Kádár Tamás: Reklámocska (Avagy tudósítás a lélek állapotáról)

  • 1997. február 13.

Egotrip

Avagy tudósítás a lélek állapotáról

Elmondható-e, mi a jó ebben az egész reklámos dologban? Vagy hogy mi a rossz?

A legrosszabb, amivel a reklámosnak (kreatívnak) legalább hetente egyszer meg kell küzdenie, az az, hogy bebizonyítsa, ez egy szakma, és ő ért hozzá. A prezentációk jó részén az ügyfél valamiféle prekoncepcióval várja a bemutatandó anyagot, és nem árt, ha az ember a közelben kapirgál. Persze az sem old meg mindent. Mert az ügyfélnek ugyan nem az a dolga, hogy legyen képzelőereje, sokszor mégis tele van ötlettel. Aztán meg hiába találod ki a szerinted legjobb kampányt, ha nem tudod eladni, mert falnak szaladsz vele. Szakmailag erre ezer lehetőség kínálkozik, de azért dolgozik az ember csapatban, hogy ezt elkerülje. (Médiaelemzés, konkurenciavizsgálat, célcsoport stb., stb.) Sokkal rosszabb, ha egyszerűen nem bírják a stílusod, és a lehető legrosszabb az, amikor a tárgyalás végén azt mondják, "értem, értem, de ez nekem nem tetszik". Van, aki megpróbál az ilyen érveléssel is megküzdeni, de szerintem ez tökéletesen fölösleges és baromi fárasztó.

A rossz ügyfél mindig azzal érvel, hogy ő fizet, és annak kell történnie, amit ő akar. Szerinte reklámszakma és ebből következően reklámszakember nem létezik, a prezentáció folyamatos mellébeszélés, és azt a célt szolgálja, hogy lyukat beszélve az ügyfél hasába a lehető legostobább módon elherdáljuk az általa kemény munkával megszerzett pénzt. A kreatív igazgató egy senki, aki mivel nem ért semmihez, ezért beszél róla, az art director pedig csak arra jó, hogy baszogassa az operátort.

És az sem tesz jót az ember lelkének, amikor minden régi barátja azt hiszi róla, hogy tele van pénzzel, és szándékosan a medence partján - vagy Floridában - rádiótelefonál.

Akkor nekünk ennyire rossz?

Nem, mert megismerünk olyan dolgokat belülről, amiket civil foglalkozásainkban csak kívülről utálnánk. És időről időre felbukkan egy jó ügyfél. A jó ügyfél (azonkívül, hogy mindenben ellentéte a rossznak) egész egyszerűen jóindulatú. Elhiszi, hogy számunkra az ő pénze eszköz, amit helyesen használunk, elhiszi, hogy egy reklámkampány nemcsak a mi önmegvalósításunkat szolgálja. Megbízik a véleményünkben, és egyáltalán, bír minket. Egész egyszerűen nyitott, amikor találkozunk, reális véleménye van a termékéről, nem csak az előnyeit emeli ki, hanem elmondja az összes hátrányt. Nem csodát vár tőlünk, csak jó ötleteket stb., stb.

Az ügyfelek hozzáállása persze nagyban befolyásolja a prezentációk hangulatát, és ez nem elhanyagolandó tényező, mert mi az ott megadott alaphang szerint kezdünk el dolgozni. És az ideges, rosszkedvű kreatív munkásnál csak a tehetségtelen, öntelt seggfej rosszabb. Mert ideges és/vagy tehetségtelen ember nem tud pörögni. Márpedig ez egy pörgős szakma, mert nagyjából hetente találunk ki jó és kevésbé jó dolgokat, amik nagyon rövid időn belül kézzelfogható valósággá válnak. És sokan azt hisszük, ez csak egy része az életünknek, és biztos csinálunk majd még sok mindent. Ami persze vagy igaz, vagy nem.

Írásomban mindennemű hasonlóság élő személyekkel és cégekkel csakis a véletlen műve.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.