle prekoncepcióval várja a bemutatandó anyagot, és nem árt, ha az ember a közelben kapirgál. Persze az sem old meg mindent. Mert az ügyfélnek ugyan nem az a dolga, hogy legyen képzelőereje, sokszor mégis tele van ötlettel. Aztán meg hiába találod ki a szerinted legjobb kampányt, ha nem tudod eladni, mert falnak szaladsz vele. Szakmailag erre ezer lehetőség kínálkozik, de azért dolgozik az ember csapatban, hogy ezt elkerülje. (Médiaelemzés, konkurenciavizsgálat, célcsoport stb., stb.) Sokkal rosszabb, ha egyszerűen nem bírják a stílusod, és a lehető legrosszabb az, amikor a tárgyalás végén azt mondják, "értem, értem, de ez nekem nem tetszik". Van, aki megpróbál az ilyen érveléssel is megküzdeni, de szerintem ez tökéletesen fölösleges és baromi fárasztó.

A rossz ügyfél mindig azzal érvel, hogy ő fizet, és annak kell történnie, amit ő akar. Szerinte reklámszakma és ebből következően reklámszakember nem létezik, a prezentáció folyamatos mellébeszélés, és azt a célt szolgálja, hogy lyukat beszélve az ügyfél hasába a lehető legostobább módon elherdáljuk az általa kemény munkával megszerzett pénzt. A kreatív igazgató egy senki, aki mivel nem ért semmihez, ezért beszél róla, az art director pedig csak arra jó, hogy baszogassa az operátort.

És az sem tesz jót az ember lelkének, amikor minden régi barátja azt hiszi róla, hogy tele van pénzzel, és szándékosan a medence partján - vagy Floridában - rádiótelefonál.

Akkor nekünk ennyire rossz?

Nem, mert megismerünk olyan dolgokat belülről, amiket civil foglalkozásainkban csak kívülről utálnánk. És időről időre felbukkan egy jó ügyfél. A jó ügyfél (azonkívül, hogy mindenben ellentéte a rossznak) egész egyszerűen jóindulatú. Elhiszi, hogy számunkra az ő pénze eszköz, amit helyesen használunk, elhiszi, hogy egy reklámkampány nemcsak a mi önmegvalósításunkat szolgálja. Megbízik a véleményünkben, és egyáltalán, bír minket. Egész egyszerűen nyitott, amikor találkozunk, reális véleménye van a termékéről, nem csak az előnyeit emeli ki, hanem elmondja az összes hátrányt. Nem csodát vár tőlünk, csak jó ötleteket stb., stb.

Az ügyfelek hozzáállása persze nagyban befolyásolja a prezentációk hangulatát, és ez nem elhanyagolandó tényező, mert mi az ott megadott alaphang szerint kezdünk el dolgozni. És az ideges, rosszkedvű kreatív munkásnál csak a tehetségtelen, öntelt seggfej rosszabb. Mert ideges és/vagy tehetségtelen ember nem tud pörögni. Márpedig ez egy pörgős szakma, mert nagyjából hetente találunk ki jó és kevésbé jó dolgokat, amik nagyon rövid időn belül kézzelfogható valósággá válnak. És sokan azt hisszük, ez csak egy része az életünknek, és biztos csinálunk majd még sok mindent. Ami persze vagy igaz, vagy nem.

Írásomban mindennemű hasonlóság élő személyekkel és cégekkel csakis a véletlen műve.

publikálva
1997/7. (02. 13.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk