Olyan ez kicsit, mint amikor az emberek állítólag azért léptek be a pártba, hogy belülről erjesszék meg bomlasszák. Közben pedig beleszoktak. Valahogy én is így kerülhettem a szakmába, csak nekem nem voltak annyira nagyravágyó terveim már a kezdet kezdetén sem.
Mindez csak azért érdekes, hogy már a tervezett sorozat elején tisztázzuk, én nem kívülről és nem elfogulatlanul írok a reklámról. Azért persze vannak sejtéseim, melyiket miért lehet utálni. Viszont általában arról is van fogalmam, hogy alakul ki az, amit végül is látunk-hallunk. Ezért időnként - például ma - dühösebb leszek, máskor megbocsátóbb, mint amit az eset érdemel.
A következő hetekben szó lesz arról, hogyan is készül egy reklám az ötlettől a megjelenésig; az elfogadási folyamatról, a határidőkről, arról, hogy mit lehet ebben szeretni, és mi idegesíti az embert. Megpróbálok - szubjektíven - beszélni róla, mitől jó vagy mitől rossz egy adott reklám. Azután: a tévéreklámok típusai, a reklámszakemberek (kik ezek és honnan jönnek), a pénz, a háttér, az ügyfél, az alvállalkozók, az ügynökségek, az emberek, a hierarchia. Lesz olyan téma, ami többször is visszatérhet, és lesz, aminek nem jut fél oldalnál több. Majd meglátjuk.
Ma egy régi (több hónapos) eset kapcsán a PR-ról írok. Ehhez van a legkevesebb közöm, viszont ez az, amit magánemberként mindannyian a legtöbbet látunk. Mert PR, ha a kormányszóvivő nyilatkozik, ha a színész a szerepeiről mesél, ha a híres ember mosolyogva vásárol, vagy ha Schwarzenegger megnyitja a moszkvai Planet Hollywoodot. Szóval szinte minden.
A "PR" (public relations) az egyik legsikamlósabb és sokszor leggusztustalanabb reklámtevékenység. A PR minden, ami egy termékkel, emberrel, apparátussal vagy céggel kapcsolatos, és nem klasszikus értelemben vett reklám (tévé, rádió, sajtó, outdoor). Például, ha indul egy új tévéműsor, akkor a marketingesek kitalálják, hogy legyen egy fogadás, ahol az újságírók ehetnek-ihatnak, kapnak matricát, pólót, jojót, aztán írhatnak sok jót a saját újságjaikban. Kivéve, ha egy akkora tehetséget sikerül megnyerni előadónak, mint a Wiesinger nevű. (Aki egyébiránt a tévé filmosztálya részéről bábáskodott a Cartoon Networknek az MTV 1-es csatornáján nyomuló törekvései körül.) Ugyanis ilyenkor a következő történik.
A Cartoon Networkkel kapcsolatos minden ember az egyik, az újságírók a másik oldalon várják, hogy ő megérkezzen. És megérkezik, és beszélni kezd. Azt mondja, hogy mennyi az idő (fél tizenkettő lehet), mert nála hajnali négy óra van, hiszen most jött Los Angelesből. Ezenkívül megtudtuk még, hogy volt neki Fullbright-ösztöndíja, személyesen találkozott Ted Turnerrel, és hogy A bolygó kapitánya az annyira környezetvédő meg jó, hogy a szombat reggeli vegyes mesét fölváltják a Cartoon Network sztárjai. Aztán egy kérdésre válaszolva még lebaszta az újságírót, aki megkérdezte, miért kellett megszüntetni a low-budget környezetvédelmi műsorokat, majd távozott, mert fáradt volt. Az újságírók jól helyre téve, a beléjük fojtott kérdésektől frusztráltan vánszorognak át a hidegtálakhoz és italokhoz. A pincérek CN-es pólóban rohangálnak föl és le. Mindenesetre a Maci Lacinak bejött. Na ilyen a PR, amikor nagyon szar.
Különben A bolygó kapitánya is az.
