Itt van az ősz, munkás évszak, fogjunk hát bele; kétheti üzemmód, nem túl lelkesen. Megkopott ember egy megkopott lapban: a kilátások nem túl biztatók. "Ambícióm annyi sem, mint a síri holtnak", az önbizalmam evvel azonos - szeretet van, megint a zsarnok szeretet, merthogy két embert itt a stábnál régóta, kissé érthetetlenül, nagyon. Meg még mi van. Erről szól majd a dal, a varjúdal, pontosítok gyorsan egy ide illő ős-P. Mobil-címmel, hogy jó kedvem mellett rögtön az elején kiváló neveltetésem is világos legyen.
Papírt fűzök, felturbózom az Erikát, patológus apámtól örököltem optimista alaptermészetemmel együtt. Csöppet zajos, de megbízható, perc alatt a sztrádára röpít, információs, szuper. Ó, ó, én Macintoshom, ó (mindig beragad az ó), nyugodtan légy, ne csöngessél, váltom a sort! Olvashatnak általad Kairótól Sárbogárdig, ha a Narancs kapható, rágondolni is szédület. Megtudhatja a nép, a fehértől a feketéig, hogy sorsom nehéznek, hányatottnak mondható. Ért ez-az az elmúlt időkben, megrogytam rendesen, a napra visszamásznom - például itt vidámkodnom - eléggé nehéz, megterhelő. Mindezen túl hajnalonta, bamba fejjel, éhgyomorra, rendszeresen megfelelnem ilyenekre kell: mi a gyorsabb, papa? A szél, a szélvész, a villám, a Ferrari, a hurrikán, Dombi vagy a gondolat? Emberpróbáló feladat a lassan oszló szürkületben, volna ok panaszra tehát. Ha ettől most magamat meg is türtőztetem, a debreceni egyetem docensének szívből jövő mondatát sajátomként minimum vállalhatom. Fiatal tanárként protekciót ment eszközölni szakmája tekintélyéhez Budapestre, de a megadott címet az istennek se találta. Fél napig bolyongott étlen-szomjan negyven fokban a Rózsadombon, fújtatott, izzadt, mint a fene, az ötórás is elment, tisztán látszott, a protekció elmarad. Mindent feladva pihenni kicsikét egy magas kerítésnek dőlt, omoljon össze házastul, ha mellette legalább ötször el nem haladt. De felnézve látva látta, rosszat gondolt, nem baj, ha áll, mégiscsak: a másik oldalán, méterre tőle, kockás klottban a nemzetközi hírű kapált személyesen. A jeges rémület ekkor a begyakorlott szöveg helyett e szavakat csalta a hátráló kisdoktor cserepes ajkára, mielőtt végképp megfutott: Professzor úr, én hátrányos helyzetű vagyok!
Az vagyok én is, magam is megfutok, ennyi volt mára, kurta bemutatkozás, hasonló színvonalon. Talajfogás, begerjesztése az Erikának, műfaj-feltérképezés: mi az a karakter, ami két flekkbe belefér. Két hét múlva jövök, ha leszek, addigra mondja meg valaki Bencének, ki erősebb, Batman, Toldi, Zorro, Tarzan, Superman vagy János vitéz, mert én őszinte leszek, nem tudom.
