Egotrip

Volt először a mindennapi élet szovjetizálódása, lett új magyar szó: zabrálni, szegény nagyapám nem engedte a családot szotyit enni, mondván, az megszállócsemege (a tökmag megengedett, sőt támogatott volt), viseltünk pufajkát meg usánkát (amit rajtuk és rajtunk kívül már csak Babrak Karmal és New York-i festőművészek viseltek). Aztán lett itten globalizálódás, jön a MacWorld, egyre több a pulykamell és az ásványvíz, egyre kevesebb a nőkön a szőr, kokakolonizáció (NB., kezdünk tanulni dolgozni is). Sokakat foglalkoztatott az, hogy milyen kulturális tartalmakkal és dinamikákkal írható le az, amikor egy uralkodó kultúra befolyással van egy másikra. Schlörer történész egy fizikai metaforával, a "kultúrlejtő" fogalmával él, mondván, ahogy halad az ember kelet felé Európában, úgy slamposodnak a nyugati kultúra vívmányai, Bibó hasonlót állít egy textilipari metaforával, amikor azt mondja, hogy a kkeurópai kultúra a nyugatira emlékeztet, csak "egyszerűbb szövedékben".

Egy kiállítás képei"És ez a csendőrfelszerelés hogyan kerül ide?" - fakad föl a kérdés a riporter Vincze György torkából a Szülőföldem hullámhosszain. A színhely a József nádor tér 7-es számú házában a Belügyminisztérium Állandó Kiállítóterme, az alkalom Az ellenforradalom rémtettei című kiállítás 1957.

Kezdetben volt az Én. Fejlődése elég jól indult, aztán az Állam és az Egyház pár ezer év alatt személytelenre szocializálta, úgyhogy mire felnőtt, már csak más kisbetűs énekkel érezte jól magát. Önmagába zárva egyedül volt, lement hát a térre a többiekhez. Sokan voltak. "Elvtársak!" - szólt hozzájuk egy másik én, és ez bizony csalódást keltett, mert ugyan szocializmust akartak, de nem ilyen felvezetéssel. A sok én eltérő célját egységbe olvasztotta a minisztérium tetejéről jövő vérfürdő.

Nézem a gyilkost, zöldbablevest melegít. Hosszú, kék pólóban van, egyébként meztelen, kontrollálatlan látvány, combok, legalább kettő, korrekt és kivédhetetlen elkárhozás. Jó vele élni, naponta enni ad, szép, ha felkel, mint egy kamasz. Gyilkos. Van egy rendszeres telefonálónk, aki elmondja ezt, ha elfelejtenénk, mondja, hogy gyilkos, érdekes eset egy beteg családból. Az egész alom selejtes, egyikük önkezével vetett véget nyomorult nemi életének, a másik levéltitkot sért, perverz, indokolhatatlan, beteges örömmel. El fogom venni a kedvét, rossz napjai lesznek, nincs kedves ellenség, csak én vagyok: bosszúálló, kis geci. Nem szeretem a veszteseket, szaguk van, másokat okolnak, nem érzik a veszélyt, át lehet gyalogolni rajtuk, idegenekkel basznak, kikeverik az ásványvízből a buborékot.

Ma, a Kádárban Sándor Gyuri. Nagyjelenet. Bejőve látom, hogy ott ül, többekkel. Nincs lelkierőm kifordulni az Étkezdéből, de iszonyodom a lehetőségtől, hogy "szervusz, kérlek, hogy vagy", vagy ilyesmi, ezért neki háttal ülök le, és az újságomba mélyedek. Már majdnem el is feledkezem a jelenlétéről, az ebéd közepén tartok, amikor felharsan, "szervusz Kornis Mihály, ez egy híres író, satöbbi, és csak mondja-mondja, csinálja a műsort, a szokásos hangerővel, mint egy takarítógép, torkomon akad a falat. Ilyenkor szoktam hibázni, dadogni vagy kiabálni, de most nem, fel se emelem a fejem az újságból, "ne köszöngessél, Gyurika, már nem vagyunk olyanba", mondom, csaknem halkan, és ennék tovább, de ezt nem bírja ki, feláll, odajön, azt játssza, hogy majom, lógatja a karját, "akkor személyesen teszem tiszteletemet!", a tányér és a szájam közé hajol, "akarod, hogy megalázkodjam?", satöbbi, próbálok nem törődni vele, nem nézek rá, "hagyjál békén, Sándor György, nincs beszélgetés, menj innen", de nem tud leállni, azt is tudom, hogy miért, fél, "mondd, te halhatatlan ember, mit csináljak, hogy visszaköszönj nekem, kezet csókoljak?", felnézek, ebben a pillanatban halálos csend lesz a Kádár-ban, még mindig nem vesztem el a fejemet, "menj ki, és csókold meg a Klauzál téri öreg zsidó néniknek a kezét, tőlük kérjél bocsánatot", talált, süllyed, "úgy van, igaza van, végre valaki megmondta neki", mekegi mögöttünk egy nagyon öreg hang, ami S. Gy.-t összecsapott ripacskodásra készteti, erőszakosan megcsókolja a kezemet, méltatlankodik, ököllel csapkodja az asztal sarkát, mindenki minket néz, izzad a feje, megsajnálom, átölelem, "menj már ki", súgom a nyakába, lázasan szidni kezdi az SZDSZ-t, hát ezzel itt nincs túl nagy sikere, "te bármit csinálhatsz, akkor is szeretlek, viszont az Esterházynak sose fogok megbocsátani", "hogy jössz te ahhoz, hogy haragudjál az Esterházyra, hát ő a te keresztanyád vagy mid, Gyuri", és már nevet az étterem, még csak nem is ellenségesen, szeretik itt a Sándor Gyurit, mint az elkódorgott mihasznát a bolond szülők, biztatnak minket, fogjunk kezet, kezet fogunk, de amikor kimegy, egy nyolcvan-százéves vendég szenilis-józanul azt mondja, "úgy kell neki"; egy öreg fotós pedig mesélni kezdi, hogy ezt a Gyurit kicsi gyerekként, ´44-ben a Duna-partra kísérték a nyilasok, és akkor ijedt meg, azért dadog, azért törleszkedik az Antall-huszárokhoz... Kihűlt a kajám, de legalább jó napjuk volt az öregembereknek, pont a legigazibb törzsközönség van itt, csupa olyan, aki már a háború előtt itt evett állítólag. Ma újra félnek; ülnek borzasan a pléhkanaluk mellett, egész nap azon filóznak, hogy bevagoníroztathatják-e őket újra, vagy az kizárt. Mégis, szégyellem magam a jelenet miatt. Jobb lett volna, ha nincs.

Olyan ez kicsit, mint amikor az emberek állítólag azért léptek be a pártba, hogy belülről erjesszék meg bomlasszák. Közben pedig beleszoktak. Valahogy én is így kerülhettem a szakmába, csak nekem nem voltak annyira nagyravágyó terveim már a kezdet kezdetén sem.

Szigorú, de liberális országokban a rosszfiúk maguk választhatják meg a halálnemet; az elektrosokkot rendszeresen túlélő masszív baromarcúaknak fájlövéssel szeretném végleg elvenni a kedvét a modemvásárlástól. Vágvölgyi sensei drótos amerikai és távol-keleti eszmefuttatásait kiegészítendő elsősorban a virtuális terep hazai vonatkozású történeteivel szándékozom elszórakoztatni az olvasót, mert rájöttem, hogy belőlem se lesz már hongkongi akcióhős soha. Ez nem egy olyan ország, ahol érdemes légvárakat építeni, tudományos pályafutásról, virtuális közösségről, a legjobb online újságról meg hasonló közhelyekről pláne nem, az ember örüljön, ha etetni bírja a kölykeit, ha már roppant megfontoltan húszéves fejjel nekiállt legyártani őket. Ez egy olyan ország, ahol az Internet óriásplakátokra nyomtatott www-címek meg kereskedelmi rádiók idióta reklámszövegei formájában jut el a fáradt tömegekhez, akik legfeljebb egy tuti pornókép vagy bombarecept reményében ülnének le a számítógép elé, ha lenne nekik. Internet alatt itt minálunk egyelőre egy belterjes bitbuzerátor bandán kívül állami pénzt és privát profitot, a bulvársajtó uborkaszezonját, virtuális szent szarról deliráló médiaszemélyiségek jelszavai mögött gyarmatosító multikat, voodoo mágiát, eufemisztikusan: piacépítést kell érteni.

Itt van az ősz, munkás évszak, fogjunk hát bele; kétheti üzemmód, nem túl lelkesen. Megkopott ember egy megkopott lapban: a kilátások nem túl biztatók. "Ambícióm annyi sem, mint a síri holtnak", az önbizalmam evvel azonos - szeretet van, megint a zsarnok szeretet, merthogy két embert itt a stábnál régóta, kissé érthetetlenül, nagyon. Meg még mi van. Erről szól majd a dal, a varjúdal, pontosítok gyorsan egy ide illő ős-P. Mobil-címmel, hogy jó kedvem mellett rögtön az elején kiváló neveltetésem is világos legyen.

Befejeződött a nagy mű, igen, a gép forog (persze képletesen, a számítógépben nincs semmi, ami forogjon, alapvető különbség ez mechanika és komputerelektronika között, de ebbe most ne menjünk bele), az alkotó meg pihenés helyett kitalál valami mást. Harmincnégy hete kezdődött az Elektrosokk, a többi Egotriphez hasonlóan, fél évre lett kitalálva, ezt nyolc héttel sikerült sztahanovista mód túlteljesíteni. Más rendszer lesz, más szerzők, vetésforgó, több izgalom. Színesebb, érdekesebb. Fejlődünk, mint szoktunk. A digitális forradalom sem marad ki a jövendő Egotripek közül, Bodoky kollégám és harcostársam fogja követni a témát Fájllövés címen. (BTW - by the way; apropó, a számítógépes zsargonban -, szokás lapunkat kritizálni, hogy túl sokat foglalkozunk az Internettel, keveset a magyarokat is érdeklő s érintő témákkal, mint a korrupciós botrányok, a televíziós vetélkedők, a nemzeti hagymáz, az elszegényedés vagy a nyers sertészsír fogyasztása. Nos, hadd jelentsem ki ismételten és ünnepélyesen: a digitális forradalom korunk legfontosabb eseménye, amely alapvetőbben befolyásolja majd a világot meg az emberiség jövőjét, mint a gőzgép és a robbanómotor együttvéve; olyan mélységig, mint a tűz megszelídítése vagy a maghasadás mesterséges előidézése.)

A CD-ROM esztétikájáról és tudásszociológiai lehetőségeiről már esett szó ebben a kis rovatban. Most megint nyílt alkalom, hogy ezen a témán rágódjunk, ugyanis a Magyar Filmintézet kiadásában megjelent a Mozgóképtár - Magyar filmtörténeti CD-ROM sorozat első darabja, a Játékfilmek a kezdetektől 1944-ig. Kevés olyan hasznos területe van a CD-ROM alkalmazásának, mint a filmtörténeti adatszolgáltatás: külföldön a Cinemania ´95 (és nyilván a ´96 is) az egyik legkelendőbb lemez, és nagyon ötletes a Criterion Goes To The Movies vagy személyes kedvencem, Rick Prelinger Ephemeral Filmse (utóbbi kettő a kitűnő Voyeger CD-ROM kiadó publikálásában). A magyar Mozgóképtár többi tervezett kiadványa a Dokumentumfilmek a kezdetektől 1920-ig, a Játékfilmek 1944-1962, a Dokumentumfilmek a Horthy-korszakban, a Játékfilmek 1963-tól napjainkig és a Dokumentumfilmek 1945-től napjainkig. Csinos kis vállalkozás, kár, hogy a kultuszkormányzat pénze elfogyott rá - nyilván kellett a kéttenoros szuperkoncertre vagy más okos dologra -, olyan húszmillió forint kéne hozzá, igaz, megreformálná a filmoktatást, sőt a filmről való gondolkodást Magyarországon, de ha nincs, hát nincs. A szerkesztés Komár Erzsébet, az adatmodellezés és interakció Szakadát István, a látvány pedig Yasar Meral munkája. A tanulmányok szerzői: Király Jenő, Balogh Györgyi, Sándor Tibor, Peternák Miklós, Pintér Judit, Fazekas Eszter és Magyar Róza. Felelős kiadó: Gyürey Vera.

Mert ritka az olyan világhírű egyetem, amelyet egy újságospavilon köré szerveztek, márpedig a Massachusetts állami Cambridge-ben a Harvard egyetem ilyen. A Harvard egyetem az nem a rektor hivatala a Massachusetts Hallban, meg a Sever Hall - ahol a Love Story című filmben Ali McGraw megvallja Ryan O´Neillnek, hogy leukémiás -, meg a Widener könyvtár, mely a Kongresszusi után a második legnagyobb az Egyesült Államokban. A Harvard egyetem legjellegzetesebb pontja kétségtelenül a Harvard Square, noha ez hivatalosan nem része a felsőoktatási intézménynek, a Harvard Square pedig még kétségtelenebbül az Out of Town hírlapkioszk köré szerveződik. (Nem mindig volt ez így, archív fényképek tanúsítják, hogy még a század elején sem lehetett ott találni az újságost, de az még nem a média kora volt, s történetünk szempontjából amúgy is lényegtelen.) A kioszkban egyébként emberes a választék, a South China Morning Post éppúgy kapható, mint a Buenos Aires-i El Mondo, a jamaicai The Gleaner; a Gazeta Wyborcza, a Slobodna Dalmacija és a szarajevói Oslobodjenje éppúgy, mint a New York-i Novoye Russkoye Slovo vagy a bostoni orosz ajkú taxispopuláció kedvelt Bostonski Kurirja. (És akkor a speciális érdeklődésre számot tartó magazinokról, mint például a kéttucatnyi tetováló, body piercinges, illetve a súlyosabb aberrációkat felvonultató lefóliázott kiadványokról nem szóltam.) Magyar nyelvű lap nincs, egy időben biztató kezdeményezések bimbóztak egy bizonyos Magyar Narancs című kiadvány beemelésére a választékstruktúrába, de ez sem szökkent szárba.

Para-Kovács Imre

1996. június 10-én megnyílt az Internet World Exposition Magyar Pavilonja. "A millecentenáriumi ünnepségsorozat egyik kiemelt rendezvénye, az Internet Expo Magyar Pavilonja többé-kevésbé rejtett kulturális értékeinket mutatja be. Ismerteti azokat a technikai innovációkat, amelyek magyar szellemi műhelyekből indultak világhódító útjukra - köztük az Internet egyik ősét, a telefonhírmondót. (...) A pavilon a maga keretei között XXI. századi kultúránk fontos kezdeménye. Szimbolikus jelentősége a száz év előtti ünnepségekével vetekszik - nosztalgikus csinnadratta nélkül, Õsbudavára helyett a valós értékekre koncentrál, ringlispíl helyett kreatív pihenést kínál. Látogatói világszerte láthatják: Magyarország minden öniróniájával együtt komolyan veszi önmagát és az előtte álló lehetőségeket" - szól a meghívó szövege, s utalnék egy néhány héttel korábbi Elektrosokkra, ahol a jeles amerikai szakértő is a kicsiny, ám lángoktól öleltet találta a régió legfejlettebbjének. (Kicsit szörföztem az úgynevezett Nyugatra, a német meg az osztrák pavilont megszemléltem: hát, ha van koleszterinben gazdag, savanyúkáposzta-ízű cyberspace, akkor ezek a site-ok azok, úgyhogy ne veszítsük csüggedésünket!)

A törökbálinti lovarda a jobb kihasználtság jegyében szabadtéri acid-partynak és esküvői összejövetelnek egyszerre adott helyt szombat éjszaka. Ez a rendezési bravúr minden bizonnyal alaposan behatárolja az ifjú pár cselekvési terét az elkövetkező néhány hétben, mivel a két bulit összekötő folyosón volt a közös mosdó, ami részben lehetetlenné tette, hogy a két populáció ne találkozzon, másrészt megkönnyítette az átjárást közöttük. A násznép legnagyobb megrökönyödésére néha ezüstre és aranyra festett emberek jelentek meg a decensen rock and rollozó párok között, és intenzív helyben járással színesítették az estét.