Nézem a gyilkost, zöldbablevest melegít. Hosszú, kék pólóban van, egyébként meztelen, kontrollálatlan látvány, combok, legalább kettő, korrekt és kivédhetetlen elkárhozás. Jó vele élni, naponta enni ad, szép, ha felkel, mint egy kamasz. Gyilkos. Van egy rendszeres telefonálónk, aki elmondja ezt, ha elfelejtenénk, mondja, hogy gyilkos, érdekes eset egy beteg családból. Az egész alom selejtes, egyikük önkezével vetett véget nyomorult nemi életének, a másik levéltitkot sért, perverz, indokolhatatlan, beteges örömmel. El fogom venni a kedvét, rossz napjai lesznek, nincs kedves ellenség, csak én vagyok: bosszúálló, kis geci. Nem szeretem a veszteseket, szaguk van, másokat okolnak, nem érzik a veszélyt, át lehet gyalogolni rajtuk, idegenekkel basznak, kikeverik az ásványvízből a buborékot.
Nincs több figyelmeztetés. Egészen nyugodt, hétköznapi családot akarok, és ha valaki belepiszkál, kitépem a méhét. Az óvodában Rambo volt a jelem, negatív vezéregyéniség vagyok, rátok küldöm a sújtóléget, ideges, kapkodó mozdulatokkal fogok babrálni a testeteken, arcotokon és a gyermekeitek arcán. Nincs több figyelmeztetés.
Tényleg.
