A törökbálinti lovarda a jobb kihasználtság jegyében szabadtéri acid-partynak és esküvői összejövetelnek egyszerre adott helyt szombat éjszaka. Ez a rendezési bravúr minden bizonnyal alaposan behatárolja az ifjú pár cselekvési terét az elkövetkező néhány hétben, mivel a két bulit összekötő folyosón volt a közös mosdó, ami részben lehetetlenné tette, hogy a két populáció ne találkozzon, másrészt megkönnyítette az átjárást közöttük. A násznép legnagyobb megrökönyödésére néha ezüstre és aranyra festett emberek jelentek meg a decensen rock and rollozó párok között, és intenzív helyben járással színesítették az estét.
A katlan, ahol az acid-party zajlott, egyéb napokon valószínűleg ufó-leszállópályaként üzemel, ideális helyszín lenne egy kis költségvetésű Harmadik típusú találkozások forgatásához, öt-hat méter mély, három oldalról beton- és sziklafalakkal határolt terület, a falban barlangokkal, ahol kitűnően mutatna Kadlot Karcsi egy Vermona orgona mögött, amint a Száz forintnak ötven a fele című dal gyorsított változatával próbálna kommunikálni az idegenekkel. Most azonban ezekben a mélyedésekben helyezkedtek el a büfék, valamint a Greguss-féle látványkonyha, miközben a középső, lebetonozott területen folyt a huszonnégy órás X-lab szertorna, múlt századi tömeges anyarozsmérgezések legszebb hagyományai alapján felépített koreográfiával, démonokkal, tűzzel-vassal, kivilágos-kivirradtig.
Számomra az volt a legfurcsább, hogy dacolva a tömegközlekedés viszontagságaival, csupán a party-buszokra hagyatkozva, totális telt ház jött össze, olyan fazonokkal megspékelve, amilyeneket eddig csak a Mad Max II. mellékszerepeiben láthatott a nagyérdemű, és a huszonnegyedik órához közeledve még mindig jelentősnek mondható tömeg dolgozott a kifutón, dacolva a delelő nap rohasztó hevével. Ekkorra már fantasztikus karriert futott be az epizódszerepben debütáló vécésnéni is, aki a töméntelen beállt emberrel folytatott beszélgetés után, pusztán empatikus alapon, tökéletesen bepörgött, és hajnalra már folyamatosan csevegett velem a nehezen záródó gömbhalmazok problematikájáról, miközben serényen igyekezett eltüntetni a lét salakját a padlóról.
Az éjszaka folyamán egyetlen kritikus pillanat volt, amikor beleestem a mosdóhoz vezető lépcső vizuális csapdájába, és csak hosszas fohászkodás után voltam hajlandó rálépni a mozaikkockára, mivel egészen biztos voltam benne, hogy csak álcából van ott, és ha ránehezedem, átzuhanok egy másik dimenzióba.
Diósd környékén, amikor hiába kerestük a joysticket, kiderült a szimulátorról, hogy valójában autó, és egy valóságos úton visz minket valóságos fák között hazafelé, de szerencsére megkönyörült rajtunk Minden Műszál Ura, és nem kellett diszkóbalesetként befejezni ígéretes pályafutásunkat.
Otthon jó. Egy megzabolázott tér.
