Vágvölgyi B. András: Elektrosokk

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1996/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Para-Kovács Imre

Vágvölgyi B. András
Elektrosokk

Sokan nem tudják, kicsoda Lars Eric Holmquist. Én sem. Illetve annyit, hogy a göteborgi Chalmers műszaki egyetemen van az ottlapja, és innen tartja fenn a Hong Kong Movies Homepage-et is. Lars Eric Holmquistet amolyan pattanásos, álmaiban, vágyaiban élő túlkoros skandináv kamasznak képzelem, akinek agyára ment a sok aszpikos rénszarvasnyelv, a korianderpácos hering meg hozzá az aquavit extra köménnyel, valamint a jelentős szürkeállomány-lebomlást eredményező komputak Koppenhágába, Tallinnba vagy Sassnitzba. Lars Eric Holmquist feltehetően magányosan él, esténként valami kínai lebuj menti videótékába szaladoz, hongkongi filmeket vesz ki, jobb esetben azokra kiveri, rossz esetben meg elképzeli, hogy ő a Jet Li, és bal lábbal a faltól elrugaszkodva harminc métert képes hetven centire a felszíntől repülni, hogy aztán egy jobblábas yokogerivel úgy arcon rúgja közvetlen főnökét a göteborgi Chalmers műszaki egyetem kvantummechanikai tanszékéről, hogy leszakad a derék ember feje.

Lars Eric Holmquist nem is ember, hanem típus. Ahogy az ember rákattint az általa vezényelt homepage-re, rögtön ott egy szám: ezt az oldalt (mondjuk) 6812-en tekintették meg 1996. február 22-e óta. Majd hétezer ember, általában az úgynevezett fejlett Nyugatról: mind az Interneten tájékozódik egyfajta, elég speciális mozi felől, ahol az erőszak nem végcél, de eszköz, sokszor az irónia eszköze. Tagadhatatlan: a legtöbb hongkongi filmes a Tarantino-planéta lakója, szereplője, alakítója, felépítője. Ami ma a cinema of the cool, annak gyökerei részben kétségtelenül a hongkongi totálbrutál mozibuziságba ereszkednek, a filmes angolszász sinológikumba, a hamis spagetti- és a tuti hamburger-western, a Jean-Pierre Melville-féle francia és az igazi Howard Hawks-John Ford-Samuel Fuller-F. F. Coppola-gengszterizmus orientális változatába. A hongkongi film nemcsak moziilag trendy, hanem új médiailag is. Levelező listák, a Holmquisté mellett még site-ok, ahonnan úgyszólván minden lehívható (lásd a VI-VII. oldalon cikkének forrásait és a fotókat); ha meg akarjuk tudni, hogyan is hangzik John Woo rendező második nyilatkozata az Asian Trash Cinema ötödik számában, akkor szörföljünk a http://www.mdstud.chalmers.se/hkmovie/info/john"woo/woo"atc2.html-re, ha meg akarjuk szerezni az utolsó tíz év háromezer legfontosabb hongkongi filmjének listáját, akkor azt meg John M. Fierro ottlapján, a Colorado állambeli Boulder egyeteméről találjuk meg. Azért jobb ez a címlista, mint az összes többi - Hank Okazaki, Busby Berkeley és mások listái -, mert itt végre kínai kandzsikkal kapjuk meg a címeket - ügyeljünk, hogy PostScript formátumban ki bírja nyomtatni a gépünk, a Narancs szervere például konkrétan megbolondult tőle -, aztán ezzel ballagjunk el a nyóckerben vagy másutt kinézett klassz kis kínai videótékánkba, és így megspóroljuk magunknak azt a megaláztatást, hogy latin betűs leiratban próbálunk meg kommunikálni a kínai videóscsajjal. (Amúgy is problémás, hogy a hongkongi filmeknek általában van egy angol címük, aztán egy alternatív, forgalmazási szempontból esetleg jobbnak gondolt angol címük, aztán van a kínai címnek egy angol tükörfordítása; ráadásul a cím szóképe pedig erősen másként hangzik az eredeti kantoniban és a kínai Hochdeutschban: mandarinul.) Vigyázzunk azzal, hogy a kínai videótékákban soha nem tekerik vissza a filmeket, tehát mindannyian John Waters Titkos gyilkos mamájának potenciális áldozatai, viszont minden filmet lézerlemezről loptak, de ez se érdekes; verjük ki, vagy képzeljük azt, hogy mint Jet Li, faltól elrugaszkodva, hetven centi magasan repülve, landoláskor yokogerivel lerúgjuk közvetlen munkahelyi vezetőnk fejét, aztán forduljunk a falnak, s aludjunk.

Én-teriőr

Honfoglaló eleink, amikor idetévedtek a Kárpát-fennsíkra, sokáig csak álltak és próbáltak fokuszálni. Első látásra egyszerűen elképzelhetetlen volt számukra, hogyan lehettek képesek egy bevallottan alfa állapotban lovagló vezér hagymázas elképzelései alapján egy ilyen Európa-szerte hírhedetten kopár és terméketlen tájon kikötni ennyi lovaglás után. A fenti geológiai meghatározás természetesen nem elírás, mivel annak idején a Kárpát-medence még Kárpát-fennsík volt, csak a honfoglalók azóta apránként hazahordták a háztájiba: azon nevelkedik csak igazán a homoktövisdugvány, amiben hemzseg a C-vitamin és egészséges, mint a tévétorna. Ez persze nem jelenti azt, hogy én képtelen lennék értékelni az ezeregyszáz éves fáradozást, vagy nem tulajdonítanék kellő fontosságot annak a letagadhatatlan ténynek, hogy ezalatt az időszak alatt sikerült itt berendezni a bolygó leglakhatatlanabb ficakját, bár az éghajlat kétségtelenül kedvező, amennyiben valaki szereti, ha mindene nyirkos.

No de félre a tréfát, vannak pozitívumai is annak, hogy itt telepedtünk le. Nincsenek például veszélyes állatok, kénytelenek vagyunk beérni egy-egy kuplunghibás traktorral, ha feltétlenül csúcsragadozót kell felmutatnunk az evolúciós ellenőrző bizottság előtt. A Kárpát-medanszé egyébként logikus választás, így utólag visszagondolva, hiszen a szerencsétlen portugálok is milyen hülyén néznek ki ott a partvonalnál, hiába van tengerük, egy csomó határon kell átlépniük, ha Szlovákiába akarnak utazni.

Az őshazától idáig vezető utat más sem jellemzi jobban, mint hogy közben kifejlődött hírhedett képességünk a hátrafelé nyilazásra, gondolom, a besenyő fizetőpincérek semlegesítésére, bár ez a későbbiekben rengeteg gondot okozott, hiszen rettenetesen nehéz úgy megvívni egy csatát, hogy minduntalan hátat kell fordítani az ellenségnek, amennyiben el akarjuk találni, támadás közben pedig az utóvédben vágunk rendet, akik még csak el sem tudnak ugrani a nyilak elől, mivel ők is a mögöttük lévők lemészárlásával vannak elfoglalva.

Ezen azonban már nincs mit búsulni, itt vagyunk, és ahogy elnézem, már itt is maradunk, hacsak taktikai megfontolásból nem adjuk a románoknak a Tiszántúlt, ami egyébként megfontolandó lépés lenne, tekintve, hogy ilyeténképpen megszabadulnánk például Miskolctól, ami azért nem semmi.

Turcsányi Sándor

Láthatás

- 1918. Micsoda év volt, komám!

Jenő nem hitt a kísértetekben, ám a piszkosfredszemű alak, aki most borította ki koszos tárcájának gyűrött tartalmát a kocsmaasztalra, alig látszott többnek, mint ötven. Kilencvenhat mínusz ötven, az sehogysem tizennyolc. A kikötői kocsma kővendége mégis úgy beszélt, mint aki végigélte az egészet.

- Tizennyolc, komám! A központi hatalmak már januárban fegyverszünetet kötöttek Romániával. Február 21-én az Arione (olasz torpedó - gondolta Jenő) az Otrantói-szorosban egy vízibombával elsüllyesztette az U23-at. (Tengeralattjáró, a miénk, nyilván.) Március 3-án ott volt a breszt-litovszki béke az oroszokkal. Két hét múlva a Dunai Flottilla egységeiből aknakutató csoport alakult a Fekete-tengeren. Április elején a Duna-delta előtt már munkához is láttak. Ehhez képest 8-án a Minentender I. Sulina előtt aknára futott, és elsüllyedt.

És mondta, és mondta, és mondta.

Jenő rendelte az italokat.

- Komám: tizennyolc!

Szellemek, kísértetek pedig csak részeges tengerészek lázálmaiban fordulnak elő.

Az öreg csak darálta, darálta, darálta.

- Komám: tizennyolc! Október 30-án a Bodrog (császári és királyi folyami monitor - rémlett föl az egyre beljebb rúgó Jenőnek), amikor fedezte a kivonulást Visnicából, megfeneklett. Megfeneklett, te részeg barom, érted? Erős, ellenséges tűzben, egy sikertelen vontatási kísérlet után, hátrahagyták.

- Hátrahagyták a Bodrogot - Jenő arca az asztalra bukott.

Az öreg kalóz kísértete nem zavartatta tovább magát, befejezte:

- Október 31-én napnyugtakor Polában minden császári és királyi hadihajó bevonta a zászlót. Miként másnap a sebenicói (Sibenik) és cattarói (Kotor) öblökben is. Oszt annyi. Vonattal mentünk Pestre.

Kovács Kristóf

7, hó

Történelem: az a téveszméje Az embernek, amikor különböző összefüggésben látja azokat a dolgokat, amiket gondol vagy csinál - vagy legalábbis úgy tesz, mintha gondolná vagy csinálná -, és ettől hirtelen ideges lesz. Klasszikus példája, amikor éjjel bogarat üldöz, fejében haszonelv, humanizmus örve alatt jelentkező lelkiismereti félsz és ismét szadista kéjvágy hullámai hánytorognak, egyszerre elmélkedik önváddal a bogárkérdés végső megoldásáról és önti el lelki száját a vérhab. Közben a bogár megöregszik, és vagy kecses libbenéssel, zizzenve tovareppen, vagy meghal.

Többnyire az utóbbi. Magyarországon, szokta gondolni Az ember, nagyon meg bírnak halni, abban jók a magyarok, a rokonok, a sumérok meg az inkák is tehát ezt bizonyítják, amilyen tüchtigen kihaltak, Atlantiszról nem is beszélve, ami elsüllyedt. A túlélők meg csupa kis, köpcös külsejét meghazudtoló Wagner-tenor, ahogy keményen oldalukhoz szorított övtáskájukban, jellegzetes, befelé kaszáló lépteikkel megsejtett végzetük felé menetelnek komoran. Oldalukon botorkáló hitveseik voltaképpen dévaj démonok, későbbi korok költői által is említett lidércek jogutódjai, akik ezt a nevettető álorcát, a trampliét, valami nehezen kibogozható kelta-avar sárkányrítus katekizmusa alapján öltötték magukra, áldozataikat megtévesztendő. Bezzeg ha láthatná őket, amint nagy titokban, otthonuk falai, variapolcai és rododendronjai közt kibontakoznak, gondolja az ember; önmagával és létjogosultságával szemben pedig finoman remegő kétségek fogják el, amikor hirtelen a t. hatása alá kerül.

A t.-vel való kapcsolat egyébként pozitív hatású is lehet, nagyobb léptékű kudarcok elszenvedése idején például védekezésképpen is alkalmazható. Használt autó üzemkészségének váratlan, lehetőleg közúti felüljárón bekövetkező megszűnése esetén, ahogy el lehet álldogálni, értő arccal nézni a motorháztető alatt gomolygó kráterbe, majd visszacsapni a motorháztetőt, hadd szóljon, mint a kivégzési sortűz, úgy hal el a visszhang a házfalak között, az ember közben felért a hídra, rágyújt, a csattogó fogú Boreásszal küzd az öngyújtó lángjáért, testével próbálja fedezni ellenfele elől, közben körülpillant, a környező ablakok mögött rododendronokat sejt, és démonokat, ahogy látványán derülnek elégedett, jóllakott, győztes mosollyal.

szerző
Para-Kovács Imre
publikálva
1996/25. (06. 20.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Narancs

Blog

még több cikk