Kádár Tamás: Reklámocska

  • 1996. október 17.

Egotrip

Olyan ez kicsit, mint amikor az emberek állítólag azért léptek be a pártba, hogy belülről erjesszék meg bomlasszák. Közben pedig beleszoktak. Valahogy én is így kerülhettem a szakmába, csak nekem nem voltak annyira nagyravágyó terveim már a kezdet kezdetén sem.

Olyan ez kicsit, mint amikor az emberek állítólag azért léptek be a pártba, hogy belülről erjesszék meg bomlasszák. Közben pedig beleszoktak. Valahogy én is így kerülhettem a szakmába, csak nekem nem voltak annyira nagyravágyó terveim már a kezdet kezdetén sem.

Mindez csak azért érdekes, hogy már a tervezett sorozat elején tisztázzuk, én nem kívülről és nem elfogulatlanul írok a reklámról. Azért persze vannak sejtéseim, melyiket miért lehet utálni. Viszont általában arról is van fogalmam, hogy alakul ki az, amit végül is látunk-hallunk. Ezért időnként - például ma - dühösebb leszek, máskor megbocsátóbb, mint amit az eset érdemel.

A következő hetekben szó lesz arról, hogyan is készül egy reklám az ötlettől a megjelenésig; az elfogadási folyamatról, a határidőkről, arról, hogy mit lehet ebben szeretni, és mi idegesíti az embert. Megpróbálok - szubjektíven - beszélni róla, mitől jó vagy mitől rossz egy adott reklám. Azután: a tévéreklámok típusai, a reklámszakemberek (kik ezek és honnan jönnek), a pénz, a háttér, az ügyfél, az alvállalkozók, az ügynökségek, az emberek, a hierarchia. Lesz olyan téma, ami többször is visszatérhet, és lesz, aminek nem jut fél oldalnál több. Majd meglátjuk.

Ma egy régi (több hónapos) eset kapcsán a PR-ról írok. Ehhez van a legkevesebb közöm, viszont ez az, amit magánemberként mindannyian a legtöbbet látunk. Mert PR, ha a kormányszóvivő nyilatkozik, ha a színész a szerepeiről mesél, ha a híres ember mosolyogva vásárol, vagy ha Schwarzenegger megnyitja a moszkvai Planet Hollywoodot. Szóval szinte minden.

A "PR" (public relations) az egyik legsikamlósabb és sokszor leggusztustalanabb reklámtevékenység. A PR minden, ami egy termékkel, emberrel, apparátussal vagy céggel kapcsolatos, és nem klasszikus értelemben vett reklám (tévé, rádió, sajtó, outdoor). Például, ha indul egy új tévéműsor, akkor a marketingesek kitalálják, hogy legyen egy fogadás, ahol az újságírók ehetnek-ihatnak, kapnak matricát, pólót, jojót, aztán írhatnak sok jót a saját újságjaikban. Kivéve, ha egy akkora tehetséget sikerül megnyerni előadónak, mint a Wiesinger nevű. (Aki egyébiránt a tévé filmosztálya részéről bábáskodott a Cartoon Networknek az MTV 1-es csatornáján nyomuló törekvései körül.) Ugyanis ilyenkor a következő történik.

A Cartoon Networkkel kapcsolatos minden ember az egyik, az újságírók a másik oldalon várják, hogy ő megérkezzen. És megérkezik, és beszélni kezd. Azt mondja, hogy mennyi az idő (fél tizenkettő lehet), mert nála hajnali négy óra van, hiszen most jött Los Angelesből. Ezenkívül megtudtuk még, hogy volt neki Fullbright-ösztöndíja, személyesen találkozott Ted Turnerrel, és hogy A bolygó kapitánya az annyira környezetvédő meg jó, hogy a szombat reggeli vegyes mesét fölváltják a Cartoon Network sztárjai. Aztán egy kérdésre válaszolva még lebaszta az újságírót, aki megkérdezte, miért kellett megszüntetni a low-budget környezetvédelmi műsorokat, majd távozott, mert fáradt volt. Az újságírók jól helyre téve, a beléjük fojtott kérdésektől frusztráltan vánszorognak át a hidegtálakhoz és italokhoz. A pincérek CN-es pólóban rohangálnak föl és le. Mindenesetre a Maci Lacinak bejött. Na ilyen a PR, amikor nagyon szar.

Különben A bolygó kapitánya is az.

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.

Aktuális értékén

Apám, a 100 évvel ezelőtt született Liska Tibor közgazdász konzisztens vízióval bírt arról, hogyan lehetne a társadalmat önszabályozó módon működtetni. Ez a koncepció általános elveken alapszik – ezen elvekből én próbáltam konkrét játékszabályokat, modelleket farigcsálni, amelyek alapján kísérletek folytak és folynak. Mik ezek az elvek, és mi a modell két pillére?

Támogatott biznisz

Hogyan lehet minimális befektetéssel, nulla kockázattal virágzó üzletet csinálni és közben elkölteni 1,3 milliárd forintot? A válasz: jó időben jó ötletekkel be kell szállni egy hagyomány­őrző egyesületbe. És nyilván némi hátszél sem árt.

Ha berobban a szesz

Vegyész szakértő vizsgálja a nyomokat a Csongrád-Csanád megyei Apátfalva porrá égett kocsmájánál, ahol az utóbbi években a vendégkör ötöde általában fizetésnapon rendezte a számlát. Az eset után sokan ajánlkoztak, hogy segítenek az újjáépítésben. A tulajdonos és családja hezitál, megvan rá az okuk.